2020. november 5., csütörtök

Teljes fogsor offon

Tegnap este felkerült az alsó fogsoromra is a fogszabályzó. Hát nem mondom, hogy boldog vagyok. Ma rettenetesen elkezdte húzni az első fogaimat (5-6 fogam fáj nagyon). Annyira éles a fájdalom, hogy néha tudatosan kell elterelnem a figyelmem. Hát igen, ez az időszak a legnehezebb, és ha az előzőből indulok ki, akkor ez el fog tartani kb 2-3 hétig elég intenzíven. Ezen felül megint azt a visszajelzést kaptam, hogy a legjobb eredmény érdekében el kell gondolkodni a bölcsességfog húzásról, így január elejére szájsebészetre is van időpontom konzultációra.

Sajnos egészségkártyám nem érkezett meg, úgyhogy ezt még nem tudtam ennek számlájára csinálni (több mint egy hónap alatt nem készült el), így most a terveim csúsznak, ami szerint egyből jelentkezem Sasszemklinikára. Eltelt a félév, és egyelőre úgy érzem, hogy nem volt szemromlás, szóval nagyon bizakodom, hogy létrejöhet a szemműtét is (még idén). Ezek nagyon kellemetlen dolgok, de örülök, hogy mindegyikbe belevágtam, és akármi is lesz végigviszem, ennyit megér az egészség. Egyébként az évvége nekem teljesen ezekről az orvosi dolgokról szól. Voltam rákszűrésen, voltam emlő ultrahangon, bőrgyógyásznál krém felíráson, így ugye a fogászaton, szóval kicsit nyugodt a lelkem, ha már ilyen szar volt ez az év, legalább az egészség rendben van. 

A szemműtéten kívül egyetlen dolog van vissza még orvosilag, a jogsim hosszabbítása, de ez már a legkevésbé kellemetlen téma.


Nincsenek megjegyzések: