Emlékszem, alapvetően ez egy nagyon nehéz döntés volt, mert ugye nekem volt egy szarul fizető, ám de stabil grafikus állásom. Ha konkrétan ki kell fejeznem a pozíciót, asszem DTP operátor lehettem. Utólag jöttem rá, hogy mennyire nem voltak jogaim, életem. Volt, hogy éjszaka is dolgoztam, meg hétvégén, lófasz pénzért. Most ha néha belegondolok, h egy 200 oldalas kiadványt 40 000 (azaz igen, jól olvasod negyvenezer) ft-ért csináltam meg, úgy hogy 3 nap határidővel, éjjel-nappal dolgozva, és lelkiismeret furdalással, ha csúsztam akárcsak egy órát is. Szabadság nem volt. Táppénz nem volt. Bejelentés csak a végén. Kaja jegy, BKV bérlet nem volt. ÚÚÚ bazz így utólag, ez gyötrelmes... szal megtapasztaltam, mi a szar. Első tapasztalatom Ogilvynél, hogy mindenki olyan problémátlan. Egy nagy közösség szinte naiv, rendes emberekből. Igen ezt elmondhatom, a kollégáim mind rendes, jó emberek. A másik, hogy nagyon sok könnyebbedést jelentett jó körülmények között dolgozni. Eleinte még annak is örültem, hogy céges vizet kapunk, meg van saját telefon mellékem, saját user nevem, és a nyomtatónál ezt kiírja a nyomtató. Így most már ez vicces, de akkor nekem mind-mind több volt, mint ami addig volt. Aztán 2 hét laza meló után jött a "feketeleves". A pannonra tendert írtak ki. Ott egy világ dőlt bennem össze, hogy otthagytam az állásom önként és most itt is elveszíthetem. Ez a szorongás 2 hónapig raktározódott, majd pszichoszomatikus tüneteket produkáltam. A nyakamon lett egy nyirokcsomó. (amiről tudni kell, hogy olyan, mint a mandula: a test őrzője, ha jelez, utána már durvább következik). So, lett egy műtétem, ami következtében átértékeltem, hogy mi valójában a fontos az életemben. Onnantól lazultam be. Majd megnyertük a tendert. Az életem egyik legboldogabb napja. Akkor rájöttem, hogy ez a cég sokkal többet jelent nekem, mint egy átlag embernek a saját állása. Én szeretem ezt csinálni, és tényleg hivatásból csinálom, nem muszájból. Szeretem ezt a szakmát, szeretem, hogy a vezetőimtől rengeteget tanulhatok és iszonyúan felnézek rájuk (rád is Zsutti). Megváltoztam, mert nyilvánvalóan más dolgok lettek fontosak számomra és más emberi tulajdonságok is. Azóta átéltük még a recesszió kezdeti hatásait is, konkrétan két zúzós leépítést, egy felköltözést majd most (következő) hétvégén egy leköltözést. Rengeteg faszság ügyfélkommentet, melyet menthetetlenül teljesíteni kellett, de sztem mindegyikünk épült tőle. Ha máshogy nem is, legalább empatikusan. Hiszen néha a legnehezebb dolog más ízlésébe beletalálni, vagy eldönteni, hogy mi fontosabb: a határidő vagy a minőség. Szal Zsutti köszönet neked még ezerszer is.Úgyhogy ennyi, kívánok még ebben a szakmában magamnak vagy 35 évet, és akkor elégedett leszek :)
1 megjegyzés:
Igazán nincs mit és irulok-pirulok. Nem bírtam nézni, ahogy téged kizsigerelnek az előző munkahelyeden, mert hasonlót - bár nem ilyen durvát - de én is megéltem. Reméljük ez az állapot sokáig fennmarad.
Megjegyzés küldése