2016. szeptember 30., péntek

Szakmailag

Hát elég jó hetem van bakker! A világért sem szeretnék nagy arcúnak tűnni, de az elmúlt évem most azt hiszem meg lett koronázva. Ez egy visszacsatolás trió, és 2 napon belül jött az összes. Elsőként csak egy lájtos dolog, inkább csak jó érzés. Az egyik ügynökség, akivel együtt működöm nyert egy tendert, ennek ürügyén felkerült egy cikk a kreatív.hu-ra, ami önmagában persze nem jelent semmit, ám amikor a cikk vége felé érek, egyszercsak elkezdem olvasni saját referenciáikat, amelyeknek felét grafikailag én (azaz a cégem) készítettem.


Ezt követően még talán egy óra sem telt el, majd hív Szilvi (ügyfelem, marketing felelős), hogy képzeljem el, az új Auchan kártya és a GIGOGNE kampány (ami az új Auchan kártyához készült) a nemzetközi Oney most elkészült brandbookjának a szemléltető példájaként jelenik meg az arculati kézikönyvben. Ehhez érdemes tudni, hogy az Oney 11 országban van jelen, és pont az én anyagaim lett a követendő példa nemzetközileg :)


Ez elképesztően jó érzés, és valahol a szívem mélyén azt érezteti velem, hogy jó az út. Aztán még nincs vége a felsorolásnak. Pár órája kaptam egy mailt, melyben egy tavalyi kampányomról szóló cikket küldött el a projekt accountja, melyben arról írnak, hogy a kampány forgalom növekedést okozott a Sparnak. hozzátenném azért ez elég keményen a marketing stratégiának is köszönhető, de azért a tálalás az én munkám volt. És én most büszke vagyok... és mikor magam alatt leszek szakmailag, ezekre fogok gondolni :D

2016. szeptember 29., csütörtök

Budapest Zeitgeist - Sebestyén Balázs, DTK és Uj Péter

Tegnap előadáson voltunk Moncsival. Ilyen reklámos szervezés, és a médiával kapcsolatos szakmai beszélgetés. Iszonyatosan élveztem, még ha nagyon sok újat nem is tapasztaltam, de testközelből hallani a példaképeim gondolatait rettenetesen felemelő élmény. Nyilván ez itt nem a magas kultúráról szólt, de szerintem nagyon hasznos és jó gondolatokat hallottunk. Imádtam, és nem mellesleg eldöntöttem, hogy fogok járni ilyen előadásokra, mert bizony "ad hozzá".

2016. szeptember 25., vasárnap

Fázom...

Haladunk az őszben. És ez most már érződik nagyon. Megérkezett az új iPhone/watch, elindult az ügyfelem idei nagy kampánya és én boldog vagyok. Röviden ezek a legfontosabb történések, illetve hogy hétközben itt volt az régi/új szerelmi szálam Angliából. Nagyon jó hetem volt emiatt. Azért persze érdekes volt a munkával össze egyeztetni, de tényleg minden csak akarás kérdése. Ő nagyon toleráns volt, sőt kicsit szerintem valahol még tetszett is neki. Jól érzem magam. Azt hiszem ennyire tökéletes harmóniát még sosem éreztem, vagyis talán akkor mikor 17 évesen volt az első szerelmem, ugyanis jelen pillanatban nem érzek semmilyen törést, semmi veszélyeztetést a kapcsolatunkban, nincsen "úgy lesz, ha...". Tudom, szuperlativuszok, elfogult vagyok... az vagyok, de tényleg így érzem most. Valahogy minden értelmet nyert az életemben. És sokkal könnyebbnek látom így a terveim megvalósítását is. Jelen pillanatban elégedettséget érzek, de tudom, hogy ez pillanatnyi érzés, nincsenek végleges állapotok, viszont azt is tudom, hogy mikor ezt érzem, meg kell állni, és hálásnak kell lenni... főleg egy olyan év kezdése után, mint amilyen nekem volt januárban. Persze tudnám a szintet fokozni, hiszen még mindig nagyon sok minden hiányzik az életemből, de nem akarok én mindent egyszerre, csak szimplán szeretném megélni minden pillanatát.

2016. szeptember 12., hétfő

31. Wizz Air Budapest Félmaraton

Hát ezen is túl vagyunk. 4 percet rontottunk az időn, de ennek talán a kánikula volt az oka, ugyanis minden egyes frissítő pontnál elidőzgettünk. Gergő, ha jól emlékszem több mint 2 liter Powerade-t fogyasztott el összesen, és én is liter felett, szóval elméletem szerint itt csúsztunk el. De egyébként szuper jó volt. Ilyenkor azért le kell győzni magunkban mindent, mert a 21,7 km nem éppen komfort zóna. Fáj! Itt már minden fáj. A végére csináltunk egy sprintet, asszem 5:45-el kb 6-700 méteren át.
De az érzés, amikor beérsz, az fantasztikus. Szeretem Gergőt, már 5x éltük át közösen az élményt (részemről 3x egyéniben).

2016. szeptember 4., vasárnap

Szárnyakon

Annyira, de annyira ritka, mikor azt tudod mondani, hogy minden tökéletes az életedben a maga tökéletlenségében. Tökéletesek a barátaid, tökéletes a munka, és tökéletes a magánéleted, még ha nem is tartasz ott ahol szeretnél, egyszerűen csak boldog vagy, és teljesen lényegtelen, hogy ez milyen környezetben történik. Ezek a dolgok belülről jönnek.
Annyi minden fejben dől el, sőt mostanában már kezdem azt hinni, hogy tök ugyanaz a dolog lehet szar is, meg fenomenális is, csak azon múlik, hogy mit gondolsz róla abban a pillanatban, lehet ezért fontos a pozitív hozzáállás, az optimizmus. Saját életed megrontója vagy elrontója tudsz lenni ezzel. Én pl most, hogy boldog vagyok, még azt sem élem meg rosszul, hogy albérletben élek, nem túl ideális környezetben. De a legjobb, hogy folyamatosan változik minden, mert az élet ilyen, folyamatos változásban élünk, és ha megérkezik a változás (ha csak nem az életed múlik rajta), akkor az lehet jó is, és ha megvan a lehetőség, akkor már csak rajtad múlik, hogy mit látsz benne meg.

Elfelejtettem a múlt hónap végéhez megjegyezni, hogy meglett a harmadik futási rekord is hó végére, egy havi rekord, 122 km. Elég jó hónapot zártam a kis hármas rekord csomagommal. Jövő héten ilyenkor félmaraton :) IMÁDOM! Felkészült vagyok :)