2012. február 12., vasárnap

COOLtúrMIX

Ez a hétvége brutál kultúra dózist adott a már amúgy is elég emelkedett kultúra éhségemnek :). Szóval még mindig a szülinapom jegyében teltek a napok, csak most drága barátnőmmel Zsuzsival, akinek én voltam nyáron a tanúja. Először is péntek este jött hozzám vonattal, majd itthon rendeltünk pizzát, meg a szokás kedvéért becuppantottunk két üveg bort. Mondhatom filozófusra ittuk magunkat :). Megint sikerült egy új fogalmat tanultam, amit majd még utána kell néznem mit is jelent egész pontosan... szóval az "ősi tudás"... bármit is jelentsen, nagyon benne maradt a fejemben. Amúgy nagyon érdekes volt végre egy olyan emberrel beszélgetnem az Isten vs. tudomány kérdés körről, aki minden porcikájával Isten oldalát és a hagyományt képviseli. Az volt végig bennem, hogy valahol iszonyatosan irigylem ezt, hogy egyáltalán nincsen szkeptikusság, csak tiszta hit. Aztán szombaton - nem meglepő módon - jó másnaposan keltünk, nem tudtuk mit fogunk egészen pontosan csinálni, de egy biztos, adózni szeretnénk a kultúrának. Mostanában nagyon sokszor érzem ezt, csak sosincs hozzá partnerem, úgyhogy ez most végre adott lett. Így azt találtam ki, megmutatom Zsuzsinak a VAM dizájn centert, hátha el tudunk csípni valami kiállítást, óriási szerencsék lett, mert egy kiállítás áráért nem is egyet, hanem konkrétan 3 kiállítást tudtunk meglátogatni. Egy bronz kiállítást, egy formatervező/lámpatervező fénykiállítását, és a Mexikó kiállítást, ami az aktuális fő kiállítás most a VAM-ban. Aztán a programunk következő állomása a Westendbe szólt, ugyanis foglaltam mozijegyet a Borotvaélen című filmre. Kurva jó a film, pontosan az ízlésem, komoly de van benne szarkazmus és humor is.
Aztán mentünk shopizni, mert bár kajálni akartunk, de még Zsuzsi nem volt éhes, na meg amúgy is lányok vagyunk... ezt nem lehet kihagyni :). Aztán persze jól bevásároltunk... főleg Zsuzsi. Úgyhogy jöhet a kaja. Zsuzsi szülinapi ajándéka az volt, hogy meghívott vacsorázni a Leroyba. Előételnek ettem valamilyen füstölt sajtos levest, ami nagyon ízlett, majd a kísérő bor jól meghozta az étvágyamat, azt találtuk ki sushizzunk, persze ez kb 20 perc főétel válogatás következménye volt... már azon röhögtünk, hogy kb fél órája az a beszélgetésünk témája mit együnk. Szóval sushi. Tulképp nem vagyok oda érte, de gondoltam adok még egy sanszot a japán ételeknek, hátha most megszeretem. Aztán rendeltünk még bort mellé kísérőnek. Végül nem mondom, hogy életem kulináris élménye volt, de azért jó volt. Azért elég érdekes volt, hogy a pálcikával való kajálás mennyire nem megy :). Ja egyébként közvetlenül a mellettünk lévő asztalnál Kasúba L. Szilárd vacsorázott a kis családjával, de erről is kb 20 perc után tudtunk megbizonyosodni, mert Zsuzsi sokáig azt hitte, hogy csak hasonlít rá, aztán pont úgy jött, hogy valakinek be kellett mutatkozni, és akkor hallottuk, hogy ő az. Aztán 11 felé hazajöttünk. Ma ismét kultúra nap volt. Délelőttre azt terveztük elmegyünk a Szépművészeti múzeumba kiállítást látogatni. El Grecótól Rippl-Rónaiig kiállítás van. Úgyhogy ott találkoztunk Zsuzsika öccsével és a barátnőjével, aztán - ismét nem csalódva magunkban - úgy döntöttünk, hogy előbb kajálni kellene. Így a szépművészeti kajázdájában reggeliztünk egy nagyot, plusz kávéztunk... egyébként NEM mellesleg nagyon jó a kapucsínó, úgyhogy ha erre járok majd bármikor, tuti ismét be fogok térni egy kávéra :). Aztán bementünk a kiállításra. Látvány orgazmusom volt. Csináltunk is csapat fotót, remélem mihamarébb küldi Zsuzsika tesója, úgyhogy majd azt is feltöltöm... aztán vége lett a hétvégének. Totálisan aktívan kipihentem magam és fel vagyok töltve energiával. Holnap megyünk Dáviddal moziba, már azt is várom. Még mindig azt mondom jó ez az év és a szülinapom is teljes volt, feltöltött lelkileg.

Nincsenek megjegyzések: