Pénzről és az életről

Ma reggel kicsit filozofikusan ébredtem és elkezdtem gondolkodni, hogy úgy általában (anyagi szempontból) mi a jó?! Jobb, ha az ember kuporgat későbbi célokra, vagy elver minden fillért és ÉL, vagy egy megfelelő egyensúlyt tart fent ezzel lelassítva a céljai elérésének végső időpontját? Egy szűkös félév után könnyű beleesni a "szeretnék egy darabig élni" kategóriába, hogy mindegy kiegyenlítsem az egyensúlyt, de valszeg ezzel a saját magamnak támasztott elvárásaimat úgy szembeköpném, ahogy van. Valahol mindenképpen, minden döntés hoz magával előnyöket és hátrányokat. Engem sokszor mondanak anyagiasnak, ami néha nagyon rosszul esik, mert nem érzem azt, hogy szűkmarkú vagy kis stílű lennék ilyen téren, viszont baromságokra tényleg nem szeretem szórni a pénzt. Erre most biztos lenne aki azt mondja, hogy akkor mi a fenéért van szükségem ilyen drága egérre vagy 4000 ft-os samponra. Nos igazából az én gondolkodásom valahogy úgy működik, hogy az általam fontosnak tartott dolgokból szeretem magaménak tudni a felső kategóriát, főleg ha szakmámról van szó, akkor sztem ez teljesen indokolt is. Viszont vannak bizonyos dolgok, amire nagyon skót vagyok és odafigyelek a tartalékokra. Ez abból is adódik, hogy én egyáltalán nem nőttem fel gazdagságban és az életem egy bizonyos szakaszában igenis meg kellett gondolnom, hogy mire is költöm azt a keveset, ami volt. Mostanában inkább már arra figyelek, ha olyan helyzetek állnak elő, mint pl tavaly nyáron a hirtelen kirúgásomkor, ne kelljen éjszakákat virrasztanom, hogy miből fizetem ki a telefon számlám... mert egy dolog biztos, anyagilag egyetlen személy sem áll mögöttem. Sok olyan ember adott nekem jó vagy rossz tanácsot a pénzről, akinek végső esetben (ami akár be is következett a közelmúltban) mindig volt valaki a háttérben, egy férj, egy szülő, egy bárki, aki mellé odahúzódhatott (és oda is húzódott)... nekem senki ilyen nincs. Sőt újabban azt tapasztalom a saját családban is, hogy az örökség és az uccsó 5 fillér is számon van tartva és a még nem is aktuális kérdés miatt, akár egy családi ebéd is undorító stílusba megy át. Most úgy érzem, hogy szerencse, hogy egyedül is eljutottam eddig is és nem vagyok senki pénzére ráéhezve és h őszinte legyek valszeg az össz családi értékből vagy idézőjeles vagyonból is ki fogok maradni, mert egyszerűen csak az a tiszta, ami az enyém, amiért senki neve nem fűződik. És hogy végül válaszoljak saját magamnak, igyekszem megtartani az optimális egyensúlyt, ami közben jól is tudom érezni magam és ha szükségem van bármire vagy csak szórakozni szeretnék, nem kérdés, hogy csinálom-e.