2016. március 13., vasárnap

#ironnation

Hosszú Katinka nagyon durván elkezdett saját brand-el nyomulni, és elég jól csinálja, mert ugyebár nem lehet élete végéig élsportoló, én már bele is szerettem az egyik sapkájába, meg is rendelem, és hidegebb estéken ebben fogok futni, szerintem nagyon jól néz ki. Ő a kedvenc sportolóm minden téren, nagyon jól csinálja az életét is, a saját márkáját is, és persze az eredmények, amik nem csak úgy jönnek, hanem keményen dolgozik érte, és ott van a férje, aki mint edzője a hátszele is. Nincs szükségük senkire, ketten mindent elérnek, amit csak a akarnak, én csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni. Nem tudom elképzelni, hogy ennél lehet jobban csinálni. Igazából az ilyen embereket szeretem a legjobban, akik elterveznek valamit, aztán végigcsinálják. És amit ők csinálnak az egy baszott nehéz pálya.

Elvileg mi meg futunk ma Gergővel. Ő még nem tudja, de jól fel fogom köszönteni, mert tegnap volt a névnapja. Egyébként elkészültem a webemmel a desktop és a mobilnézettel is. Már az egész csak arra vár, hogy valaki programozza le, na meg még egy szövegecske hiányzik, de már az is kidolgozás alatt áll. Egyébként meg nem kellene sírnom, mert már március van és elindult az év, mennek a dolgaim a megfelelő ütemben, és képes vagyok koncentrálni is, és nem vagyok fáradt lelkileg sem. Ha elkészül a webünk, mindenképpen nagy lépést tettünk meg, mondhatni mérföldkő lesz.

Más. Elkezdtem ügyelni a megfelelő alvás mennyiségre és hogy azonos periódusban történjen, mert az alvás gyógyít, és ha jó a minősége, akárcsak a sport, növeli az élettartamot. Volt a rádióban egyik reggel alvás szakértő és tulajdonképpen azokban a gondolatokban erősített meg, amiket eddig is tudtam. Már csak valahogy a táplálkozásommal kellene "zöld ágra vergődni", de úgy érzem az már csak majd az új életem projektje lesz. Tegnap este csináltam esti meditációt, esküszöm csodákat tesz, mindig érzem az utóhatását, hogy átjár a nyugalom. Ma reggel is 7-kor úgy pattantam ki az ágyból, frissen fitten, hogy közben kedvem van az élethez, és még dolgozni is fogok, és egyáltalán nem zavar, nincs bennem düh miatta, sőt hálás vagyok érte, hogy van mit tenni.

(szerk.:)
Nagyszerű volt a mai, nagyon jól éreztem magam, és Gergő csinált nekem hozzá egy 3D fonást:



(szerk. 2:)
Na basszus a leges legfontosabb meg csak most esett le. Nagy nap van ma a futó történelmemben, hiszen átléptem a 2000 Km-t. Büszkeség egy kicsit :)

Nincsenek megjegyzések: