2018. március 21., szerda

Tavasz

Lazult a munkám intenzitása, azt hiszem múlt szeptember óta ez az első igazi laza időszak. Szerencsére ilyen időszakokban legtöbbször jól jön ki, és ilyenkor aktívodnak be az ügynökség ügyfeleim. Így van ez most is. Egy nagyon hálás projektet kezdtem el most márciusban, egy több évig tartó rendezvénysorozat magyarországi grafikáját viszem. Gyerekeknek készült a zöldség fogyasztás népszerűsítése érdekében. Többet még nem nagyon szabad mondanom, hiszen még csak most lesz publikálva a dolog, de már ennyiből is kiderül, hogy hálás projekt egy igazán jó insight-tal. Viszont mivel sok nemzeti és nemzetközi szervezet benne van, és az összes partnerrel kell az összes megjelenést egyeztetni, plusz van egy bizonyos EU-s alap, így szívunk az alapok felállításával rendesen. Ezenkívül kezdek rendbe jönni most már lelkileg is. Majd amikor már úgy ítélem, talán írok is egy hosszabb gondolatsort arról, amit átéltem, de még nincs itt az ideje. Zsvel jól vagyunk és ahogyan nézem a naptárt pontosan egy éve költözött haza, azaz egy éve élünk együtt. Fantasztikus év, a legjobb dolog ami történhetett velem az életemben. Soha nem éreztem még ilyen harmóniát saját emberi kapcsolatomban, és igazából szinte elmondhatom, hogy családon belül sem láttam ilyent. Szóval tudom, hogy jól választottam (vagy jól választottuk egymást), és jó időben. Nem tudom, hogy mások is elemzik-e így saját kapcsolatukat, illetve van-e ilyen konklúziójuk, de én ezt tényleg teljesen őszintén 100%-ból mondom. Már nagyon várom a tavaszt és most végre jó helyzetben indulunk. Április 9-én jönnek a parkettások a nappaliba és ha minden igaz, szinte teljesen kész lesz a lakásunk. Végül lettek kompromisszumok, amiket én nem így terveztem az elején, de nem bánom (BTW kb 2 millió spórolás), már így is nagyon kellemes lesz és rá tudunk feküdni a házprojektre. Nagy projekt lesz, de hiszek benne, hogy elérjük egyszercsak. Nem vagyok elégedetlen, így is jó, de mivel én magam is házban nőttem fel, azt hiszem a család mellett az lenne a legbelső álmom megvalósulása.

Új hajat szeretnék, valójában már 2 éve gondolkodom rajta, de a következő vágásnál szeretném is ha Gergő megvalósítaná, megérett az idő, most már sztem nem fogom megbánni.

Aztán most már hétvégén talán jó idő lesz és talán egészségügyileg is teljesen rendben leszek, azaz kezdem végre az idei futásokat. Mélyről indulok, volt kiesés, de nincsenek magammal szemben elvárások, csak amennyit a test megkíván, de már vágyom rá mentálisan is.

2 megjegyzés:

Dorothy írta...

Sztem, qva jól állna Neked ez a haj!! Csináld, ne félj, Gergő meg ügyes, és úgy csinálja, hogy tutira nem fogod megbánni! ...néha jól tud esni egy ilyen fordulás... :)

Kata írta...

hihi, köszönöm szépen, úgy legyen :)