Itthon töltött hét

Mondanom sem kell, hogy ezen a héten végig szabin vagyok. Fontos a javulásom szempontjából, bár látszólag jól vagyok, kevés fájdalom jelentkezik. Viszont a jó a rosszban, hogy van időm szakdolgozatot írni, mintha csak így lett volna kitalálva. Ott tartok kb, hogy látom a végét, illetve van elképzelésem, hogy hogyan fejezem be. Van még persze pár nagyobb témakör, amit ki kell fejtenem, de tényleg látszik a vége. És most már tudom azt is  miért kell időt hagyni a szakdolgozatnak. Ezt főként azoknak mondom, akik még előtte állnak. Fontos, hogy maradjon idő az alakítgatásra, hogy ki tudjon alakulni a teljes egész, hisz a dolgozat alatt végig eleve alakul a témád, ami úgy saccperkb körvonalazódott, az valójában csak a végén lesz tiszta neked is. Aztán ezt mondom úgy, hogy még nem látta a munkám a konzulensem, vagyis csak egyszer, mikor elküldtem neki a vázlatot. Szóval még nagyon is beleszólhat a dolgokba.

Unalmas itthon egyébként, és fogytam. Nézegetem a hasamat néha, és kb ilyen kicsi akkor volt, mikor megszülettem. És kicsit tartok a lustulási folyamattól. Nem szeretnék betunyulni itt az egy hét alatt.

Apró örömök

Eljött a várva-várt nap. Márc 23, a műtétem időpontja. Túl vagyunk rajta. Tulajdonképpen nagyon sok pozitív és negatív élménnyel gazdagodtam. Először is az altatás. Én amire emlékszem, hogy álmodtam, de nem bírok visszaemlékezni, hogy mit, másrészt mikor felkeltem egy zeneszám járt az eszemben... mivel a műtőben ment a rádió, valószínüleg ott hallhattam és úgy maradt benne a fejemben. Aztán az ébredés, állítólag már pár perce fent voltam ahhoz képest, mikortól nekem az első emlékképem van. Hmm... ja és elharaptam a számat (altatáskor), még mindig fáj. Aztán készült egy kép rólam, azt becsatolom, hogy megmaradjon emlékképp :)... persze ennyire nem éreztem magamat jól, pláne h a fájdalomtól kb majdnem b*sz*rtam :)

Aztán ma már itthon vagyok, pontosabban tegnap már hazaengedtek és most legális egy hét döglés következik, azaz szakdolgozatírás. Szeretném befejezni olyan csütörtök körül, hogy tudjam küldeni a konzulensemnek, jövőhéten kijavítom aztán köttetem. Aztán nagyon remélem, hogy a szar részén túl vagyunk. Őszintén, nagyon nehéz napjaim voltak, sőt az egész hónapom nagyon nehéz volt. A barátaimnak nagyon hálás vagyok. kivétel nélkül mindenkire számíthattam, függetlenül attól, hogy 240 km választ el bennünket.

...és a kollégák. Olyan szinten hatódtam meg, mint még soha. Egyrészt, hogy szórták az aggódó maileket, meg sms-eket, másrészt, hogy tegnap ezt készítették nekem:

Mi ez, ha nem egy igazi összetartó (baráti?) csapat?! Igazán szeretem őket, nemcsak kollégailag :)

Zajlik a z'élet

Nagyon régen írtam, nem véletlen. Mondjuk úgy összesűrűsödtek a dolgok. Kb annyi dolog fut egyszerre, amihez párhuzamosan kb 3 ember kellene. Egyrészt a betegségem ügye is központi szerepbe került, másrészt a suli is, és hát tavasz van. A legjobb hír talán az, hogy ha leadtam a szakdogát, utána már jóval megkönnyebbültebb leszek lelkileg. Most a 22. oldalon tartok. Nyögve nyelősen megy nagyon, ami jó, hogy most lesz egy szabis hetem és végre kedvemre befejezhetem. Mennie kell, gyakorlatilag egy nap 5-6 oldal megírására simán képes vagyok. Aztán a másik jó dolog, hogy idén végre normálisan és tényleg sport szerűen elkezdtem futni. Ehhez jó társaságok is társultak szerencsére Gergő és Renike társaságában.

Végre találkoztam Gergő macskuszával Nabival, annyira kis törékeny, hipercuki:

Illetve, mivel végre egyedül voltam otthon a hosszú hétvégén, végre kipakolhattam a kis konyhai szettem. Minden szempontból nagyon jó volt, végre rend- és tisztaságban élhettem 4 napig :))))

Nőnapi céges ajéndék

Jó arc kollégánink vannak, ez itt az ékes bizonyíték :)