2014. december 13., szombat

Megérkezett az új barátom :)




Karácsonyi készülődés

Ez van idén. Minden erőmmel készülök a karácsonyra, ugyanis végre életemben azt hiszem először egy teljesen felhőtlen ünnepnek nézek elébe. Úgy tervezem, hogy mindenféle kajákat fogok 10 napon keresztül enni (amit eddig a diétám miatt megvontam magamtól) és  már felkészültem illatgyertyákkal (karácsonyi illatúval), adventi koszorúval, és Szamos szaloncukorral. És végre jön velem Chucky is haza. Amúgy nem is lenne szívem itt hagyni, hiszen ő a kiscsaládom, velem kell lennie a legszebb ünnepen.

Egyébként ahogyan említettem ez az első olyan karácsonyom, amikor úgy érzem, minden rendben, tudom olyan minőségben élni az életem, ahogyan elképzeltem, és az álmaim egyszer végre megvalósulni látszanak. Szóval várom a karácsonyt nagyon... és végre 10 nap lazítás, kell már.

2014. október 30., csütörtök

Lincoln AD

Imádom Matthew McConaughey-t és a munkásságát, de ez mellett most nem tudtam elmenni. Egyébként nagyon hatásos a reklám (mindegyik verziója), de a Jim Carrey féle (beszólogatós) verziónál sírtam a nevetésről.

Original (van több is, egyet emeltem ki, de a többit is érdemes a Jim Carrey verzió miatt):



With Jim Carrey:

2014. október 22., szerda

Jöhet eső, fagy, szél...

...mert megvan a téli szettem futáshoz. Ez itt a reklám helye :D

Terminátor felső beépített telefon tartóval 

...és ő az új "kisbarátom", Lunarglide 6-os :)

2014. október 21., kedd

Yosemite - én így szeretelek!

És ebben most van irónia.

Insight:
Megjelent a Mac-re az új opreációs rendszer az új OS X, a Yosemite. Egyrészt nagyszerű, hogy ingyenes, másrészt véleményem szerint elég nagy áttörés, ugyanis egy teljes dizájn újítás, ami tökéletesen szinkronba hozza az iphone-t és a számítógépet. A két rendszer brutál jól kommunikál egymással, és ez az összehangoltság olyan, hogy nem kell tanulmányoznod, megtanulnod használni, hanem magától értetődik. Én, aki imádom a technológiát, ezt különösen tudom értékelni... és egyébként a sok dizájnbeli újitás nem is zavaró, mert az iphoneról már az egész ismerős. Inkább csak úgymond helyre kerültek a dolgok. Ez a jövő. Ha minden igaz, hamarosan új imac-em lesz, és itt jön két bosszúság, melyekre még nem találtam meg a megfelelő jelzőt. Egyik, hogy kurva drága a most megjelent imac. Bár 5K-s kijelzője van, de több mint 800 ezer forint. Ez asszem átmegy a számitógépre szánt lélektani határon bőven :D, úgyhogy most először marad egy erős kompromisszum, hogy ugyan imac-et veszek, de nem a csúcs darabot, hanem ami eggyel utána következik.

A másik, ami miatt amúgy ez a post született, hogy az új op rendszer telepítésénél elment az összes font a gépemről, azaz csak a rendszer alap betűkészlete maradt meg. WTF, erre még nem találtam meg a megfelelő szavakat, csak talán annyi, hogy most kb 2-3 hónapig szívathatom magam ezzel.

Tanulság: a fontkészletet is klónozni, nem csak az egyéb tartlamakat!

2014. október 17., péntek

Új alkotásom, melyre büszke vagyok.


Pillanatok

Vannak napok az életemben, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni. Valahogy az én életem egyébként szinte érzésektől mentes, néha érzelmileg üres. Viszont egy-egy ilyen nap visszaad mindent. A mai napon hullámokon mentem át, minden percemet áthatott szinte egy-egy érzés. Érzem, hogy az életem nagyon nagy részét felemészti a munka, de ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy tudom miért csinálom. Nagy céljaim vannak, és most kell dolgozni, hogy egyszer majd élvezhessem gyümölcsét. Lacussal megnéztünk ma egy filmet a moziba. Nagyon erősen hatott rám... konkrétan végigbőgtem az egészet szinte. Aztán a film végén kaptam egy mailt az ügyfelem kommunikációs igazgatójától:

"Kedves Kata!

Az ember az életben hoz sokszor jó és sokszor rossz döntéseket! Azt hiszem, hogy amikor megkerestünk a ...... után, az életünk legjobb döntése volt!

Nagyon szépen köszönöm a rugalmasságodat, hogy ennyire pozitívan állsz hozzánk, és hogy sokszor a hétvégéidet és az éjszakáidat ránk áldozod!"

Na... hát nekem ennyi kellett, szerintem életemben nem kaptam még ilyen szintű szakmai visszacsatolást... ezen is elsírtam magam (ki gondolta volna).

bytheway: lefogytam. 51,5 kilóra (kizárólag helyes táplálkozással).

2014. október 3., péntek

Két nagy kulturális vágyam van...

...egyik: egyszer az Onyx (Michelin-csillagos) étterembe vacsorázni.
...másik: Havasi Balázs karácsonyi hangversenyén nézőként résztvenni.

2014. szeptember 26., péntek

A konyhafőnök

Mostanában egy ideje egyébként is elkezdtem érdeklődni a gasztronómia iránt... és nem csak a diétám miatt, hanem valahogy rájöttem, hogy mennyi olyan íz van, amit még nem is kóstoltam. De ezt a műsort konkrétan imádom. A séfek eddig (úgy általánosságban), mint pasik sosem érdekeltek, na de ez  a konyhafőnök (Bernáth József azt hiszem) brutál jó faszi :)
Volt egy kedvenc játékosom, sajnos kiesett, de a blogját mindenképpen fel akartam jegyezni maganak. Ő az.

2014. szeptember 23., kedd

Elképzeltem egy világot

...sokszor tűnődöm, hogy olyan mintha én valami alternatív világból származnék. Egyszerűen észrevettem, hogy az emberek általánosan egészen más értékrenddel rendelkeznek, mint én. Az emberek általánosan egyfolytában hazudnak... apróságokban is, nincs őszinteség, mert az fáj, így vagy úgy fáj mindig valakinek, valamikor annak aki adja, valamikor annak aki kapja. Ez egy fajta bátorság hiánya, vagy felületesség, vagy tényleg egyszerűen egy ilyen világban élünk, ahol ez elfogadott. Én azért hiszek benne, hogy lehet enélkül is élni, legalábbis mindenképpen törekszem rá.

Amúgy másfél hete diétázom, ugyanis a félmaratonnál sikerült szembesülnöm, hogy milyen zsírdisznó vagyok. És senki nem szólt :( De azért jó, hogy magamtól végre rájöttem, ugyanis a tükörben észre sem vettem. Az emberek valszeg a tükörben egy szokásos önképet látnak, talán kis idealizmus is van benne, aztán a valóság, amit pont egy befutó képen kellett látnom... Nyilván nem tragikus még a többlet, szóval szó sincs arról, hogy a totális összeomlás, csak egyszerűen annyi, hogy nem ezt várom magamtól. Úgyhogy diétázom (elég keményen), és már lement 2 kiló. Most kivételesen egyébként nem súlyra megyek, hanem látványra. Úgyhogy nem tudom mi lesz a vége, hány kiló kell összesen. Viszont most sportolok mellette folyamatosan, mert a futást tartom továbbra is, és mellé most esténként tornázom is. Egyébként  hihetetlen, hogy egyből jobban érzem magam testileg, mozgékonyabb vagyok, és a bőröm is szebb. Nem kell a testnek a sok méreganyag, viszont tény, hogy egyfolytába követeli :D.

2014. szeptember 15., hétfő

29. Wizz Air Félmaraton

Lefutottuk Gergővel közösen életem első egyéni félmaratonját. Fájdalmas volt, főleg ma :D, de megérte. Hihetetlen, hogy végre legyőztem ezt a célt. Nem hittem, hogy le tudok ennyit futni, és most már nem is tűnik annyira durvának. Az első 13 km gond nélkül ment, mert azt a távolságot bármikor simán lefutottam már, viszont van egy konkrét emlékem 18 km-nél, mikor már nem is tudom mi vitt tovább. Az izmaimat éreztem, hogy extra kemények, és nem is tudom meghatározni, hogy mi fájt igazából. Szerintem konkrétan semmi, csak inkább feszült mindenem, ami inkább kellemetlen volt, mint jó érzés.

Az utolsó 1 km szinte repült. Brutál jó volt, ott már éreztük a végét, és vártam, hogy végre egyszer én is be tdok futni középen az egyéni futóknak kijelölt helyen.

