Megint durvulás hónap következik, ugyanis következő hónap félmaraton. Júliust kicsit elhülyéskedtem, így a végére alig lett meg a 85 km futásban, de nem baj, mert nem is számított. Viszont most tegnap a kar edzésben is bedurvultam, meg a futást is kezdem, és ebben a hónapban minimum 100-at szeretnék, de jobb lenne, ha fejelhetném ismét a 120-at. Ha valaki edz, az látszik rajta, és az én mércém szerint nem elég a jó testalkat, személy szerint azt szeretem, ha van benne meló.
Egyébként vannak napok mikor az agónia hatalmában tart. Mert bár nem céltalan az életem, de mégsem tartok a célomnál sem. A héten megfogalmaztam, hogy tulajdonképpen én még nem élek. Az én életem akkor fog elkezdődni, ha el tudok kezdeni végre környezetet teremteni magam köré. Addig csak alárendelés az egész, addig nem tudok tervezni olyan dolgokat, ami másnak természetes, csak apróságokat, amik nem befolyásolnak semmit. Magasak az igényeim, ez a "keresztem". Egyébként minden rendben van továbbra is, pszichológusommal nagyon jó ütemben haladunk azt hiszem. Utolsó hetekben pl rájöttem olyan dolgokra, amiket egyáltalán nem tudtam magamról. Illetve tegnap a rossz tulajdonságaimat beszéltük át, amiket én magam fogalmaztam meg. A legrosszabbat otthonról hoztam. Ez pedig az "áldozat" szerep. Azt hiszem ezt a tulajdonságomat a barátaim sem szeretik bennem. Sok minden indul ebből különböző irányokba, és tegnap sikerült megértenem, hogy egyáltalán honnan ered az egész. Egyébként azt hiszem az önismeret nem azt jelenti, hogy tudod a tulajdonságaidat, hanem azt, hogy tudod, hogy a tulajdonságaid miért vannak, és jó esetben esetleg azt is tudod, hogy mit lehet kezdeni velük, hogy ne legyenek.
Minden alkalom után valamire rájövök magammal kapcsolatban. Ezek is a saját megvilágosulásaim, amihez basszus kellett fél év. Biztos valaki azt gondolja, hogy nincs szükség ilyen tudatos élésre, és lehet igaza is van, de ő biztos nem ilyen sérült ember. Én egyébként is tudatos ember vagyok, illetve a gyermekkori sérüléseimet szeretném élhetővé tenni, megszüntetni a szorongásaimat. Tudom, mindenki szorong, de hiszek benne, hogy lehet úgy élni, hogy ne blokkoljon ez bizonyos szegmensekben. Mindig azt gondolom, magamról, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit meg tudok mutatni, és ezt valahol egyébként mélyen nem csak mondom, hanem tényleg hiszem. Ezeken egyébként nem dolgozom folyamatosan. Azt is észrevettem, hogy időszakok vannak, van amikor jobban tudok koncentrálni.
Csináltunk egy tesztet pszichológusomnál. Gombteszt. Feladat: válassz ki gombokat és helyezd fel egy papírra a jelenlegi kapcsolataidat. Szándékosan nem nevezem konkrétabban, mert az már befolyásol. Két olyan dolgot is elkövettem az egész teszten, amit még soha senki. Először is kiválasztottam a legnagyobb gombot "én"-nek. Hát ezen a pszichóm kicsit fennakadt, mert hogy soha senki nem választotta magának a legnagyobbat... érdemes rajta elgondolkodni. Azt hiszem ez a nyilvánvalót jelenti, amitől kicsit bereszkettem egy pillanatra, az egót. Kurva nagy egóm van. Viszont azt hiszem ki merem jelenteni, hogy nem pejoratív értelemben, mint önzőség, hanem mint akarat, öntudat, erő. És ez igaz, nem azaz ember vagyok akit egyébként lehet jobbra-balra tologatni, mert semmi elképzelése nincs, és ez sosem volt így. Nah, tovább megyek. A másik egyedi. az elrendezési dolog, egyik oldalra helyeztem magam, és visszafelé pakoltam az embereket (általában körbe szokták helyezni). Én tudom mi volt a logikám, a távolság síkban való szemléltetése. Hogy mindenki egyforma esélyek mellett tolódik, pontosan és igazságosan látszódnak a dolgok. Mindegyik gombot zöldként akartam (csak elfogyott). Szóval mindenkire magam körül azonos esélyekkel gondolok, csak a pozíciók mások. Hogy ki-ki abba nem mennék bele, mert felesleges, és főleg ez folyamatosan változik, de nagyon jó teszt, a nagy egómból indult ki a rossz tulajdonságaim elemzése (amiről feljebb írtam), és azt is nagyon eredményesnek érzem. Hát itt tartunk most :)
