2019. március 15., péntek

IR, a.k.a. GDM*

Attól a pillanattól, hogy diganosztizálták a terhes inzulin rezisztenciát elkezdtem diétázni. Ez most így várandósan nagyon körültekintő diéta kell legyen, mert ugye az ember nem akar vele többet ártani, mint amennyit használni. Viszont azt tudni kell, hogy azért ez nem olyan lightos diéta (30, 20, 50, 20, 30 gramm szénhidrát, 5 étkezés), mint azt gondolnánk, illetve sok energiát elvesz a folyamatos csekkolás. Az ebédet leszámítva teljesen pontosan lehet számolni. A cukrokat egy az egyben elhagytam. Még joghurtból is cukormenteset eszem. Ennek tükrében mérem  az értékeimet minden egyes étkezés után egy órával. Még nem voltam a diabetológián, de a nő annyit mondott, hogy nem mehet a cukrom étkezés után egy órával 7 fölé. Eddig jó vagyok mert általánosan 5,8-6,6 között minden esetben megállok (7-et SOHA nem értem még el). Ezzel együtt azért érzek két pozitívumot is. Egyik, hogy a viszketésem csökkenni látszik, ami ugye azt jelenti (már ha jók a következtetéseim), hogy az epeműködésemet sem terhelem annyira, és így talán az epepangás gyanú dolgomon is segítek kicsit. A másik, hogy fogytam. Egy hét alatt konkrétan ma reggelt 67,8 kg-ot mértem, ami azt jelenti, hogy hétfőhöz képest másfél kiló mínusz úgy, hogy közben elvileg babika súlya is nő. Látom szálkásodni az oldalamat a hasamnál, csak ugye felmerül a kérdés, hogy kisbabánk kap elég tápanyagot? Megint ilyen balance állapotot kell felállítani két döntés között, és ez nehéz, mert ha bármelyik irányba is dől, manóka sérülhet.

Egyébként próbálom a vitaminokat továbbra is megfelelő módon táplálni magamba, mert ha már kevesebb tápanyaghoz jutok, legalább a vitamin háztartással ne legyen gond. Bár azt olvastam, ha tényleg epepangásom van, akkor a kalcium, D-vitamin és K-vitamin nem nagyon tud felszívódni, ami szintén problémás lehet. Itt tartok, hétfőn diabetológián kezdek, úgyhogy mindenképpen okosabb leszek.

*Gestatiós diabetes - terhesség alatt jelentkező cukorbetegség

Nincsenek megjegyzések: