Terápia. Az utolsó.

Mai nappal - ha nem is örökre, mert ugye "soha ne mondd, hogy soha" - lezárult egy korszak. Ma befejeztem a terápiámat pszichológusomnál. Az ilyen változásoktól mindig kicsit tartok, de hosszas mérlegelés, és közel 4 hónapos kiegyensúlyozott élet és párkapcsolat során úgy éreztem megérett az idő. Nem lehet szavakba önteni mennyit adott nekem ez a terápia, azt hiszem nem kevesebb múlott ezen, mint hogy most elmondhatom, boldog vagyok, és azt hiszem soha nem éreztem ilyen mértékű egyensúlyt az életemben. Erősödtem. Persze szerencse is kellett hozzá, de vissza nézve egy nagyon kemény időszakot csináltam végig úgy, hogy kihoztam belőle a maximumot. Ez rettenetesen sok önhitet ad. Hogy higgyek az ösztöneimben, higgyek a megérzéseimben, és hogy sose féljek kimutatni az érzéseimet. Az élet szép, csak észre kell venni a szépségét. Nagyon megható volt a mai alkalom. Azt mondta a pszichológusom, hogy úgy érzi, hogy a döntés jogos, látja ő is a változást. Elővette a jegyzeteit az első alkalomról, és végig mentünk a fontos pontokon, és újra feltette a kérdéseket. A válaszok változtak. Ehhez kellett, hogy ezért én is dolgozzak. Én bevallottam, hogy úgy jöttem az első alkalomra, hogy szerettem volna a változást, de nem is mertem elhinni, hogy sikerülhet, és sikerült, nem vagyok magányos, és azt érzem, hogy mindenem megvan, amire egy ember vágyhat lelkileg. Stabilnak érzem magam, és optimistának. Volt benne meló, mert Tominak (a pszichológusnak) sikerült egy olyan időszakot kifognia nálam, ami a leghardabb, ripityára törték a szívem, és ő ezt a folyamatot végig nézte. Teltek el hetek, mikor azt hittem, hogy nem megyek előre, de ugyanakkor racionálisan meg úgy éreztem, hogy egyetlen út létezik, és az idő nekem dolgozik. Szóval nagyon nehéz volt ma nekem, mert megszerettem Tomit, hiányozni fog, de így az egészséges, ahogyan egy gyereknek is, nekem is eljött a pillanat mikor el kell engedni a kezem, és nem utolsó sorban most már van mentális támaszom, aki egyben a szerelmem is.

Aktuális ügyek - elmélkedés

Zs itt volt múlt héten. Vannak most már aktuális témáink. Egyelőre úgy tűnik, nem tudjuk megoldani még a távolság kérdést. Futtatjuk végig a stratégiákat, hogyan lehetne az egész helyzetet okosan megváltoztatni veszteségek nélkül, és ha lehet biztonságban. Ehhez vannak nehezítő tényezők, például az én lakhatási kérdésem, ami nem is kérdés, hogy tökéletesen alkalmatlan arra, hogy bármit is alapozzunk rá, hiszen itt jelen pillanatban nincs másra mód, csak a közösségi életre. Szóval azon kívül, hogy magyarországra kell Zs-t átlogisztikázni, kell neki itthon munka, és kellene egy közös bázis is. Látom, hogy törekszik, ahogyan én is, de jelen pillanatban még nem látom, hogyan fog pontosan kibontakozni ez a kérdés. Ami óriási szerencse, hogy őt támogatják a szülei, szóval adott esetben azért nem olyan szörnyű a helyzet, illetve nyilván támogatnám én is, bár erről ő igazából hallani se akar (legalábbis én így érzékelem). Meg ugye keresünk lakást is, ami szintén nem egy laza projekt, tekintve, hogy az árak el vannak szállva, illetve ez egy komoly kérdés, ezt egy több éves kapcsolatban sem egyszerű konszenzusra hozni, így a mi fiatal kapcsolatunkban nagyon kell vigyáznunk, hogy ne legyenek sérelmek vagy ne menjen rá konkrétan a kapcsolatunk. Múlt héten már mindketten éreztük, hogy lazítani kell, mert túl sok lett hirtelen a görcs. Én végül mindig arra gondolok, hogy a helyzetünk alapvetően jó, ezt már csak jól kell értékesíteni, csak ugye az igények... na azok azért változtak. Pár héttel ezelőtt olvastam a Figyelőn egy cikket a használt és az új lakásokkal kapcsolatosan, ami felnyitotta a szememet. Mégpedig, hogy a használt lakások árai - ennek az "ingatlan lufinak" (?) köszönhetően - elérték szinte az új építésű lakások árait. Na most ez igaz. Szinte. Úgyhogy stratégiát változtattunk, ugyanis mi ezt tényleg lufinak gondoljuk, azaz pár éven belül elképzelésünk szerint lefelé fognak sebesen indulni az ingatlan árak... de nem az új építésűeké, mert azok végig stabilan tartják a szintet, nem ingadoznak egyik irányba sem. A lényeg a lényeg, hogy jelenleg úgy gondolom, hogy ebből kifolyólag (meg egyébként is) az új célpont mindenképpen az új építésű. Hálistennek az ízlésvilágunkat össze tudtuk eddig egyeztetni, úgyhogy bízom benne, hogy már nem sok van vissza ebben az állapotban, mert most nagyon érződik, hogy ez így csak átmenetileg életképes állapot, valamerre mindenképpen kell mozdulni, főleg ha később esetleg családot is szeretnénk.

New apple stuff

Megérkezett végre az apple watch-om. Már egy hónapja megrendeltem, és végül csütörtökön kaptam meg. Ma meg is futtattam. Imádom! Végül én a drágább verziót rendeltem, a rozsdamentes acélt, ez is egy hosszú vacilálási folyamat végeredménye lett.

Tapasztalatok: egy biztos, ha nálam van, nem maradok le semmilyen információról, ugyanis tényleg mindenről értesít, ami bármilyen csatornán történik. Tudok rajta telefonálni, futásnál kéznél van és minden infóval kisegít + plusz a pulzus adatokkal is, úgyhogy többé pulzusmérő sem kell. VISZONT ennek hátránya is van, pl tegnap észre vettem, hogy akaratlan is, ahogy jött az értesítés, odanéztem. A bolt közepén, mikor éppen beszélt hozzám az eladó. Ez egy ritka tapló viselkedés volt tőlem, de ez valszeg még az első tapasztalatlanság, figyelni fogok erre.

Nagyon jó cucc, geek vagyok :D

Drága Rencsi szülinap

Megint eltelt egy év és ünnepeltünk ismét. Idén Daubner tortánk volt, iszonyatos durván finom. Készült néhány kép. Szeretem őket.

Barátok: Rencsi (+Alíz), Gergő, én

Készülünk a művészi fotóhoz

Elkészült a nagy alkotás :D

Biztos

A lehető legkedvezőbb módon megkapta Zs a karácsonyi szabit melóhelyén. Kb másfél hetet együtt tölthetünk, és már 20-ától. Ez az álmaim netovábbja volt, bele sem mertem gondolni, és most megvalósulni látszik. Erre csak annyit tudok mondani: köszönöm.

Tegyél rendet a fejedben... ez a titok.

Új cipőm van, új gatyám van, a sapkám a régi, de a kedvencem.

Futottam ma. Nem jó már. Fázik már a fülem és a torkomat bántja a hideg. Már csak tényleg pár alkalom van a szabadban, és jön az edzőterem, amihez nincs kedvem. Iszonyatosan leromlott a teljesítményem. Dehát ez van, téli szezon. Csak szarul esik, mert idén sok melóm volt benne. De amúgy próbálom a kar edzéseket ismét kicsit intenzívebbre venni, hogy a kondimnak egy része vesszen csak el.

Nagyon sok tervem van. Annyi, és olyan nagyok, hogy szinte le se merem írni. A legközelebb állok eddig az életem legnagyobb vágyához, de még mindig nincs itt. A héten a munka is kevesebb volt. Próbálom ilyenkor fejben rendbe tenni magamat. Mert egyébként minden oké. A közérzetem oké. Nagyon várom már a pillanatot, hogy meg legyen az új otthon, a saját. Most már ilyen szemmel nézem az ingatlanokat. Nemcsak ábránd. Rengeteg belső építészeti inspirációm van már, így pontosan tudok bizonyos részleteket. Nem lesz olcsó. Ez már biztos. Sajnos itt is hozom a szokásos formámat, a legjobb kell mindenből, nehezen alkuszom, és ha nem muszáj, akkor nem is teszem. Zs-vel eddig úgy érzem, hogy mindenben egyet értünk és ha nem, képesek vagyunk a kompromisszumra sértés nélkül, és csaták nélkül. Nagyon szeretném ezt a kapcsolatot így menedzselni, megőrizni anélkül, hogy bántanánk egymást, mert ez a legfontosabb hosszú távon szerintem, az intimitáson kívül. Otthon témában voltak már különböző gondolataink, de könnyen tudjuk egymáshoz igazítani azt hiszem. Ő nagyon rugalmas dizájn szempontból, szóval ott kedvemre évényesíthetem majd a saját elképzeléseimet, cserébe nyitott lettem egy olyan város részre (XVI. kerület), amit én már régen kizártam a lehetséges opciók sorából. Aztán meglátjuk. Végülis sehol nem tartunk, csak egyet tudunk, szeretnénk minél hamarabb együtt és egy helyen lenni, és ha lehet, ne legyen közöttünk 2000 km.

És közben elmúlt 11 év

Zs-nek szülinapja van ma, és halottak napja is. Úgyhogy ezentúl nekem ez már a halál és a születés napja is. Teljesen ikonikus, és tökéletesen szemlélteti a körforgást, amiben egyébként is hiszek. Meghalni nem tragédia, hanem az élet része, az állandó körforgásé, melytől ez az egészen annyira pontosan működik.

A mi történetünk viszont valójában nem most nyáron kezdődött, hanem több mint 10 éve, azt hiszem talán 13 éve is már. Zs 11 éve költözött ki Angliába, amit azt hiszem az akkori fejemmel még nem kezeltem sehogy, kicsit zavarodott és hebrencs voltam. Viszont azaz egy dolog akkor is állandó volt, ami most is, a figyelem... persze a magam módján. Hogy enyhítsem a honvágyát, készítettem neki egy karácsonyi videót, amiben az akkori (rettenetesen bonyolult) gondolataimat mondtam el neki, és ma ezt a szülinapján megismételtem, ugyanis bár a távolság kilométerekben ugyanaz, de érzésekben egészen más. Ezeket a videókat soha nem látta senki más, csak mi ketten :)

2016

2005

Azt hiszem büszke vagyok, hogy van egy ilyen történetem, mert ez azt hiszem nem általános, és megismételhetetlen, és valahol számomra szép is. Vannak emberek, akiket ha meglátsz az életben, az első pillantás után tudod, hogy ő az, hogy aztán az lesz-e, az lehet csak 11 év múlva derül ki. Az élet néha ilyen.

Boldog születésnapot :*