Érzelmi hullámvasút

Ez most pozitív értelemben. Érzelmi löketek inkább. Azt érzem, hogy annyira teljes az életem, hogy nincsen már több fokozat. Persze fut a félelem program is folyamatosan, mert ugye Martin még a pocakban van, és miután kibújt, utána meg ugye családfenntartó leszek anyagilag, de ezek a dolgok nem tudják elnyomni azt az érzést, hogy mennyire szeretek már egy kis manót, akivel még sosem találkoztam. Minden körülötte forog már nálunk. Ő mégnagyobb motivációt ad, hogy minél előbb megteremtsük a házat, udvart, kertet, ahol majd ő játszogathat, és nemcsak a játszótéren találkozik majd a természettel. Hozzátenném nem sokat segítenek az ingatlan áremelkedések, mert a házak árai több milliós nagyságrendben drágulnak, ahogy egy-egy év eltelik. A családtámogatási lehetőségekről többnyire lecsúszunk, illetve ránk nem vonatkozik, még az sem, ami alanyi jogon jár (gondolok itt CSED-re)... dehát megszoktam, hogy nekem az van nagyjából amit megteremtek magamnak, mindenemért megdolgoztam az életemben, soha nem volt semmilyen támogatás a hátam mögött, ami segítséget kaptam, azt többszörösen adtam vissza. Néha gondolok rá, hogy lehet nekem ez kellett, és én csak így tudtam egészséges lélekké válni (mert hát zűrös közegből érkeztem), de mindig megvolt amit magam elé támasztottam cél, és mindig küzdöttem érte. Sokszor nem hitték el mások, hogy reális lehet az a cél, amikről álmodtam. Ez engem persze sokszor zavart, de már rég nem... mert már nem másnak bizonyítok, hanem az álmaimat szeretném megélni, és egyszerűen csak hiszek benne, hogy megtörténhet. Ez a része már nem olyan nehéz, mert van hozzá méltó társam és a picurka utódunk is hamarosan. Tudom, hogy korlátoltak a gondolatmeneteim most is, de intenzív időszak ez, annyi teendő van, illetve testi folyamatos feedback, leszűkült a kör. Gondolom így lesz egy darabig, de ettől független ugyanúgy fut a munka intenzitása is.
Mostanában úgy telnek a munkanapjaim, hogy reggel korán kezdek (kb 6:30-kor), mert napközben el kell mennem valamilyen orvosi körre, így nagyon előre kell dolgoznom, hogy ne csússzanak össze a dolgok. Egyelőre tudom vinni a 3 ügyfelet. Vannak nehéz pillanatok, de még határvonalon belül vagyok. Persze volt már pár mélypont, de gondolom ennél sokkal durvábbak is lesznek. És fogy az idő... április 28-a a maximum dátum, és már az is közelebb van, mint egy hónap. Tegnap volt egy kis szúró fájdalmam a hasamban, meg egy furcsa allergikus levörösödés az arcomon a szám körül. Egy pillanatra megijedtem, hogy menni kell kórházba és esetlegesen onnan már babikával jövünk haza... a pánik érzetem alapja az volt, hogy még nem vagyok felkészülve, valahogy minden hirtelen olyan közelinek tűnt és azt éreztem, hogy még el kell intéznem munkában is bizonyos dolgokat, hogy megtudjam tartani a pár hét szabadságot.

Mindenki aranyos és figyelmes körülöttem. Ez úgy látszik olyan időszak, amit az emberek különös figyelemmel támogatnak, én persze próbálok figyelni, hogy ne legyek túl sok a baba témával, mert közben pontosan tudom, hogy aki nincs benne, azt nem annyira köti le hosszútávon. De azért persze úgy sem szeretnék tenni, mintha meg sem hatna, mert hiszen az nem igaz, hiszen annyira várjuk őt, és annyira aggódunk érte, mint még soha senkiért.

