2019. május 3., péntek

Szinkronban szervezni

Tegnap óta érzem, hogy némiképpen sikerül lassan felállítani a napirendet, illetve számomra a munkarendet is. Egyre inkább látom, hogy a munkára szerencsére marad idő. Persze nem 8-10 óra, hanem némiképp kicsit csökkentettebb üzemmód. De nem baj talán, ez most olyan időszak, amit szeretnék megélni, még akkor is, ha esetleg némi lemondással jár. Ennek tükrében elkezdtünk Zsoltival beszélgetni arról, mi az ami biztosan nem fog beleférni. Munka ugye nem kérdés, illetve mindegyikünknek kell kis szabadidő is, egyikünknek szombaton, másikunknak vasárnap, illetve a főzés, takarítás, vasalás már nem fér bele. Ezek annyira bagatell és méltatlan időtöltések, amiről le fogunk mondani. Így étel szempontból egyelőre anyós és édesanyám gondoskodott, de a közeljövőben ételrendelléssel fogjuk megoldani, illetve esetleg hétvégén főzök egyszer, illetve a takarítás és vasalás témakörben meg ígérete szerint édesanyám segít (amire azért nem számítok teljesen, így B tervet is készítünk).

Pl tegnap hoztuk a döntést, hogy már régóta tervezzük, de most megérett az idő egy kis asszisztensre, mégpedig egy robotporszívóra. Ezt én márcsak a leendő házhoz terveztem venni, de aztán most úgy látszik az élet felülírt, mert végülis igaza van Zsoltinak, hogy ennél indokoltabb időszak sosem lesz. Így hosszas válogatás, youtube tesztvideók nézegetése, és értékelések csekkolása utána ezt modellt választottuk, elvileg ma érkezik meg, kíváncsi leszek :)
Xiaomi MiJia Roborock S50 (Mi Robot 2)

Nincsenek megjegyzések: