2018. május 2., szerda

Kimaxolt május 1.

Ritka tartalmas napunk volt tegnap (is). Este meg is beszéltük, hogy ennyi aktivitás már régen fért bele egyetlen napba. Én hétfőn is, kedden is lefutottam a kis körömet, ez volt mindkét napom indítója. Az eredményeim gyönyörűen javulnak, a tegnapit már egészen tudtam élvezni, mert végre nem a túlélésről szólt, és tudtam hozni a 6"45'-ös átlagot úgy, hogy közben még a pulzusom is relevánsan aerob zónában volt. Tegnap már éreztem, hogy valszeg zsírégetés szempontból is most kezdődött a hatékonyság. Jó lenne, ha még hét közben is rá tudnám venni egyszer magam, hogy ne hétvégére koncentrálódjon a maradék két futás, mert szerintem úgy lenne hatékonyabb. Aztán jött megint PRS, ugyanis meglátta, hogy a konnektorok és a kapcsolók nincsenek felszerelve az egész lakásban, és felajánlotta, hogy ő megcsinálja. Nagyon örültem neki, ugyanis konkrétan villanyszerelőt akartam hívni emiatt. Aztán miután ő elment, mi szépen elindultunk egy kis lokálpatrióta bicajtúrára. Tök jó volt, meg is beszéltük, hogy simán tudunk ilyen hétvégi napokon esténként is kicsit tekerni, ugyanis nagyon frankón ki vannak építve itt bicaj utak, meg tényleg tök jó egészségügyileg is. Meg is van a következő útvonal már. Aztán ezután kimentünk a majálisra. Egész 16. kerületi kertváros számára pont az utcánkban van ez az ünnepség. Ilyenkor igazi kis nyuggernek érzem magam :D
Tavaly is voltunk, emlékszem szinte ez volt az első helyi élményünk költözés után, úgyhogy nekünk itt eleve van egy ilyen nagyon pozitív feelingje az egész majálisnak. Kajáltunk, söröztünk, aztán még sétáltunk egy nagyot. Azt hiszem este mindketten gyorsan kipurcantunk :D Jó nap volt, viszont ma már munka, az egyetlen vigasz, hogy rövidített hét van, aztán Zs-nak ismét szabi, méghozzá egy egész hét.

Nincsenek megjegyzések: