egyre lentebb

Iszonyúan szar időszakot élek át, mióta felszámolták a munkahelyem. Köztudottan nem csak egy munkahelyet jelentett számomra az Ogilvy, hanem valamiféle szerelmet. Ahogyan Moncsi mondta, éppen azt élem át, mint egy átlag ember akivel éppen szakítottak. Eljött azaz idő, hogy fogalmam sincs mit kezdek magammal, mi a következő lépés. Hazajöttem Simontornyára, hogy gondolkodjak mit/hogyan kellene tennem lelkileg, hogy jobban érezzem magamat, de egyelőre azzal szembesülök, hogy (tudom h furán hangzik) egyrészt durván munkamániás lettem és már most félek a munka nélküli napoktól, másrészt félek, h túl kevés időt töltöttem a szakmában, hogy megfelelő kapcsolatrendszerem legyen. Ebben a válságos időben akinek jó a kapcsolata, az is nehezen tud elhelyezkedni. Lépten nyomon azt tanácsolják, hogy fel a fejjel, lesz még jobb is, de hogyan kell arra a szintre eljutni? És persze (nyilván panaszként) meg kell jegyeznem, hogy két elkezdett iskolát görgetek magam előtt... nyelviskola és főiskola, utóbbi félévente keményen pénzes, szal nem mondom, hogy fényes a helyzet. Valaki azt is mondta, hogy ami nem öl meg az megerősít, ebben is van igazság, de aki ezt modnta, nyilván nincs tisztában, hogy én honnan jöttem/mit éltem azelőtt át, és h mi az a szint ahová nem szeretnék visszaesni. Ennek tükrében egyelőre múltatom a napokat és próbálok mindenféle káros szenvedély és segédanyagok nélkül túllendülni az önsajnálat időszakon, hogy a saját agyam után megküzdhessek az univerzummal is :).

Misinek üzenem, ha esetleg visszatévedne az oldalamra, h köszönöm a biztató szavakat (mint mostanában mindenen) ezen is rendesen meghatódtam, az Őrség hétvégére meg mindenképpen szeretnék elmenni (bár a két sulim közül az egyikkel egész biztosan egybe fog esni), de tudom, hogy ez a csapat valszeg utoljára lesz így együtt ebben a formában :(.