Terápia 2.

Megtörtént a második alkalom. Nehéz róla beszélni, igazából semmi "extra" dolog nem történt, gyermekkor volt a téma. Szeretem-e a nevem, betegségek, bölcsi, ovi, gyermekkori barátok, és persze a szülők. Volt házifeladatom. Rajzolnom kellett boldogság grafikont az életemről. Dilidokim mondta, két szempontból sem látott még SOHA ilyent. Egyrészt hogy nem a nullától kezdődik az érzelmi állapotom ábrázolása, hanem előtte, ami tökéletes ábrázolás, hiszen létezik a prenatális szakasz, születés előtt, de még soha SENKI nem ábrázolta, másrészt, hogy a gyermekkorom kb 35%-os boldogságra helyeztem, ami megint csak atipikus, mert általában mindenki a "boldog gyermekkornak" ábrázolja elsőre, majd persze kijön, hogy nem is volt olyan boldog, de én mégis iszonyatosan alacsony szintre helyeztem már elsőre...

Következő téma, betegségek. Gyermekkori betegség, felnőttkori betegség, ami ugye nekem volt egy elég komoly. Megkérdezte a doki, hogy kivel csináltam végig, mondtam hogy azt hiszem nagyjából egyedül, de azért persze barátok is velem voltak. És ki járt velem dokihoz? Mondtam senki, én egyedül... Végig csináltam egyedül egy majdnem rákos betegséget?! Mondta, hogy ez nagyon durva! Mondtam, hogy anyukámnak kb a 3. hónap után mondtam el, hogy egyáltalán beteg vagyok...

Beszéltünk a migrénről (amiben szenvedek egyébként), volt egy állításom a fejfájás típusomról, hogy szerintem cluster. Dokim mondta, hogy ő is szenved migrénben, és rengeteg típusa van. Voltam-e fejfájás klinikán? Mondtam nem, nem tudom miért. Mondta, hogy a cluster az a legdurvább és kevesebb mint 1%-nak van, és általában férfiaknak. Mondtam tudom, de a neten ahogyan olvastam, erre passzolnak a tüneteim. Erre ő, hogy szoktam verni a fejem a falnak, mikor fáj? Mondtam nem. Erre ő, szerinte migrénes vagyok, és ha úgy van, akkor szülés után jó esélyekkel meg is szűnhet. De ő nem szakorvos, ezt ki kell vizsgáltatni. Mikor jött elő először? És mikortól rendszeres, ezek voltak a következő kérdések, és hogy van e kiváltó ok...

Aztán valahogyan véletlen eljutottunk addig, hogy én mennyire különbözöm a családomtól. Doki kérdezte, miért érzem ezt? Mondtam egy példát. Hogy pl higiéniában. Mondta pszihomókus, hogy ezt bontsam ki konkrétan. Erre mondta, hogy pl már 7-8 évesen én takarítottam otthon rendszeresen, mert szégyelltem, hogy nincs soha tisztaság. Erre a doki mondta, hogy volt-e még olyan felnőtt munka amit én végeztem. Mondtam erre, hogy minden reggel fél 6-kor keltem, és 6-ra mentem a boltba bevásárolni magamnak és a tesómnak (iskola napokon). Erre mondta, és ezenkívül volt még valami? Mondtam, hogy hát megtanultam füvet nyírni, és szoktam is néha, tudok szépen nyírni, fater megtanította, hogyan kell. Erre mondta a dilidokim, hogy szerintem ez-e a feladata egy 8 éves gyereknek? Itt egy pillanatra elakadt a szavam. Tartott egy kis szünetet, és mondta, hogy ennek a jelenségnek van neve: parentifikáció. Most nem írom le ennek kihatásait, mert egyelőre csak azt tudom, amit netről olvastam. Dokim megkérdezte, hogy érzek-e dühöt szülőm felé? Mondtam, hogy igen. De egyből folytattam, hogy a dühöm az alkoholizmusuknak szól (mert ugye mindkét szülőmet érinti). A dokim folytatta, nemcsak. Elvették tőlem, ami egy gyereknek jár, a gyermekkort...

Nem bontottam ki részletesen a témákat, de hasonlóan zajlik, most csak a lényeges pontokat emeltem ki, nem biztos, hogy teljesen élethűen. Egyébként most bűntudatom van, hogy ezeket leírtam, viszont ez is én vagyok.