Betöltöttem a 42 évet, leírva nagyon fura, érzésre semmi extra. Gondoltam majd írok nagyszabású gondolatokat, de nem igazán tudok, ugyanis nem ennyinek érzem magam, hanem valahol 35 környékén :D. Talán az egyetlen jel a testi lassú leépülés, ami nyilván megindult már, de még mindig energikus vagyok és mozgékony, sőt mozgékonyabb, mint 25 éves korban. Egyébként nem mennék vissza egyik régebbi korszakomba sem, nem volt jó nekem, talán csak a 33-35-ig, oda vissza-vissza nézegetnék. Jó dolgokat éltem meg akkor. Ha korszakot kellene nézni, most érzem legjobban magam, most vagyok talán a legnyugodtabb, legelégedettebb, és most van a legkevesebb démonom, tehát mentális egészséget tekintve biztosan most vagyok a leginkább toppon... illetve mostanra már bizonyos területeken a tapasztalat miatt talán van némi bölcsességem is.
És akkor ezzel vezetném át a témát egy gondolatmenetre, amit a napokban játszok már a fejemben. Most már lassan fél éve járunk heti minimum egyszer Gergővel+a kutyusokkal a természetbe sétálni (illetve most per pillanat futás/séta kombóban), ahol akaratlan nagyon sok témát érintünk. Rájöttem, hogy Gergő teljesen más oldalról közelít meg sok témakört, és ez a nézőpont kell nekem ahhoz, hogy összeálljon a fejemben a nagy egész. Nagyon régóta rágódtam már a "tehetség", "tudás" vs. "szorgalom", "megfigyelés" témakörén, ugyanis azt már megfejtettem, hogy azon túl, hogy mentálisan semmit nem hozok gyerekkoromból, így mélyről jövő szorongásaimat sem sikerült megfejtenem, és leginkább megváltoztatni voltam képtelen, míg mostanában valamit gondolati szempontból nagyon elkaptam. Hozzá tenném ehhez hozzájárul, hogy most (egzisztencia területén) egy nyugalmas időszakot élek meg, így ez nem vonja el a figyelmem/energiám egy jelentős részét. De vissza a gondolathoz, szóval magamat mindig is egy közepesen tehetséges, közepes intelligenciával rendelkező, ám igen reziliens embernek tartottam, viszont ezek a "közepes" jelzők felépítettek bennem egy mélyről érkező imposztor szindrómát. Tulajdonképpen ma jöttem rá, hogy ez tök szükségtelen, mert a szakmai tudásom, tehetségem, szorgalmam elég magasan van, a megfigyelő képességem kapcsán jól tudom követni a trendeket, a beleérző képességemmel jól meg tudom érteni mit szeretne az ügyfél. Ezáltal olyan megoldásokat tudok kínálni, amik magasabb szinten vannak, mintha pusztán csak a "tehetség" lenne meg. Viszont ezt megérteni nekem nagyon sok év munkája volt.
Most már 3 legfontosabb alapelemét látom a életnek: idő, szeretet, természet.
Idő, ami keretet szab. Szeretet, ami értelmet ad, természet, ami feltölt/visszatölt. Ez volna a 42. életévem "bölcsessége".
