A heti terápiám nagyon érdekes volt. Központi témánk a halál. Először is elmeséltem dokimnak, hogy milyen post gondolataim voltak a hipnózis után, illetve miket éreztem utána. Hogy apám jelent meg, és ebből arra következtetek, hogy ez valójában regressziós hipnózis lehetett. És ekkor kérdezte pszichológusom, hogy milyen a viszonyom a halállal? Élből válaszoltam, hogy azt hiszem jóban vagyunk. Hipochonder* a betegségem után voltam, de ahogy az idő múlik, azt hiszem az is elmúlt, illetve elmeséltem, hogy faterom halálára tulajdonképpen én már fel voltam készülve, éveken át tudtam, hogy be fog következni, mivel láttam, ahogyan szép lassan leépül. Ez már akkor is megviselt. Akkoriban rengeteg időt együtt töltöttünk, szinte végig ketten voltunk otthon, és mindig bennem volt a félelem, ha ő meghal, ne én legyek ott egyedül, és persze amitől igazán félsz, az bekövetkezik, mikor rosszul lett egyedül én voltam otthon, és hívtam az ügyeletes doktort, aki azt mondta, hogy semmi gond nem lesz... na én aznap láttam apámat utoljára. Barátságban voltam apámmal, sosem haragudtam rá. Az egyetlen dolog, amiért mégis nehezteltem, azaz alkohol, de jó és őszinte ember volt, és ezt tőle örököltem. Csak gyenge volt. Na ez volt az a szó, ami szöget ütött pszichológusomban. Miért, gyenge és erős emberek vannak? Hát erre kicsit vártam a válasszal, ugyanis akkor esett le, hogy én tulajdonképpen sokszor kategorizálok így - erős akaratú ember, gyenge ember stb - mi több, ez alapján tisztelek, avagy nem embereket. De tudtam, hogy rossz válasz lenne, ha azt mondanám igen. És valahol rájöttem, hogy a gyengeség és az erő tulajdonképpen mindenkiben benne van, mert valójában az akarat nem tulajdonság, hanem egy életszemlélet, egy megfogalmazott célkitűzés alapján, mindenkibe benne van, csak valaki jobban küzd a céljáért, mert több rá az igénye, valaki kevésbé, mert inkább kényelmesebb. Ezt követően anyámra tértünk át, mert őt is érinti az alkohol. Rá is neheztelek emiatt, és őt is "gyengének" tartom. Ekkor jött a kérdés, miért iszik anyukám? A válaszom, hogy szerintem belesodródott, és nem tudja abbahagyni. Ez bullshit. Van oka. És ez a házi feladatom, hogy ezt átgondoljam. Nem lesz könnyű.
Aztán kicsit visszatértünk a hipnózishoz. Ugyanis saját észrevételem alapján mivel faterom volt jelen, így egészen pontosan bekategorizálható az időpont, amikorra visszarepültem. Olyan 20-21 éves korom környéke, mikor Simivel szakítottunk. És erről eszembe is jutott, hogy mostanában főleg a mostani elszakadás után nagyon sokszor álmodtam Simivel. Kérdezte dokim, hogy milyen kontextusban, és meséltem, hogy mindig intim kapcsolati kontextusban. Ekkor esett le nekem és a dokimnak azt hiszem egyszerre valami. Az összefüggés, a hipnózis az álmaim és a mostani valóságom között. Ugyanaz az életszituáció. A szakítás utáni szenvedés. Ami az életemben csak akkor és most volt/van. Ugyanazt a fájdalmat élem át, ugyanaz a feldolgozási folyamat zajlik fejben, és ez annyira erős, hogy a tudatalattim folyamatosan vetíti ki. Ennek megértése jó dolog, de nem tudom, hogy vezet-e valahová.
Következő alkalom ismét hipnózis lesz, várom már.
*Hipochonderré válásnak általában van egy kiváltó oka, mint pl. egy közvetlen családtag hirtelen elvesztése, vagy súlyos megbetegedése, vagy saját betegség, nem született dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése