2020. augusztus 24., hétfő

#16months

Kicsit késve (mint általában minden), de úgy néz ki megérkezett Marci mutogatása. Hallottam már hasonlót, hogy a nagymozgások után következik, így általában 12 hónapos kornál, na ugye nálunk a járás végül 15,5 hónaposan indult és nagyjából egy hete tud rendesen járni, és már érkezik is a mutogatás. Ezen már eléggé erősen elkezdtem feszülni, mert a mutogatás nagyon fontos kifejező a gyerekeknél, és ennek hiánya vezető tünete lehet egy bizonyos fejlődési rendellenességnek, amit nem lehet előre szűrni, csak később alakul ki. Nyilván ez még nem okoz teljes feloldozást, erre majd csak majd a verbális kommunikáció megjelenése fog igazi feloldozást jelenteni, de jelenleg 4 hónapja feszültem ezen, és így most kicsit megnyugodtam. Amúgy imádatos kisbaba Marci, már gyönyörűen eszik egyedül (persze még kézzel) és szép mennyiségeket be is puszil, illetve elég jól alszik. Játékokban és intellektuálisan is most ugrásszerűen fejlődik. Pár hét alatt is rengeteg újat mutat, szinte ki merem jelenteni, hogy egyre könnyebb vele. Ugyan még eléggé önveszélyes, de így a járással már ez 2 hónappal ezelőtthöz képest kb 50%-kal csökkent. Egyre jobban érdeklődik a gyerekek iránt. Én azt látom, hogy mindegy neki, hogy fiú vagy lány, illetve hogy mennyi idős, a szimpátia a lényeg. Néha öleléssel, néha kis pofonnal jutalmazza azokat a babákat, akik szimpatikusak neki. Véleményem szerint a pofon inkább simogatás szeretne lenni, csak kicsit még koordinálatlan. Imád hintázni, játszótéren ez a kedvenc játéka. Amúgy most kicsit a szeparációs szorongása is enyhült. Úgy látom, hogy nagyon gyorsan tud újra alkalmazkodni új közeghez, és nyitott az új emberekkel szemben. Remélem a bölcsi nem fog negatív változást hozni. Voltunk Móniéknál hétvégén Deszken. Nagyon szuper volt. Kellemes helyen laknak és szép az udvar is, tágas a ház is. Én nyugtáztam magamban, hogy így nézzen ki biztosan rengeteget kell dolgozni benne, de megéri, mert nagyon pihentető tud lenni, hogy kint lazulsz az udvaron, illetve hogy nem kell sutyorognod kint, ha bent alszik a gyerek :D. 


Nincsenek megjegyzések: