Félelem

A héten azt vettem észre, megint kicsit filozofikus korszakom kezdődött. Több témám is van, amiről eszmefuttatást szeretnék végezni, első a félelem. Hétfőn olvastam az új Csernus könyvet, melyben tulajdonképpen elég hosszas elemzés van a Facebook hatásairól. Minden hatással egyetértek, és kaptam egy  tök jó önigazolást, melyet éreztem, de nem tudtam pontosan megfogalmazni. Na de a konkrét gondolatok. Szöget ütött a fejemben az a gondolat, hogy a közösségi oldalak, lájkolások, virtuális visszaigazolások kapcsán (is), egyre uralkodóbb érzés az emberekben a türelmetlenség. A türelmetlenség erős kapcsolatban áll a félelemmel. Visszaigazolást várunk, azonnali visszaigazolást, ha ezt nem kapjuk meg, azt hisszük nem szeretnek minket, irigykedve nézzük, hogy a másikat jobban szeretik, mert több lájkot kap. Mérő érték lett a lájk. Mi meg a fostalicska önbizalmunk miatt azt hisszük ennek van jelentősége. Kedden bejöttem dolgozni (hétfőn szabin voltam, egész nap agyaltam, rendbe tettem magam mentálisan, futottam) és ahogy haladtam a folyosón, depressziós embereket láttam. Az emberek körül nem volt aura, csak valami szürke, kihűlt izé. Láttam, hogy egyes emberek hogy néznek a másikra és valamiért (irigység?) egymással foglalkoznak. No nem olyan tekintetben, hogy ki/milyen jót alkotott, hanem hogy hol hibázott. De szinte sorra szembesültem vele, hogy az emberek oktatni akarják egymást, győzködni a maguk igazáról, esetenként kellemetlen helyzetbe hozni a másikat, hogy elvegyék az önbizalmát. Mondjuk erre nem tudom mi szükség, hiszen alapvetően amúgy sincs senkinek önbizalma. Pedig nagyjából külön-külön a maga területén mindenkit profinak tartok. Kedden nem szállt rám a negatív hatásból, mert képes voltam objektívan megközelíteni a helyzetet és egyáltalán nem engedtem, hogy hassanak rám ezek a hatások, sőt mosolyogtam és kedvesen szóltam a kollégákhoz, ami ugye megint csak fura volt másoknak, de meglepően tapasztaltam, hogy kedvességre kedvesség a válasz. Na de félelem. Félelem szerintem a létező legnagyobb démon, amit el tudok képzelni. Teljesen eltorzítja a valóságot. Úgyhogy én hoztam egy döntést a minap... pontosan akkor, mikor elindultak bennem félelem miatti folyamatok. Pontosan olyan sorrendben, ahogy azt egy dokumentum filmben láttam, úgy döntöttem nem fogok félni, megpróbálok kilépni a testemből és kívülről látni a helyzetet, megpróbálok más szemszögből magamra nézni, és azon lepődtem meg, hogy megy :)

Macskafiam úgy szeretem, majd megeszem :)

Nemtom hányszor...

kezdtem már el írni ezt a postot. Vagyis mindig mást írtam, meg is van piszkozatban, csak aztán valamiért nem lett postolva. Sokat dolgoztunk mostanában. Volt is esélyem, de most valami megváltozott, azt hiszem, hogy hiábavaló volt a sok munka, ismét visszatérünk a régi kerékvágásba. Elegem lett, úgyhogy csinálom a dolgom, csinálom azt, amit becsukott szemmel is tudok. Baj: nem vagyok féktelenül konfrontálódó, és nem vagyok gátlástalan. Ha az lennék menne, így meg marad a háttér.

Viszont aki meg ismer, tudja, hogy ez csak egy bizonyos szférában lehetséges, a privát életemben elképzelhetetlen, úgyhogy nagyobb különbséget fogok tenni a kettő között, a sérülések elkerülése végett.