2013. április 2., kedd

NYÚLfarknyi otthon - Húsvét

Végül a hétfői nap lett hirtelen a hazaruccanós napom. Amilyen rövid idő ez, olyan tartalmas lett. Mondjuk őszintén szólva nagyon rosszul indult, eleve a hajnali kelés is, meg aztán annyira hirtelen jöttem haza, hogy senki nem tudott felkészülni. Úgyhogy reggel csak ültem a konyhában és majdnem megbántam az egészet. Ja, de előtte még a vonatról egyből elmentünk tesóval templomba, ami kissé mulatságos volt, mert kb 10 percel a vége előtt értünk oda (a vonat miatt bekéstünk). Aztán találkoztunk mamáékkal a templomban, úgyhogy nekik csak ilyen módon kívántunk boldog húsvétot, majd utána irány haza. Tesóm kb 10 perc múlva elment, én meg mérges voltam rá, hogy jóhogy hazajövök, ő meg lelép. Aztán anyával elmentünk másik mamához, ahol is 3 fogásos ebéd várt bennünket. Húsleves, vadas, meg kacsasült krumplival, és persze a szokásos sütik. Ekkor már oldódtak bennem a negatív érzések, mert úgy éreztem, valaki legalább várt. Ebéd közben politizáltunk. Kb mama az egyetlen ember a környezetben, akivel téma tud lenni a politika, és nagyon bírtam. Mama brutálisan "szellemi friss". Viszont az is vicces volt, míg mi erről beszélgettünk, anyukám ott ült, mint egy gyerek, nagyon unhatta a témát, majd mikor már tényleg nem tudott mit kezdeni magával, mondta, hogy ő bemegy tévézni. Valami muzsika tévét nézett (ami számomra egy kicsit kínos kategória), dehát ez van... néha olyan mintha felcserélődtek volna a szerepek és anyukám lenne a az én gyerekem, legalábbis ami a tájékozottságot vagy élethez való hozzáállást illeti. Aztán engem hívtak telón Vasiék, hogy meghívnának ebédre a barátnőjével. Hmmmm, gondoltam magamban, ez érdekes lesz :) (mert ugye pont megebédeltünk), de aztán elfogadtam a meghívást, és át is mentem. Elborozgattunk, meg közben nagyot kajáltunk. Vasiék istenien főznek. Valami göngyölt husi volt, májas, ubis, répás, sajtos töltelékkel. Mellé krumpli sali, kaszinó tojás, rizi-bizi, úgyhogy tényleg nagyon telepakoltam magam. Aztán este tőlük indultam vissza Pestre. Ez a vonatút mindig nagyon hosszú. Viszont megérte, mert nagyon jó nap volt. Megbeszéltük, hogy május elsején megint megyünk majálisozni, mint tavaly, majd utána mindegyikőnk kiveszi a hét további részét szabinak, és elugrunk Bécsbe 1 vagy 2 napra. Remélem sikerül összehozni. Egy biztos, hogy ma már megbeszéltem a szabikat, úgyhogy részemről kivitelezhető a dolog, ez már tuti.

Nincsenek megjegyzések: