2020. február 26., szerda

Gyerekülés

Eljött az idő. Fúúúú már nagyon régóta nézegetem a gyereküléseket, és mivel Marci meglehetősen lassú a mozgásfejlődésben, így még plusz tényezőként ezt is figyelembe kellett venni. A hordozót általában max 1korig javasolják, így azért lassan nekünk már itt van az idő :).

Szóval, mivel Brendonban leárazás van gyerekülésekre most a héten, úgy döntöttünk megvesszük most. Én szépen kinéztem magamnak egy Cybex ülést, ami nagyon tetszett színben, így magabiztosan mentem a boltba. Na most van egy ismerős szál a budaörsi Brendonban, így úgymond totálba a legőszintébb és legkorrektebb tanácsokat kapjuk mindig. És azt volt az első mondat kb, hogy ne vegyük azt. Ez az eset, mikor minden kedved elmegy egy pillanat alatt, mert szépen egy hónapon keresztül nyomoztál valami után, majd végül az egész egy hatalmas nagy OFF. Így jöttek a bizonytalanságok és a gyorsan döntés. Azt tudom, hogy a legjobbak között sikerült választanunk, egyetlen jobb lett volna a Britax Römernek ugyanez a 360 fokban forgatható i-size verziója, közben néztem , hogy az ADAC tesztben kiválót kapott, a Cybex meg csak jót, viszont az már sajnos kicsit túl volt az árhatárunkon. Ez a verzió volt 120 000 (és 4 éves korig használható), az lett volna 168 000. Viszont ezúttal megfogadtam, hogy majd a nagyobb gyerekülésből, ha ezt kinőtte, akkor majd Britaxot kap. 

Nincsenek megjegyzések: