2019. június 18., kedd

Kánikula

Fúúú rettenet rosszul viseljük a hirtelen jött kánikulát. Főleg, hogy már nem csak én vagyok itthon, hanem mindhárman. Így megint van egy nem beiktatott költségünk, és ez is muszájból. Klíma. Én nem szerettem volna már ebbe a lakásba invesztálni, főleg olyan költséget, ami (talán) nem fog visszatérülni, de a baba miatt muszáj. Rettenet rossz napjai vannak és nem tud pihenni... és hol van még a nyárnak vége? Ez még csak az első kánikula hullám.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nagyon sokat dolgozom, most második hete hétvégén is egymás után, úgyhogy ez most nem várt módon beleférhet a keretbe, de nem szeretem ezeket a méltatlan költségeket.

Fejlődik nagyon Marci, most erről nem is akarok részletesen írni, mert úgyis hamarosan érkezik a 2. hónapos összesítő, abban majd összefoglalom.

Munka. Sok. Szerencsére Oney is, Karma is, HVG is. Mindhárom ügyfelemet szeretem és elégedettséggel töltenek el, őszintén. Teljesen más mindegyik ügyfél habitusa. Karma a pörgés, mivel rendezvény szervező ügynökség náluk nem a kreatív tervezés az elsőszámú, hanem inkább kivitelezések, technikai megoldások pl nagy standokra, hop-up falakra, és persze az óriáskerekek, mert most már szépen kibővültek és országos szinten mennek mindenhova. Oney a szokásos, de szuper jó újításokkal, és most már applikáció is lesz. Szépen haladnak az online irányába és fiatalítják a célcsoportot. Aztán HVG. Ők is a maguk nemében egyedi ügyfél, mindkettő ellentéte. Totál konvencionális. Ők nem ugrálnak, és a másik két ügyféllel szemben nagyon precíz minden megjelenés lecsekkolása. Náluk van olvasószerkesztő is. Itt szórakozunk legtöbbet egy-egy anyag leadása előtt. Így áll össze.

Rehabilitáció. Elkezdtem. Már megtörtént az első szolizás, és már vásárolgatok magamnak, újítom a ruhatáram. A futás és a szemműtét még várat magára, de már így is sokkal jobb a lelkemnek. Sajnos a súlyom még nem a régi, megálltam, van pocakom és egyelőre nem tűnik úgy, hogy el akarna tűnni, úgyhogy ez majd egy drasztikusabb diéta lesz a sport mellé, de szoptatás ideje alatt ezt sem lehet, mert egy napig csináltam egy enyhébb diétát és azonnal kevesebb lett a tejem. Úgyhogy azt még érzem, hogy ezzel is várni kell.

Szűk világban élünk jelenleg. Ezt én nem tudtam előre, hogy a szoptatás ennyire ilyen, és hogy a babát nem nagyon lehet még hosszabb időre hordozni nagyon beszűkít. Ráadásul őt tényleg sűrűn kell táplálni, így 3 óra kiesés is már necces (ami pl egy körmöshöz kiruccanás). De ez van, és ez 4. hónaptól, mikor indul a hozzátáplálás már jelentősen oldódni fog, Addig meg még két hónapot ki kell bírni így.

Nincsenek megjegyzések: