Ez most pozitív értelemben. Érzelmi löketek inkább. Azt érzem, hogy annyira teljes az életem, hogy nincsen már több fokozat. Persze fut a félelem program is folyamatosan, mert ugye Martin még a pocakban van, és miután kibújt, utána meg ugye családfenntartó leszek anyagilag, de ezek a dolgok nem tudják elnyomni azt az érzést, hogy mennyire szeretek már egy kis manót, akivel még sosem találkoztam. Minden körülötte forog már nálunk. Ő mégnagyobb motivációt ad, hogy minél előbb megteremtsük a házat, udvart, kertet, ahol majd ő játszogathat, és nemcsak a játszótéren találkozik majd a természettel. Hozzátenném nem sokat segítenek az ingatlan áremelkedések, mert a házak árai több milliós nagyságrendben drágulnak, ahogy egy-egy év eltelik. A családtámogatási lehetőségekről többnyire lecsúszunk, illetve ránk nem vonatkozik, még az sem, ami alanyi jogon jár (gondolok itt CSED-re)... dehát megszoktam, hogy nekem az van nagyjából amit megteremtek magamnak, mindenemért megdolgoztam az életemben, soha nem volt semmilyen támogatás a hátam mögött, ami segítséget kaptam, azt többszörösen adtam vissza. Néha gondolok rá, hogy lehet nekem ez kellett, és én csak így tudtam egészséges lélekké válni (mert hát zűrös közegből érkeztem), de mindig megvolt amit magam elé támasztottam cél, és mindig küzdöttem érte. Sokszor nem hitték el mások, hogy reális lehet az a cél, amikről álmodtam. Ez engem persze sokszor zavart, de már rég nem... mert már nem másnak bizonyítok, hanem az álmaimat szeretném megélni, és egyszerűen csak hiszek benne, hogy megtörténhet. Ez a része már nem olyan nehéz, mert van hozzá méltó társam és a picurka utódunk is hamarosan. Tudom, hogy korlátoltak a gondolatmeneteim most is, de intenzív időszak ez, annyi teendő van, illetve testi folyamatos feedback, leszűkült a kör. Gondolom így lesz egy darabig, de ettől független ugyanúgy fut a munka intenzitása is.Mostanában úgy telnek a munkanapjaim, hogy reggel korán kezdek (kb 6:30-kor), mert napközben el kell mennem valamilyen orvosi körre, így nagyon előre kell dolgoznom, hogy ne csússzanak össze a dolgok. Egyelőre tudom vinni a 3 ügyfelet. Vannak nehéz pillanatok, de még határvonalon belül vagyok. Persze volt már pár mélypont, de gondolom ennél sokkal durvábbak is lesznek. És fogy az idő... április 28-a a maximum dátum, és már az is közelebb van, mint egy hónap. Tegnap volt egy kis szúró fájdalmam a hasamban, meg egy furcsa allergikus levörösödés az arcomon a szám körül. Egy pillanatra megijedtem, hogy menni kell kórházba és esetlegesen onnan már babikával jövünk haza... a pánik érzetem alapja az volt, hogy még nem vagyok felkészülve, valahogy minden hirtelen olyan közelinek tűnt és azt éreztem, hogy még el kell intéznem munkában is bizonyos dolgokat, hogy megtudjam tartani a pár hét szabadságot.
Mindenki aranyos és figyelmes körülöttem. Ez úgy látszik olyan időszak, amit az emberek különös figyelemmel támogatnak, én persze próbálok figyelni, hogy ne legyek túl sok a baba témával, mert közben pontosan tudom, hogy aki nincs benne, azt nem annyira köti le hosszútávon. De azért persze úgy sem szeretnék tenni, mintha meg sem hatna, mert hiszen az nem igaz, hiszen annyira várjuk őt, és annyira aggódunk érte, mint még soha senkiért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése