Az én nyaram

Tökéletesen hozza magát ez az év. Pont úgy, ahogy gondoltam. Panaszkodni nem szeretnék, mert ahogy Lacus fogalmazott, sokan cserélnének velem, de azért ára van. Jelen pillanatban a boldogság szikráját sem érzem. Ami némiképp boldoggá tud tenni, az a munka, illetve a legyűrt akadályok. Két héttel ezelőtt ügyeletet tartottam egy ügynökségnél full service, rendesen account/grafikus. Rettenetesen megterhelő volt, mondhatni a határaimat súrolta. Péntekre nagyon közel álltam a kiboruláshoz, pszichológusom a végére kapott is egy kis adagot belőle. Bár utólag rendes volt, mert azt mondta, hogy "örüljek, hogy nem a hisztizésből keresem a pénzem, mert valszeg csóró lennék", nagyon kedves volt tőle. Az a hét egy erőpróba volt, igazából az elejétől kezdve tudtam, hogy értelme nem sok van, mert referencia hiányom nincsen, maga a kihívás részét meg már tudtam, hogy képes vagyok megugrani. Aztán tart még az Óriáskerék projektünk, 2,5 hónapja dübörög az együttműködés egy rendezvényszervező ügynökséggel. Valahol szeretem őket, mert sallangmentesek, nincsenek plusz körítések, csak letisztultan a munka. Empáia. Azt hiszem egy grafikusnak van rá szüksége. Sokszor godnolkodtam, hogy alig van olyan terület, ahol jól jön az empátia, aztán végül rájöttem nem látom a fától az erdőt, hiszen az én szakmám pont ilyen. Ha nem érzed/érted az ügyfeled, akkor nem fog menni, hiába vagy írtózatosan tehetséges. Ebben a szakmában, ha azt akarod, hogy elégedettek legyenek veled, akkor nem lehet feltétlen öncéluskodni, önkifejezni. Kurvák vagyunk. Szolgáltatunk pénzért. És aki adja a pénzt, ő diktál, mindig, kivétel nélkül. Ráadásul ezen a világon minden leszületett ember dizájner (vagy legalábbis midenkiben van ilyen irányú önhit). De empátiával jól el lehet ebben a környezetben élni. Nem csattanok a jókedvtől, fáradt vagyok, ez az alaphangulatom, megy az idő kivárása, és ez még így fog menni vagy fél évig.