Kettő hete teljesnek érzem az életem, még azt is mondhatnám - csak nem akarom hogy közhelynek tűnjön - hogy boldog vagyok. Nem teljesen a tavalyi intenzitással, mert azt hiszem, hogy akkor már az érzelmi túltöltöttségem a saját őrületembe vitt. Ezt most így elég nehéz megmagyarázni, de azt hiszem hogy az a 9 hónapos kudarc végül kellett az életembe. Rettenetesen sok dolgot tanultam belőle, és hát ahogyan mondják, minden rosszban van valami jó. Tanultam magamról, tanultam a kapcsolatokról is, meg azt hiszem kicsit kezd a fejemben is a helyére kerülni, hogy milyen a normális emberi viselkedés.A pszichológusomtól a két alapvetés: a normális emberi viselkedés, mikor megéled és kifejezed az érzéseidet. Ez a gondolat nagyon sokat ad, és erősíti a tudatot, mikor azt próbálom eldönteni hibáztam-e. A másik nagyon fontos, hogy az egót nem szabad elnyomni. Én ezt tettem. Az egó szerepe nem ördögtől való (kivéve az önzőség... az ördögtől való :D).
De hogy ne rébuszoljak, úgy tűnik az angliai szálamból lesz valami, úgy alakul a dolog, hogy nem is görcsölök rajta, egyszerűen csak jön magától, és ami a legjobb érzés, hogy önmagamért, allűrök és modoroskodás nélkül. Nem tudom továbbra sem, hogy mi és hova fog kifutni, de azt tudom, hogy a jelenlegi érzés, ami bennem uralkodik, hogy minden oké, jó érzések vannak körülöttem. Azt hiszem erre mondják, hogy a teljesség érzése. Ez nagyon ritka érzés szerintem egy életben.
Futásban nagyon közeledik a 2500 km. Hó eleje óta kicsit emeltem a távolságokat, talán ebben a hónapban is meglesz a 120 km/hó, újabban 2 köröket futok a Margitszigeten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése