Reklámszakma

Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt hetekben, és eszembe jutott egy nagyon régi emlék. Szinte az első, ami a reklámos életem folyamán ért. Még az Ogilvyben hallgattam két senior kollégám beszélgetését. Misi a mentoromét és PiZsóét, akik arról beszélgettek, hogy Misi ácskodni szeretne, a másik kolléga meg tetoválni (utóbbi egyébként meg is csinálta azóta). Nem értettem. Úgy éreztem, hogy a világon a legkirályabb munkájuk van, és mégis egy "kétkezi szakmát"  csinálnának inkább. Azóta ezzel a jelenséggel többször találkoztam, és azt hiszem néha-néha rájövök én is, hogy ez a vége. De nem csak ez volt, amit nem értettem, hanem, hogy tendenciális megfigyelés volt, hogy minden reklámügynökségben dolgozó kollégám előbb-utóbb magánzóvá/szabadúszóvá válik (ha nem is örökre, de van egy ilyen korszaka), és lám én is az lettem. Szóval ezzel az egésszel csak azt akarom kinyögni, hogy most így 10 év távlatából kezdem érteni és megérteni a kétkezi munka iránti igényt. Mindez a stressz miatt van, a határidők, felelősség és a bizonytalanság miatt. Lehet jól keresni, lehet sikeresnek lenni, de nagyon oda kell tenni magunkat, és nincs megállás, mindennap egy koncentrációs harc. Nekem legalábbis is ilyen egy ideje ismét. Megint érzem a kiégést. Jó, hogy jön a költözés, mert ott egy néhány napig teljesen másra fogok koncentrálni, és addig is elvonatkoztatom magam a márkáktól és a gondolkodástól. És egyébként egyre inkább érzem én is, hogy kell egy másik vállalkozás is, ami egészen más alapokon nyugszik, és nem kell a jelenlétem, mert bár jelenleg jól keresek, de minden filléremért megdolgozom.