 |
| Mincike illegáliskodik |
Az én életemben mindig is fontos momentum volt. No persze nem annyira, hogy rajongjak DJ-k vagy előadók iránt, hanem pl szeretek zenét hallgatni, akár munkához, akár csak úgy. Inspirál, kikapcsol. Mai napon pont egy ezzel kapcsolatos probléma jött elő, mégpedig hogy emberekhez is társítok zenéket. A felejtési stádiumomban egy olyan szakaszhoz érkeztem, mikor elindult bennem a tagadás, azaz nem akarok rá gondolni semmilyen formában, mert azzal csak mindig tépek egyet a sebemen. Így nem csekkolom se FB-n, se instán, se skype-on. Először nehéz volt megállni, de aztán mostmár egyre könnyebb, viszont amikor meghallok egy zenét, amit vele kötöttem össze (és sajnos tök sok van a mainstream stílusban), akkor jön a menekülés, azonnal kikapcsolni. Ez nem jó így, de egyelőre ez van, még mindig jobb, minthogy végig szenvedni, és belesodródni az önsajnálatba. Gondolom eljön majd az a fázis, mikor már nem fog zavarni. Egyébként tudom, hogy már örökre az övé lesz az a néhány zene, de majd egyszercsak nem fog fájdalmat okozni, mikor meghallom.
Egyébként így vagyok illatokkal is. Nyomot hagynak, nem is gondolná az ember, hogy kikhez milyen illatok kötnek, melyeket sosem felejtek el. Az életben amúgy meg nem mindig csak jó dolgok történnek, és így teljes egész. Aztán talán egy idő után megszépülnek az emlékek.
Tegnap beültünk Nikóval. Egyszercsak a semmiből mondta nekem, hogy meséljem el neki az életpályám, hogyan és honnan indultam, és hogyan jutottam el idáig. Teljesen meglepett ezzel a kérdéssel, mert valójában 100 éve ismerjük egymást, de pontosan nem tudja honnan indultam. Valahol nagyon jól esett, hogy érdekli. Aztán elmeséltem neki elég részletesen a középiskolától kezdve, majd végül azt mondta, hogy ő felnéz rám, ez is nagyon jól esett. Motiváló néha úgy beszélgetni, ami nem csak napi aktualitásról szól, és jó hogy tanulunk egymástól.
.jpg)