Van pár fotó, feltöltöm:
Gergő célfotó selfie. Ez esetben ezt a képet jobban szeretem :)


Ez a kép befutás előtt készült a Hősök terénél, emlékszem is rá.

2014. szeptember 11., csütörtök

Szőrtelenítés - lézerrel 1. alkalom

Nagyon bosszús vagyok. Ugyanis elmentem az első szőrtelenítés kezelésre, ami egyébként nagyon fáj, ugyanis a szőr tüszőket gyakorlatilag kiégetik, viszont a dokinő szerint nálam nem lesz hatékony, mivel nem elég sötét maga a szőr. De könyörgöm, akkor minek volt a konzultáció (ahol direkt rákérdeztem), ha ezt nem tudják kiszűrni??? Tehát most kifizetek egy csomó pénzt a semmiért? Remélem alap, hogy visszatérítik, ha nem lesz hatékony. Következő alkalom, 2 hónap múlva.

Remélem másnak jobban indul ez a nap.

2014. szeptember 9., kedd

München

Voltunk Lacussal meg Tomival, körbenéztünk, szuper volt, rohadt sokat vezettem, németek jó arcok, segítőkészek, beszélnek angolul, drágaság van (nem kicsit), jó közlekedés, szép város, futottam, vannak képek itt :)

2014. szeptember 8., hétfő

Szőrtelenítés - lézerrel

Hát kicsit úgy mondanám, hogy ebbe most úgy belecsúsztam, mint a huzat :D
...méghozzá egy óriásplakát reklám következtében :D A lényeg, hogy magyarországon az általam legjobbnak tartott plasztikai központ hirdetett egy olyan akciót, hogy lézeres szőrtelenítés hónaljra kevesebb mint félárért "kapható". Hát én szinte gondolkodás nélkül úgy voltam vele, hogy elmegyek egy konzultációra, az még nem jelent kötelezettséget, meg amúgy is világos szőrű ember vagyok, tutira nem lehet nekem hatékonyan, így legalább megbizonyosodom róla, és nem gondolok többé erre a dologra egyik testrészem szempontjából sem. Erra ma a konzultáción első mondata volt a nőnek, miután megmegvizsgált, hogy hát semmi akadálya a kezelésnek, hatékony lesz rajtam is. Ez volt az első meglepetés. Majd ezt követően a második, ami méginkább meglepett, hogy az akció már nem is él. A bejelentkezésem napja volt az utolsó nap még az akcióban, így éppencsak belecsúsztam. Ezt követően mi mást mondhattam, mint hogy vágjunk bele :D
Csütörtökön kezdődik az első kezelés, 8 hetente összesen 8 alkalom, úgyhogy közel másfél év... de megéri, és mintha csak Isten akarta volna így. Mivel részletfizetést kaptam (pedig nem kértem), 3 felé osztva, így még meg sem terhelő. Ezt írta egy éppen tapasztaló blogger :)

Egyébként így a 30 év meghaladtával kezdem úgy érezni, hogy a fiatalság megtartásáért való küzdelmet el kell kezdeni, és innentől folyamatosan tenni érte. A futás jó dolog, de nem elég. Céljaim: egyáltalán nem fogyasztani alkoholt (semmilyen mennyiségben, semmilyen alkalommal), egészségesebben táplálkozni, illetve ugyanitt kezdem az anyajegyeltávolítás projektet is, ha beköszönt az ősz (mert se nap, se víz nem érheti a sebet).

2014. augusztus 24., vasárnap

küzdj és bízva bízzál!

Szabimat töltöttem itthon, miközben pörögnek az események. Ismét van egy konklúzióm az elmúlt napokra/hónapokra vonatkozólag. Írtam már érintőlegesen róla, de az csak tényleg nagyon érintőleges, feldolgozatlan. Most megpróbálok mögé látni, megtalálni az értelmét és a "miérteket". Egy emberi tulajdonságról szerettem volna beszélni, ami mostanában több embernél is elkezdett irritálni, ez nem más, mint a "másokkal való foglalkozás" és a "másik instruálása", majd utána az "én megmondtam" című szöveg. Ezekkel nekem alapvetően egy problémám van legtöbb esetben, miért kellene olyan ember tanácsát megfogadnom, akinek az élete előttem nem példaértékű, illetőleg miért van az, hogy az emberek nem magukat irányítják, hanem a másikat próbálják. Valahol szerintem egy bizonyos intelligencia szint kezdődik ott, ha valaki hagyja a másikat, hadd tegye, amit jónak érez, úgymond megbízik benne, mert ez valahol a bizalom hiánya is. A kérdés az alapvetően, hogy miért? Miért könnyebb a másik felet vezetni, mint magunkat? Annyira egyszerű lenne a válasz, hogy "a másikban könnyebb megtalálni a szálkát, mit magunkban a gerendát"? Ennyi?

És ebből egyenesen jön a gondolatom, amikor az ember tanácsot kér. Na ez egy nagy értékmérő dolog. Tudod mit mér meg egészen pontosan? Hogy Te valójában kiben bízol meg, ki az akit valamiben magad fölé sorolsz. Mármint nem az irányítása alatt állsz, inkább ez a respect az a fajta bizalom, aminek nem tulajdonítunk megfelelő jelentőséget. Pedig ebből ki lehet indulni, ez sok mindent megmutat. Tényleges értékeket, preferenciát.

Én mióta nap, mint nap döntéseket hozok a saját magam üzletében, azóta jöttem rá, hogy bizonyos pontoknál ki kell jelölni olyan embereket, akikben megbízol... mondanom sem kell, hogy olyanok is vannak, akik visszaélnek vele, dehát valszeg ez benne van a pakliban, és én nem egy egyedi eset vagyok, hanem így működik ez a fuckin' world :)

Egyébként úgy érzem túl lendültem a nehezén. Egy döntés. Egyetlen döntés, ami mindent megváltoztat. Aztán aminek lehet menni a következményei után. Ha létezik olyan, hogy belső megérzés, akkor nekem most azt súgja, hogy most kerültem sínre, innentől lesz igazán az egésznek értelme. Aztán meglátjuk. Agyjáték. Maximalizmus. Munka. Hit. Szorgalom. Könyörtelenség. Alázat... BIZALOM.

2014. augusztus 23., szombat

2014. július 29., kedd

Running

Mostanában ismét aktívan futok, sőt igazából jelenleg többet futok, mint két évvel ezelőtt.

Először is egy hónapra visszamenőleges eredményem:


Ezenkívül elértem össz számításban az 1000 km-t:


...és beneveztem a félmaratonra. Egyénibe :)

2014. május 21., szerda

10 év - 10 km EU futás

Mó szervezésével jelentkeztünk erre a futóversenyre. Végül majdnem 12 km volt az a 10 km. Ami azért észrevehető különbség :)

A célfotó béna, de azért feltöltöm emlékbe:


2014. május 16., péntek

Gócpont vs. "makkegészségesvagyok"

Hát az utóbbi időszakban azt hiszem, kicsit sok szűrésen mentem keresztül. Ez köszönhető egyrészt egy kis betegeskedésnek, másrészt meg a szokásos hipochondriámnak. Na de haladjunk szépen sorra. Először is végre eljött az idő, hogy új szemüveget csináltassak (4 év után). Ez ilyenkor mindig egy kisebb vagyon, de legalább túl vagyunk a szem ellenőrzésen is, ami persze nem maradéktalan boldogság, ugyanis relaitve nagy a romlás (több mint 1 dioptria). Az idei választásom: PRADA. Aztán ezt követően némi betegeskedés után végre elkészült a rákszűrés is, ami szerencsére jesszoké :). Viszont a visszatérő (nem létező?) panaszaim miatt csináltattam egy bakterológiai vizsgálatot is, amelynek várom az eredményét. Majd a héten kicsit bedurvítva, elmentem az SZTK-ba és egy napot ott töltve meglátogattam a fül-orr gégészetet, a labort, az urológiát, a fogászatot, és az orthopédiát. Haladok szépen sorba. Fül-orr gégészet: minden negatív, egy teszt eredményt várunk még (de doki azt mondta, így h nincs tünet, valszeg negatív lesz). Labor eredmény szintén jövőhét. Urológia, ultragang, vizsgálat, vizelet: minden negatív. Fogászat. Nah, hát ez egy külön sikerélmény. Egy éve voltam fogászaton utoljára, úgyhogy igazából időszerű volt. Azt mondta a dokinő, hogy "gyönyörűek a fogaim". Úgyhogy tök jó érzéssel jöttem ki, és életemben szerintem ez volt az első fogászati vizsgálat, ahol semmit nem találtak. Aztán orthopédia. Kicsit fájlaltam a térdem a hétvégi futóverseny miatt, de a dokinő azt mondta, nincs feltelve folyadékkal, nincs bedagadva, úgyhogy valszeg csak terhelés alapú fájdalom volt.

Úgyhogy a globál konklúzió eddig, fullra egészséges vagyok (csak pár eredmény hiányzik még), jó érzés, hogy mindenem látta doktor.

Egyébként mostanában végzem lassan egy VAS kúrával, tolok egy porcerősítő kúrát, szedem a Magnéziumot és a C-vitamint, és tegnap elkezdtem egy intenzív méregtelenítő multivitamin kúrát. Egy hónap alatt 180 szem tabletta, melynek darabjában 3-szor annyi a hatóanyag, mint egy szem Supradin-ban (tesómmal lecsekkoltuk). Íme a kis szentély :)

Egyébként amit még szándékozom idén még elvégezni: a tüdőszűrés (kb 10 éve voltam), és egy étel allergia vizsgálat (amit mindenkinek ajánlanak), illetve az anyajegyeltávolítás, de az csak ősszel. Szóval ennyi, ÉLJEN AZ EGÉSZSÉG :)

2014. május 8., csütörtök

2014. március 7., péntek

Összefogás?!

Nem szoktam politikáról írni, pedig amúgy követem. Tegnap eljutottam addig, hogy megsajnáltam ezt a szegény összefogás csapatot. A lúzerség csúcspontja véleményem szerint, hogy már a nevükkel is szarba nyúltak! Sehogy sem jön össze ez a kampányidőszak :) ellenben Fidesz stratégiailag zseniális.

Bocs, nem tudom NEM reklám szemszögből megközelíteni :D

Ponyvaregény

  • Vincent Vega: És tudod mi az érdekes Európában?
  • Jules Winnfield: Mi?
  • Vincent Vega: A kis különbségek. Ugyanaz a szar van ott is, mint itt, de azért valahogy egy kicsit más.
  • Jules Winnfield: Például?
  • Vincent Vega: Például Amszterdamban bemész egy moziba és kérsz egy sört. És nem egy papírpohárban basszák oda, hanem üvegpohárban! Párizsban pedig a McDonaldsban is kapni sört! Na és tudod hogy hívják a Sajtos negyedfontost Párizsban?
  • Jules Winnfield: Nem Sajtos negyedfontosnak hívják?
  • Vincent Vega: Nem, mert ott nem fontban mérnek. Fingjuk sincs arról, hogy mi az a negyedfont.
  • Jules Winnfield: Na és hogy hívják?
  • Vincent Vega: Úgy hívják: Royal sajttal!
  • Jules Winnfield: Royal sajttal?!
  • Vincent Vega: Aha.
  • Jules Winnfield: És hogy hívják a Big Mac-et?
  • Vincent Vega: A Big Mac az Big Mac, csak náluk Le Big Mac!
  • Jules Winnfield: Le Big Mac! És hogy hívják a Whoppert?
  • Vincent Vega: Azt nem tudom, Burger Kingben nem voltam. 

Ott a lényeg, ami a mai tanácsom is egyben, a reklámszakmára mindenképpen igaz :)

2014. március 2., vasárnap

KÉPesség

Valami ilyesmit szeretnék a falamra

2014. március 1., szombat

Az emberek általában nem figyelnek egymásra.

Ez is lehetne így szimplán egy gondolat, de talán ez most némi kiegészítésre szorul, mert vannak kivételek. TÉNYLEG! Mivel az átlagnál érzékenyebb vagyok, így nekem ez egy fontos érték mérő kérdés. Amúgy ez esetben szerencsés vagyok, ezt szeretném előrebocsájtani, jelen pillanatban azt tapasztalom, hogy kevés ilyen van a környezetemben. És hát a környezeted valójában a TE tükörképed.

Előző posztjaimban voltak kijelentéseim. Azt hiszem, ha valaki olvassa talán nem is érti, vagy azt gondolja (tévesen), Kata depi, pedig nem. Ezek a gondolatok belőlem nem a szomorúság miatt jönnek, hanem mert őszintén akarom kimondani a kimondatlan érzéseket, amik valójában igazságok. Csak sokszormások (nem is tudják) HAZUDNAK, nem csak egymásnak, maguknak is. Vicces, de igaz, képesek vagyunk úgy élni, hogy akár egy életen át kamuzunk, sőt egy idő után már azt is elfelejtjük, hogy kamu, de attól még kamu. Mondjuk kíváncsi lettem volna, mit tudok kihozni az életemből, ha más körülmények vannak mögöttem... szerintem tök nagy dolgokat hoztam volna már létre. Bár így sem vagyok elégedetlen, a körülményekhez mérten, csak azt mondom ennyire mélyről (mentális és társadalmi szinten) borzasztó nehéz épségben felfelé haladni.

Jó hír: Kész a bicajom! Köszönöm Gergő+Aurél!

2014. február 28., péntek

Feloldozás

A családom nem hisz bennem. (egy kivétellel)
Nem baj. De baj.

2014. február 27., csütörtök

Gondolat az egyéniségről

Ha gazdag vagy, azt hiszed egyedi vagy, ha csóró, tudod hogy nem.

2014. február 14., péntek

A PÓZ

Gyönyörűséges "Garfield" macskám vacsi után

2014. február 10., hétfő

31

K Ö S Z Ö N Ö M !

2014. január 22., szerda

Vannak napok...

...mikor az érzelmek skálájának minden színét megtapasztalhatod. Nekem a mai nap ilyen. Ezek az érzelmi változások borzalmasan megérintenek és megviselnek. Azt hiszem ilyen lehet az élete egy depressziósnak. De akkor a depressziósok az érzelmi változásokba hasadnak bele? Délelőtt nem úgy mentek a dolgok, ahogyan szerettem volna, üzletileg, kiborultam délre. Aztán ahogyan dolgoztam, kidolgoztam magamból ezt az érzést. Jó hogy ez egy alkotó munka. Eljutsz "A"-tól "B"-ig, alkotsz a semmiből valamit, ami ennyi év után lassan azt mondható, hogy jó, de legalább is egy szint, amit biztosan hozol, még a szar napokon is, mert ilyenkor becsukod a szemed, és hagyod a kezed, hogy vigye a rutin. Aztán elkezd tetszeni, majd arra gondolsz, vajon az ügyfél érzi, ha nincs benne lélek? Persze, hogy érzi, és elkezdesz lelket önteni bele, majd végül elkészül. A layerek kuszák, de a látvány már megvan. Send, mehet. Ekkor megnyugszol. Ekkor már három barátod is keres, egyikük összefoglalóval, melyet te magad kértél, és örülsz neki, másik "what the hell is wrong with you?". Semmi. Harmadik: mikor indulsz a találkozóra? Milyen találkozó? Baszki elfelejtetted itt a nagy önsajnálatban, hogy mozi este. Úgyhogy rohanás, utolsó pillanat, ofkórz a foglalás megint ugrott (de nem is emlékszem mostanában olyanra, hogy odaértünk volna feloldás előtt). A film. A film maga az irónia és az önirónia tökéletes fúziója (Augusztus Oklahomában). Tökéletes! És hát az út haza. A teljes érzelmi káosz tetőpontja. Meglátod a Parlamentet és könny szökik a szemed sarkába, nem tudod miért, de talán mégis, mert közben egyik barátodnak éppen azt írod le cseten, hogy mennyire sokan állnak szorosan melletted, és hogy valójában mindenkit mennyire szeretsz. Szereted őket, mert nem hagynak magadra, és mert egyszerűen önzetlenül érzik, mikor egyedül vagy, és mert a barátaid akarnak lenni. Ez az érzés leírhatatlan, ez az érzelmi káosz, mely valójában nem is káosz, hiszen egyszerűen maga az ÉLET neked... NEKEM.

2014. január 15., szerda

“Ma ültetsz, és később aratsz!”*

Zajlik az élet, rakom össze nagy erőkkel a "saját" cégem. Ezek nem kicsit foglalják le az energiáimat. Az események nagyjából haladnak, de mikor több emberrel kell egyeztetni, minden esetben benne van, hogy az eredeti tervet módosítani kell. A másik probléma a jogszabályok, amik egyfolytában változnak (kedvezőtlenül).  Nyugodt? Nem vagyok. De tudom, hogy most először adott lehetőség az életemben, és meg kell fogni.

Nekem az új év, új világot hozott, tapogatózni az ismeretlenben, egyébként ettől fejlődik az ember, meg amúgy is, ami most ismeretlen, később rutin lesz ;)

...mellesleg, megtanultam használni az excelt :)

*Andrew Matthews

2014. január 14., kedd

Táskabolt, Új arculat, "eztismegértük"

Véééégre, kaptam rá felkérést. Ez lett a befutó. Mostmár hivatalos :)