2021. május 18., kedd

Hétvégi gondolatok

Hallgattam hétvégén egy jó beszélgetést Youtube-on. Sebestyén Balázs és Csernus beszélgetett. Érdekes volt és egyúttal számomra gondolatébresztő is. Picit kínosan indul, de összességében van mondanivalója az egy órának. 

Mostanában csak úgy zajlik az életünk. Nem mondom, hogy a tudatosság kiszorult, mert én folyamatosan tervezgetek, de nem igazán tudok gondolatokkal és saját egómmal foglalkozni, ennek következményében az életem tulajdonképpen néminemű vegetáció, ezenkívül vannak belső blokkjaim, amik teljesen megakadályoznak benne, hogy jól érezzem magam. Egyik ilyen blokkom Marci beszédfejlődése, hogy most nyáron mehetünk felülvizsgálatra, ha nem indul meg, illetve utána meg fejlesztésre. Vannak szavai, minden megért, de már korosztályos szinten ez kevés, és folyamatosan aggódom emiatt, persze mondják azt, hogy a fiúk lassabban fejlődnek sokszor, meg hogy behozza magát seperc alatt, de azért én mégis aggódom. A másik anyagi természetű. A ház kérdés. Bár még mindig van rá kicsi időnk, de már nem sok, az idő megy, Marci nő.

Visszatérve a beszélgetésre, összességében ugyanúgy gondolkodnak, mint ahogy én a jövőről. Tudom valameddig tart a karrier, és utána kell legyen B terv, márcsak amiatt is, hogy jól érezzem magam. Évek óta látom ezt, így fejben már évek óta meg van mi legyen ez, de még az úton ennél sokkal hátrébb tartok, mert először a ház projektet és ezt csak utána lehet alapozni. 

Hétvégén végül futottam most is. Sikerült 2x, úgyhogy a tervet bőven teljesítettem. Megpróbálom heti szintűre hozni ezt, egyelőre ezek a távolságok max fél órát vesznek igénybe, de utána nagyon jó érzés. Futás közbe sokszor járt a fejemben, hogy hihetetlen, hogy ezt 6-7 éven keresztül tudtam folyamatosan csinálni és ráadásul sokkal nagyobb km számmal. Nyilván nincs ekkora elvárás magammal szemben, szóval így nem lehet kudarc. 

Következő hétvégén két projektünk is van. Kellene menni carnext-be autót kipróbálni (mert ugye most még ez is nem várt módon beütött), meg nagyon jó lenne helyre tenni a bicajokat és Marcival lehetne menni kicsit tekerni. Tuti élvezné, meg szerintem mi is :)

Nincsenek megjegyzések: