Gondolkodtam ma a visszajelzéseken, amit a blogommal kapcsolatban kaptam mostanában, miről is kellene írni, hogy az valamiféle értelmet is adjon az olvasóknak, de arra jutottam - önkritikát gyakorolva -, hogy egyáltalán nem tudok írni, sőt igazából nem hiszem, hogy hosszútávon kiegyensúlyozottan szolgálni tudnék mélyen szántó gondolatokkal, és egyébként meg ki tudja, lehet aki olvas, nem is ezek érdekelnék, hanem pont az, amit spontán érzek a világ dolgaival kapcsolatban. Egyébként is elsősorban nem másnak írok, hanem magamnak... de őszintétlen lenne elsiklani a tény felett, hogy azért bennem van, hogy örömmel tölt el, ha ezt bárki is elolvassa.
Ma nagyon jól indult a reggelem. Bent a cégnél két pozitív gondolattal lettem gazdagabb, melyeket két kolléganőm tett irányomba. Egyik az én barátném Nikó, aki végtelen kedvességgel bókolt az új Facebook profilképemmel kapcsolatban, másik meg Krisztika, aki elmesélte, hogy velem álmodott és nem árulja el mit, csak annyit, h nagyon jó álom volt és azért nem árulja el, hogy teljesüljön. Nah, ezért is szeretem a munkám és nem tudom elképzelni, hogy (3D ide vagy oda) bármikor is önszántamból elmenjek. Másrészt meg erről eszembe jutott, hogy én is álmodtam. Álmomban bár tudom tél volt, mégis volt egy olyan nap, mikor sütött a nap és meleg volt. Valahol Simontornya környékén lehettem, és felszenzorozva elindultam futni. Azt a szabadság érzetet, amit álmomban éreztem, már nagyon régen tapasztalatam a való életben, nagyon pozitív nyomot hagyott, még a levegő illatára is emlékszem... talán jelzett az agyam, hogy szüksége van már a futás adta endorfinra?!
Ez volt ma, meg szinte egésznapos ötletelés. Három vivendő koncepcióból kettőhöz alapötlet szinten is van közöm... de holnap innen folytatjuk bent. Kell ez a tender, kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése