2020 évvégi post

Ismét eltelt egy év, bár még nincs évvége, de már a tapasztalat azt mutatja, hogy akkor kell megírni ezt a postot, amikor van idő... főleg gyerekem születése óta. Hát mondhatnék szuper dolgokat, de ez az év minden téren nehéz volt, lelkileg is, anyagilag is. Pont visszagondoltam, hogy 2010 volt ugyanilyen szörnyű lelkileg, mikor az Ogilviből kellett mennem. Ugye akkor javában válság volt, a munkaerő piac rottyon volt. Most anyagi téren ebben az évben erős visszaesés volt, de talán így évvége fele tudom, azt mondani, hogy ez jellemzően a Covid megjelenése után volt a legérezhetőbb. Akkor volt egy hónapom, ami 60% visszaesés tavalyhoz képest. Persze a tavalyi év az csúcskategória volt, így hát hálátlan ahhoz hasonlítani, na de ez van. Szóval év elején Zsoltitól már viszonylag korán, kb január végén értesültem a koronavírusról, de akkor még csak Kínában olvasott róla Zsolti, hogy decemberben felütötte a fejét és kb lassan túl vannak rajta. Akkor még csak poénkodtunk rajta, hogy milyen durva lenne, ha világjárvány lenne belőle, mint a filmekben. Számomra morbid volt embereket maszkban látni mászkálni az utcán... aztán ide is betört... a többit nem is akarom firtatni, mert hát átéltük/átéljük. Szóval év elején rengeteg kétség gyötört szinkronban. Marci fejlődése, anyagiak, járvány.

Elmondhatom, hogy szinte egész évben nem éreztem jól magam, ha már más eredményt nem tudok ebből az évből kihozni, megpróbálok rendesen visszafogyni, és rendbe teszem a halogatott egészségügyi dolgaimat. Így jelentkeztem be a Sasszemklinikára alkalmasságira. Ott azt az eredményt kaptam április magasságában, mivel romlott a szemem (2014 óta), kell fél évet várni, hogy meglássák van-e újabb romlás, ha nincs, akkor jöhet a műtét. Ok, ekkor próbálkoztam kontaktlencsével (nem jött be), majd csináltattam egy újabb szemüveget az új értékekkel. 

Nyáron közben elindítottam a fogprojektet is. Nagy nehezen rávettem magam, ha kell a bölcsességfog húzás, akkor essünk túl rajta, de akkor is elindítom a fogszabályzást. Így most a fogszabályzó fent van, de a bölcsesség fogaim továbbra is húzásra várnak (januárban megyek szájsebészetre).

Marci mindeközben megtette nagy mérföldköveit, a hibás kúszás után szépen elkezdett mászni (4,5 hónapot mászott villámgyorsan), felállt és elindult, ahogy a nagykönyvben, és még bőven időben. Egy következő nagy mérföldkövén aggódtam nagyon sokat, a mutogatáson. Általában ugye egy éves kor körül elkezdenek mindent megmutatni a mutatóujjukkal, ha kérnek valamit, ha tetszik nekik valami, így kommunikálnak. Ez etológia szintű dolog (majmoktól jön), ennek hiánya vezető tünete lehet az autizmusnak, ahol is ugye a szociális kapcsolat zavara miatt nem törekszenek az ilyen fajta kifejezésre. Nos, ez nálunk 16. hónapra alakult ki. 4 hónapot voltam ebben a feszületben, hogy miért nem csinálja Marci. Azóta persze mondanom sem kell, ha kell, ha nem mindent mutogat, most a beszéd előtt ez a kifejező kommunikációja.

Jelen. Sok rossz napunk volt ebben az évben, kapott a kapcsolatunk is. Minden nehézséget kettőnknek kellett megoldani, és akárki akármit mond, egy gyerek menedzselésénél ez brutál nehezítő tényező. Jó lett volna, ha van úgy mama a háttérben, aki esetleg segít Marci gardírozásában, mikor én havazásban vagyok, és mikor Zsolti kicsit jobban depi már a bezártságtól. Ez kapcsolatrombolóan hatott ránk, ennek ellenére nagyon figyeltünk, hogy Marci szintjéig ne jusson. Zsolti hétfőtől, azaz holnaptól dolgozik, ismét egy új korszak nyílik életünkben. 

Amiért hálás vagyok. Hálás vagyok a barátaimért. Hálás vagyok, hogy igazán számíthatok rájuk, itt kiemelten Zsuzsival való egymásnak segítséget (mind munkában, mint babáknál a sok cuccal oda-vissza), hálás vagyok Dorothynak, aki kihúzott minket párszor a pácból, mikor Marci felügyeletét nem tudtuk megoldani. Hálás vagyok, hogy sikerült a szemműtétem, hálás vagyok, hogy munkában is az összes ügyfelem megmaradt ennek a nehéz helyzetnek ellenére is.

Jövő évi terveim. Amik persze, vagy sikerülnek, vagy nem. Most már nagyon szeretném, ha a ház projekt is valahogy előre mozdulna, jó lenne valahogy telekhez jutni. Várjuk az építési szabályzások módosítását itt a kerületben, illetve a megfelelő pillanatot. Jó lenne, ha tudnánk profitálni a családtámogatásokból. Nagyon várom Marci első szavait, mert hát azt hiszem az a leges legnagyobb mérföldkő egy kisember életében, mikor igazán megszerzi a kapcsolatot a világgal. Munkában nagyon szeretném, ha nem is teljesen, de egy megközelítő szintet elérni, amilyen a tavalyi évben volt. Magammal szemben csak annyi, hogy megőrizni a megszerzett éles látást, a fogaim is talán a helyükre kerülnek jövőre és nagyon szeretném, ha nem is a régi szintre, de mondjuk heti egyszeri futás szintjére jó lenne stabilan visszakerülni. Az élet nagyon rövid, minden év számít. Ezekkel a gondolatokkal le is zárom ezt az évvégi összesítő postot. Még szeretnék írni, de ez mindig Marci és időfüggő, most ennek is örülök, hogy ezt sikerült így monitorra vetni.

Bízom 2021-ben, de addig is még jöhet a karácsony, a covid miatt egy visszafogott ünneplés és persze egy kis pihenés. Jaj és persze december 6-a van, boldog Mikulást mindenkinek :)

Utóirat:
Milyen vagyok szemüveg nélkül? 

 Ilyen... szemüveg, retus és smink nélkül.