"Bukás nélkül nincs siker"

Csak, hogy egy ilyen szép közhellyel indítsak, de annyira igaz, és mikor ennyire közhelyeket olvasunk szerintem legtöbbször már bele sem gondolunk, pedig a sikerhez/fejlődéshez tényleg csak úgy juthatsz, ha közben többször elbuksz. Na de nem is erről akartam beszélni, hanem most reggeli közben gondolkodtam az életemről, hogy tulajdonképpen teljesen teljes az életem. Belegondolva (és mindenféle nagyképűségi allűrök nélkül) azt kell mondjam, hogy az álmaimat élem. Mindenem megvan, amiről valaha is álmodtam, persze materiálisan biztosan van bőven hova fejlődni, de tudom, hogy nagyságrendekben, mikor anno álmodoztam, Zs-ről álmodoztam, és hogy legyen saját lakásom, legyen egy cicusom, alakíthassak ki otthont, és legyen jó munkahelyem. Na persze álmaim része volt a saját család is, meg kertes ház, de még nem tartunk itt. Móni mondta nekem, mikor meglett a lakás, hogy ne siettessem a belső átalakítást, éljem meg. Tök nagy igazságot mondott, és már nem siettetem, megy olyan ütemben, ahogy tud, és minden apróságnak örülök. Szerintem hiba mikor az ember olyan dolog miatt nem tudja kiteljesedettnek érezni magát, aminek még nincs itt az ideje. És a megtett út. Hosszú, és még csak egy részénél tartok, de meg kell élni, mert a végén arra jön rá az ember, hogy rövid az élet, rövid a fiatalság. De persze az idősebb korral sincsen bajom, minden kornak van szépsége, előnye és hátránya. Sőt tegnapi futásom közben azon gondolkodtam, ha lesz gyerekem, útravalóként felkészítem rá, hogy a 20-as évei amilyen szépek lesznek, annyira küzdelmesek is valszeg, mert az embernek saját magának kell kikaparni a saját gesztenyéjét, megtanulni a felelősségeket, vagy hogy hogyan végezze jól a munkáját, na meg egyáltalán kitalálni önmagát, hogy mi az a foglalkozás, amit a hobbijának is tud érezni, mert tehetséges benne, vagy mert szereti. Most így 34 évesen arra jöttem rá, hogy a legnagyobb hiba, ha az ember többnek akar látszani, mint amennyi. Ördögi kör, mert sose lesz elégedett, mindig ott lesz a szégyenérzet, miközben fenn kell tartani az illúziót, ami sok energia, csak önmagunkat verjük vele át, persze lehet innen nekem könnyű ezt mondani, hiszen a mostani életemben nincs ilyenre szükség, mert ott vagyok, ahova vágytam, csak emlékszem, hogy 20-as éveimnek főleg az elején nagyon nem ezt éreztem, és a személyiségem szerintem emiatt kicsit zavart is volt, és bántottak külső vélemények. Ja igen ez meg a másik, hogy a megfelelési kényszer elmúlt, talán ez a dolog oldja fel az embert legjobban, ha a megfelelési kényszert az elégedettség felváltja... és szerintem ez látszik már messziről. Szóval én magamról egyértelműen azt tudom mondani, hogy boldog vagyok és mindenkinek ezt kívánom, mindig megéri dolgozni érte, amikor azt hiszed nem jön el, akkor is hinni benne, hogy eljön, és el is jön.