35. hét

Pozitív változások voltak a héten. Súlyom halál pontosan tartom, 67,8 kg, azaz tulajdonképpen továbbra is van egy bizonyos fogyó tendencia, ha Marci a megfelelő ütemben nő. Ma reggel is diabetológián indultam, minden oké volt, mire kezdtem a munkaidőt már itthon is vagyok. Igazából a leges legőszintébben mondom, hogy egyáltalán nem terhel meg ez a hétfő reggeli kórházazás, mert valahogy éberen tudtam indulni, és nem kell ebben az időben igazán várakozni. Továbbá így hogy úgymond fogyok sokkal kényelmesebb az élet, a mozgás, illetve nincs szinte semmi vizesedés (ami szerintem a leginkább megnehezíti az életet). Persze könnyen fáradok, de ennél nekem nehezebb volt a 31-32. hét.

 Viszont a héten sok ügymenet van. Kedd (holnap) gasztroenterológia, szerda dietetikai tanácsadás, csütörtök kórház látogatás, hogy megismerjük a szülőszobát, meg a szülés ügymenetét (ide Zsolti is jön).

Egyébként a diéta nem visel meg annyira, mint amennyire féltem tőle, ebben már szorosabb szinten van rutinom és mivel látom a pozitív hatásait, egy cseppet sem bánom.

Vissza az egész...!?

Megjött a herpesz tesztem, amit aktívnak gondolt állapotban végre sikerült elkészíteni... NEGATÍV lett, nem vagyok herpeszes. És akkor most indulhatnak a kérdések újra...

34.hét

Múlthét hétfő este voltunk nődokinál. Hát nem sikerült túl jól ez a szeánsz, ugyanis a cukor állapotom miatt egyből kaptam diabetológiára beutalót, illetve még egy értéknövekedést észrevett a dokim, ami pedig az epepangás labori tünete. És erre van is utaló külső tünetem is, a viszketés, szóval emiatt is újabb kivizsgálás következik (ez majd gasztroenterológia). Ezenkívül aktív lett a herpeszem, gondolom a legyengült immun miatt, így arra is végre készült egy vérvételes teszt, ennek eredménye csak péntek körül várható, szóval ezt még izgatottan várjuk, mert kb ezen múlik, hogy császáros leszek-e. Amennyiben igen, akkor április 20-tól lehet készülni, ott már bármelyik nap jó a dokinak, sőt azt mondta, hogy akár kivárhatjuk a végét is, hogy magától induljon a szülés. Az én jelenlegi döntésem, hogy az első időpontnál indulhat a dolog (tekintve az extráimat).

Következő nődoki időpont egyébként két hét múlva lesz, és a 4. labor is.

Viszont jártam diabetológián, ahol végül pár dolog tisztába került. Először is nem 160-as, hanem 180-as diétát javasolnak, ami meglehetősen megengedő diéta, sőőőőt igazából nekem szinte több, mint amit egy nap normálban elfogyasztok. Eleve a 6x eszel, ami nálam késő este már kicsit sok. Ettől független a cél ugyanaz, hogy az étkezés után egy órával mért érték ne legyen 7-nél nagyobb. Amennyiben fölé megy, akkor sajnos inzulinra van szükség. Egyébként ez az állapot 36. hétig változik rossz irányba, utána már nem érinti a babát és visszaáll feltehetőleg a régi állapot. Addigis hetente kell ellenőrizni az állapotot (így minden hétfőn reggel fél 7-re megyek vérvételre a kistarcsai kórházba), plusz itthon is szúrópróbaszerűen méregetnem kell magam.

A terhes diabétesz egyébként egy jósló állapot az idős kori cukorbetegségre nézve. A diabetológus nő azt mondta, hogy biztosan lesz öregségi cukorbetegség, de a jó hír, hogy szülés után egyelőre minden valószínüség szerint visszaáll, és egy jó táplálkozási morállal + sporttal ez kitolható 70-80 éves korig is.

Egyébként kilóim bestagnáltak, ma reggel is 67,8 kg voltam, ami a baba növekedése miatt érdekes, mert szinte heti 300-500 grammal elvileg most már lineáris lenne a hízás, de mivel nekem most stagnál, így valszeg ez most nálam fogyásnak felel meg.

Azért a héten is történtek jó dolgok is. Gyakorlatilag készen vagyunk babuci dolgaival. Megtörténtek a nagymosások, a kórházi pakkom összeállítása. Már csak összesen egy normális hálóing hiányzik a készletből (mert én alapba pizsis vagyok, de ide most gombolós hálóing kell állítólag).

Megnyugtató, hogy készen vannak a dolgok. A hétvégén még ablakot pucolunk, meg ha belefér még a kocsit, de egyébként babucika most már akkor érkezik, amikor csak megrendelte neki a sors (persze maradjon még végig, ha van rá mód).

És a hét híre így a végére, megszültük a nevet. Kovács Martin ő, alias Marci baba :)

IR, a.k.a. GDM*

Attól a pillanattól, hogy diganosztizálták a terhes inzulin rezisztenciát elkezdtem diétázni. Ez most így várandósan nagyon körültekintő diéta kell legyen, mert ugye az ember nem akar vele többet ártani, mint amennyit használni. Viszont azt tudni kell, hogy azért ez nem olyan lightos diéta (30, 20, 50, 20, 30 gramm szénhidrát, 5 étkezés), mint azt gondolnánk, illetve sok energiát elvesz a folyamatos csekkolás. Az ebédet leszámítva teljesen pontosan lehet számolni. A cukrokat egy az egyben elhagytam. Még joghurtból is cukormenteset eszem. Ennek tükrében mérem  az értékeimet minden egyes étkezés után egy órával. Még nem voltam a diabetológián, de a nő annyit mondott, hogy nem mehet a cukrom étkezés után egy órával 7 fölé. Eddig jó vagyok mert általánosan 5,8-6,6 között minden esetben megállok (7-et SOHA nem értem még el). Ezzel együtt azért érzek két pozitívumot is. Egyik, hogy a viszketésem csökkenni látszik, ami ugye azt jelenti (már ha jók a következtetéseim), hogy az epeműködésemet sem terhelem annyira, és így talán az epepangás gyanú dolgomon is segítek kicsit. A másik, hogy fogytam. Egy hét alatt konkrétan ma reggelt 67,8 kg-ot mértem, ami azt jelenti, hogy hétfőhöz képest másfél kiló mínusz úgy, hogy közben elvileg babika súlya is nő. Látom szálkásodni az oldalamat a hasamnál, csak ugye felmerül a kérdés, hogy kisbabánk kap elég tápanyagot? Megint ilyen balance állapotot kell felállítani két döntés között, és ez nehéz, mert ha bármelyik irányba is dől, manóka sérülhet.

Egyébként próbálom a vitaminokat továbbra is megfelelő módon táplálni magamba, mert ha már kevesebb tápanyaghoz jutok, legalább a vitamin háztartással ne legyen gond. Bár azt olvastam, ha tényleg epepangásom van, akkor a kalcium, D-vitamin és K-vitamin nem nagyon tud felszívódni, ami szintén problémás lehet. Itt tartok, hétfőn diabetológián kezdek, úgyhogy mindenképpen okosabb leszek.

*Gestatiós diabetes - terhesség alatt jelentkező cukorbetegség

33. hét

Kezdek először a rossz hírrel. Laborom megérkezett sajnos a terheléses cukrom igazolta magát. A két órás érték 9,8 lett. Ez már rendes terhes inzulin rezisztencia (IR). Úgyhogy már szerda óta diétán vagyok, méghozzá egy egészen erős diétán. Nem baj... legalább mire szülök már benne leszek a témában, illetve talán mennek is le feles kilók (69,3 kg voltam reggel). Azóta napi szinten mérem az étkezés utáni 1,5 órás értékemet, és eddig tökéletesek (így valszeg jó a diétám), de szerintem így is kell mennem diabetológiára. Egyébként volt védőnős szeánszom is a héten. Most éreztem először, hogy mekkora szükségem lesz rá. Elkezdtek áramolni tőle az érdemi információk, mint például megnézte a lábam és megnyugtatott, hogy a vizesedésem elenyésző még, ezen ne görcsöljek, illetve hogy kezdjek lassan biogayat szedni, mert most már kimutatták, hogy a szoptatásnál így átkerül a babához is és talán kevésbé lesz hasfájásos (semmi negatív hatása nincs egyébként, mert csak probiotikum)... és ilyenek, csupa hasznos infó.

Viszont ezek után vannak szuperjó hírek is. Voltunk genetikai UH-n is, és ott csodaszép dolgokat láttunk. Édes kisbabánk a jelenlegi információk szerint egészséges, mint a makk, az agya szépen fejlődött és a szonográfus nő szerint nagyon szép fejformája van. Súlya 2263 gramm, azaz nagyjából több mint fél héttel előrébb van mint a sztenderdek. Ez nem gond, mert számomra abszolút azt jelenti, hogy tartja az ütemet és nem alulfejlett, illetve ezekkel az értékekkel már minden funkciója megfelel a kinti élethez. Persze ő még nincsen készen, de már tényleg csak pár hét.

Édesem meglátásaink szerint az én vonásaimat hordozza inkább magába (főleg a kis száj tartásában), de aztán persze kitudja. Ami még nagyon megható volt, hogy mi most láttuk a kis arcát életünkben először és ő egy telimosollyal indított, mintha csak tudná, hogy nézzük. Ez az elmosolyodás belőlem nagyon mély dolgokat váltott ki, ültem és csak néztem és folytak a könnyeim. Ezek olyan érzések, amit még sosem éreztem, és még mindig hihetetlen számomra.

És még videónk is van, felgyorsítottam 4x gyorsaságra, így csak 1 perces. :)

Egyébként nagyjából befejeztük a vásárlásokat, csak pár apróság hiányzik, így a hétvégén megvettük a babahordozó kendőt és az ágybetétet, ami végülis nem kókusz lett, mert a Brendonban dolgozó volt osztálytársam jól kiokított és a konklúzió végül az volt, hogy a kókusznál már van jobb is... és hát ugye, ha magunknak is megvettük ebben a minőséget, akkor a picinek meg pláne megfogjuk.

Ma megyünk nődokihoz este, de ezt már csak jövőhéten írom le, hogy mi volt.

Ifjúság elvesztése

Van az a pont az ember életében, mikor leesik, itt most az eddigi életednek vége.

Persze alig várod, hogy induljon az a bizonyos második szakasz, de akkor is. Ez az a pont, amikor felfogod. Ahogy vesszük manónak a cuccokat egyre jobban érzékelem, hogy az egó múlik el, már nem vagyok saját életem főszereplője. És ez innentől a logika alapján hatványozódni fog, mert ez még csak a bevezetés. Hogy nehéz-e? Tulajdonképpen nehéz, mert tudom, hogy örökre szól. Nem leszek már soha az a szabad ember, aki adhoc programokat szervez, sem az aki a bulinak él (mondjuk az már egy ideje egyébként sem voltam). Innentől már az egóm másodhegedűssé válik. Persze őszintén, mikor ezt mondom, nem arra gondolok, hogy innentől én már az igénytelenség forgatagába készülök, hanem csak azt, hogy lesz valaki, aki felülír mindent. Félek a véglegességtől, félek, hogy rosszul fogom csinálni. Félek, hogy folyamatosan fáradt leszek és erőtlen. Ezek félelmeknek aztán lehet kiderül, nincs is olyan jelentőssége, mint azt gondolom és majd a logisztika mindent könnyedén megold. De az biztos, hogy lesz egy új felelősségünk. Ha őszinte akarok lenni, talán nem is bánom, hogy 36 évesen jutottam el eddig. Nem korai ugyan ez igaz, de valahogy volt az életemnek mindig is aktuális dolga és csak most jött el az idő. Azt mondják fontos az embernek, hogy kiélje magát, mert innentől a lehetőségek csökkennek, na ettől is félek, hogy nehezen fog menni az átállás...

Szóval itt most valaminek végérvényesen vége. Még nem tudom, hogy sírnom kell-e utána, vagy ez lesz életem leggyönyörűbb része, az viszont biztos, hogy a várandósságom (a félelmeimet leszámítva) maga a csoda. Egy iszonyúan kiegyensúlyozott, boldog és pozitív időszak, tele szeretettel a baba iránt, Zsolti iránt és még a világ iránt is. A munkámban is sokkal kevesebb a stressz... vagy csak szimplán másként kezelem.

Nem lehet felkészülni, ez a változás egyszerűen be fog robbanni. Nem beszélve nőiességem leépüléséről, amit majd a császármetszés, szoptatás, és a szülés utáni túlsúly fog mentálisan okozni. Már most is érzem, félek attól is, hogy majd mit tudok a régi formámból visszaállítani. Félek, hogy Zsoltinak esetleg majd nem fogok úgy tetszeni, és majd ő ugyan sosem fog szólni, de benne lesz legbelül.

Viszont ugyanakkor csak így tudom elképzelni az életemet hosszú távon értelmesnek, hogy legyen család, legyen akiben látom a jövőt, legyen akit látok felnőni, és majd nagyszerű beszélgetéseket folytassak vele, akinek majd egyszer láthatom ahogyan ő is családot alapít, ez az élet valódi értelme, ez a legmeghittebb része, nem a munka, karrier, pénz, és a nem múló fiatalság.

Szóval nem egyszerű, hullámvasút, jó ha tudomást veszünk ezekről a félelmekről, mert léteznek, aztán jöhet megint a szokásos közhely: "az idő majd mindent megold".

32. hét

A héten szépen lassan linerálisan egyre szarabb az állapotom, már ami a vizesedést illeti. Kicsit félek tőle, hogy olyan leszek, mint egy lufi az elkövetkező 8 hétben. Észre vettem attól is függ a napi állapotom, hogy este vacsorázom-e, mennyit mozgom. Igazából nem vagyok kitéve semmilyen fizikai hatásnak, de így is érzem, hogy már nehezebb az élet. Álmodom a babával, szinte minden éjjel, hol megszületik és sérült az arca, hol koraszülésem van és menni kell kórházba. Valszeg erősen bennem van a téma és persze tele vagyok félelemmel.

A héten sokat csuklott a babuci, valahol azt hallottam, hogy a tüdő fejlődésével van kapcsolatban, és hogy ilyenkor belenyel a magzatvízbe és félrenyeli, ettől van. Azt mondjuk természetes jelenség. Én magamnak mindig azt mondom, hogy édesem már próbálkozik használni a tüdejét, de nem sikerül neki mindig. Már csak 1-2 hét és a tüdő is elég fejlett lesz, és utána ő már ha előbb is érkezik, elvileg "készen áll" az életre.

Továbbra is nagyon sokat jelez nekünk, szeretem őt, és tudom, hogy ez azon napon, hogy megszületik még kimondhatatlan hatvánnyá válik. Csak lennénk már ott. Ez az időszak egy erős lelki teher, mert még nem láttam két szememmel, hogy egészséges. Lassan jó lenne, ha minden összeállna már, de a listám még mindig hosszú (kegyetlen ez a kelengye lista, én minden kismamának azt javaslom időben kezdje el begyűjteni... ne maradjon a végére), de elvileg már ezek a kisebb dolgok a nagytételek már megvannak. Bár még nincs semmilyen ráutaló jel, de már Zsolti is készenléti állapotba került. Ez lehet azért van, mert sok történetet olvasni, és magas a koraszülő nők aránya.

Viszketés. Továbbra is van. Nem tudom eldönteni, hogy a kevés folyadékfogyasztás miatt-e. Holnap megyek laborra, mindenképpen beszélek a laborossal, hogy esetleg végezzenek epepangásra is plusz labort.

A járásom azt hiszem átalakult kissé döcögőssé, illetve az általános sietős/gyors mozgásom erősen lelassult. Ha sokáig állok, érzem, hogy a talpam elkezd fájni... nehéz vagyok magamnak, jobban meg kell fontolnom mit csináljak és mit ne. A munka továbbra is rendületlen, sőt végigcsináltam ügyfelemnek egy 15 éves szülinapi kampányt, ami azt jelentette főleg az utolsó két hétben, hogy reggeltől fél 7-től nyomtam többször is este 8-9-ig. Nem lett volna ennyi, de ugye Oney mellett van nekem már egy HVG ügyfelem és egy ügynökség, akinek folyamat dolgozom. Nekem ez így kerek, és nagyon fontos is most, hogy jobban keressünk, mert a babavárás egy végeláthatatlan pénznyelő, ha az ember teljeskörű szeretne lenni.

Eddig minden a terv szerint halad, és én mérhetetlenül boldog vagyok, valszeg ez életem legszebb szakasza is, úgyhogy minden pillanatban tudom, hogy meg is kell becsülni, és leginkább megélni.

Van amikor kissé bedeformálódik a hasam:

"hahó babuci, még nem kell két lábra állni" :D