otthon? Úgy értem Simontornyán otthon. Pár dolog nyomott hagyott bennem mostani kiruccanásomon, pedig akár átlagosnak is mondhatnánk... de persze nem volt az, vagy csak a felfogásom változott... vagy korral jár, franc tudja. Régebben, iskolás koromban, heti több alkalommal is feljártam Pestre, így napi volt a vonatozás, most viszont azt érzem, hogy egy-egy ilyen kirándulós kör elég komoly lelki felkészülést jelent. Hiába, már én sem vagyok a régi. Viszont mikor már ismerős tájakat látok (már amennyit sötétben :) ), belső boldogsággal telik meg a szívem. Ezt az érzést nem tudom másként leírni, csak ilyen szentimentálisan. Mikor leszálltam a vonatról megcsapott a tipikus vidéki tavaszi illat, amit mindig is úgy imádtam, és most először nem törődve senkivel mosolyra állt a szám. Talán emlékek törtek fel, vagy csak szimplán egy feelingel azonosultam, nem is tudom. Otthon végre nem a civakodás várt. Szinte már furán idilli (azóta sem tudom, hogy miattam erőltette meg magát kiscsaládom vagy mostanában így élnek-e), végre olyan érzésem volt, hogy jó helyen vagyok, itt feltétel nélkül szeretnek.
Szóval aktív pihenős. Ma meg már jöttem vissza, reggel, álmosan, vonattal. Végig az arcomba sütött a reggeli nap. Ez is kellemes volt, csak bámultam ki és süttettem az arcomat, mikor kibírtam nyitni a szememet (a fénytől), akkor a tájat néztem.
Hát így telt.
Mától visszajött egy layout operátor terhességből, így már ketten vagyunk, bízom benne, h minden okés lesz és jól alakul, de ugyanakkor félek is, hogy mitől? attól, h majd félnem kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése