Hétfő reggel van. Túl vagyunk a barátnőm esküvőjén, mostmár hivatalosan is tanú voltam. Ez megér egy új postot, úgyhogy erről legközelebb írok, mint ahogyan a nyaralásról is.
Ma reggel inkább egy érzésről szeretnék írni, ami akármikor megtörténhet akár... de mégis olyan jó. Szóval ültem a metrón és egy megállónál felszállt egy bácsi... idős bácsi. Pásztáztam a terepet, persze senki sem adta át a helyét, és ekkor én felpattantam. A bácsi leült és megköszönte, majd elővett egy angol/magyar szótárt. Nyelvet tanul. Úristen basszus ilyen idősen valaki nem rest rá! Mentünk egy megállót, megürült egy hely mellette, ekkor odaszólt, hogy üljek le, mert én adtam át a helyem. Mondtam neki, én már csak két megállót megyek. Erre ő, hogy nem baj. Örültem, mert azt éreztem, hogy valaki olyannak adtam át a helyem, aki el sem várta, plusz az idejét nem hiába pazarolja, hanem tanul. Aztán mikor leszálltam, azt mondta nekem, hogy szép napot, mosolygott. Jó érzés, de tényleg. Nem az egész történet a lényeg, hanem az, hogy jó érzés jót tenni, jó érzés ha visszacsatolnak. Apróságok.
Másrészt egy érdekes dolog, vagyis inkább egy bölcs tapasztalat. Anyukámról van szó. Valahol kezdem megérteni, hogy hol veszíti el a hitelességét egy szülő a gyermeke előtt. Maga a cselekmény lényegtelen és talán nem is lenne tisztem elmesélni, de ahogy jó tapasztalatok, úgy rosszak is megestek ezen a reggelen. Anyukám elmesélt nekem egy olyat, amiben valami olyat tesz, amit ha én tennék, azt mondaná, hogy nem erre tanítottalak és kábé megvetne, vagy jól lebaszna. Erre most ő megteszi. De kérdezem én, hogy várhatja valaki, hogy ezután is tisztelettel nézzek felé, mikor a szájából úgymond segget csinál?! És nem csak ez a baj, hanem egy hogy ez fel sem tűnik neki. Itt basszák el sokan. Sok szülő, aztán meg csodálkoznak, hogy a gyerek viselkedés zavaros vagy mint én, nem bír találni magának egy harmonikus kapcsolatot. No comment.
Amúgy egy gondolat szöget ütött a fejemben. Hétvége, esküvő szakadó eső. Reggel Zsuzsi barátnőm szinte besírt, hogy ilyen szar lesz az idő és ekkor mondta, hogy ő tegnap este azt az egyet kérte Istentől , hogy ne essen az eső míg tart a szertartás. Ezt mikor mondta szakadt az eső... sansztalannak tűnt a változás, de a szívem mélyén azt gondoltam, hogy ha létezik Isten, akkor ezt meg kell tennie, mert Zsuzsi családja is vallásos mélyen és a (mostmár) férj is. Hihetetlen dolog történt. A leány kikérő előtt elállt az eső majd szinte a szabadtéri polgári esküvő végéig csak max csak szemerkélt... utána szinte reggelig szakadt. Mi ez ha nem csoda... Jah, szkeptikusok szerint véletlen, akár mondhatnánk ezt is, de én mikor Zsuzsi mesélte reggel, hogy ezt kérte Istentől és láttam, hogy szakad az eső, arra gondoltam, hogy ez egy jó mérce nekem Isten létezéséről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése