Első szülői az új oviban

Nem győzők hálát adni az égnek az új óvodáért! Ez tényleg egy jó hely. Tegnap voltunk szülői értekezleten, és én nagyokat néztem, hogy ez itt mennyire más, mint az előző ovi. Itt tényleg megkapnak mindent a gyerekek, maximális a gyermekközpontúság. Először is számos szakkör indul, ami ugyan legnagyobbrészt önköltséges, de nem kell külön menned a gyerekkel délután, hanem csak elég menned érte mikor vége van. Ilyenek a hittan, robotika, sakk, angol, gimnasztika, labda játékok, karate. Ezen kívül minden pénteken délelőtt lesz "Kerekítő" foglalkozás, ami alapítvány által támogatott, de aki teheti fizetheti, egy évre 24 000. A gyerekünk a hipotón izomzata miatt mehet heti egyszer úszásra a nagyokkal (ez elvileg csak nagycsoportnak támogatott), szóval én így most maximálisan elégedett vagyok. A gyereknek lesz szerdánként a Kis Zseni továbbra is, péntekenként kerekítő, lesz az úszás, és így még gondolkodás alatt az angol, mert ugye az is létfontosságú lenne későbbiekre, csak még nem biztos, hogy ennyire be akarjuk terhelni... talán ez az egy, amivel még tudunk várni egy évet akár. 

Ezenkívül a teljesség igénye nélkül, lesz agyagozás (támogatott), kitelepül egy napra a tanyaudvar, kirándulás 2x... és egyelőre ez még csak a közeljövő kilátásai.

Kis Zseniben nagyon jól nyomul a gyerek. Már négy számjeggyel (ezres szinten) csinálja az összeadás/kivonást. Többiek két évvel idősebbek és két számjeggyel számolnak. Az új tanár néni már az első órán felfedezte Martin képességeit, így nyomja neki erősebben. Az egyetlen dolog, amitől előre félek a téli betegség szezon. Eleve lesz a mandula műtéte, ami miatt lesz neki kb 4 hét kiesés (mert előtte már 2 héttel nem merjük oviba engedni, nehogy megbetegedjen), és utána ismét újra fel kell venni a ritmust, de talán hosszútávon bízunk benne, hogy megoldódik a légúti probléma.

Összességében amennyit aggodalmaskodom, hogy jó döntéseket hozzunk Csibike edukálásában, most egy pillanatra annyira nyugodt lettem, mert azt hiszem ennél többet nem tehetünk.

2023 - a tanítómester, 2024 - megújulás

Bár általánosan nem szeretem sürgetni az időt, mert tudom az idő a legértékesebb kincs a világon, de ezt az évet már nagyon nagyon vártam, hogy lezárhassam. Brutál elvágólag, ahogy kezdődött az év jöttek a nehézségek minden fronton. Egy előző postomban összefoglaltam ezt. Így őszintén ki tudom jelenteni, hogy életem megpróbáltatásait vittem végbe. Innen nézve tudom, hogy a történések megúszhatatlanok voltak, és voltak jelek rá, hogy nehéz év fog következni, meg volt is bennem egy lappangó rossz érzés majdnem egy évig. 2024-ben tiszta lapot nyitottam. Mindennel. Munka fronton ez a válságos egy év húzott ki a kezdődő kiégés fázisából és visszanyertem a motivációt. Házunk alakul. Éppen ma festettük ki a folyosót és a földszinti előszobát, így meglehetősen fáradt vagyok. Irtózatosan sok munka van. Nem feltétlen csak újítás, hanem sok dolgot kell még venni, sok dolgot kell Zsoltinak még összerakni, lassan haladunk, de haladunk. A fejemben tökéletesen megvan mit is szeretnék, de ez még évek. Lehetne gyorsabban is haladni, de meglévő pénzünkből nem akarunk költeni, így ahogy keresünk, abból haladunk előre, mert most már a jövőre is szeretnék fókuszálni, valahogy a következő években össze kéne rakni egy vállalkozást is. Ami biztos, hogy ingatlanhoz köthető vállalkozás lesz, van is fejemben már konkrétum, de még nincs itt az ideje, hogy beszéljek róla. Egyébként lakásra visszatérve elvileg lezajlottak a folyamatok, be vagyunk jegyezve tulajdonosnak, az egyik székhelyem már itt van, a másik is ügyvéd szerint jövő hétre sikeresen átkerül. Otthon érezzük magunkat, és nagyon motiváló, hogy hónapról hónapra egyre otthonosabb lesz. Kifejezetten alig várom már, hogy tavasszal a kertet is rendezzük. 

Kicsi fiamat jövő héten indítjuk a Kis Zseni Iskolába. Brutálisan érti a matekot, és a szintfelmérőn már megkaptuk a feedbacket, hogy nagyon penge a gyerek, tényleg egy kis zseni. Én a büszkeségtől elsírtam magam, mikor csinálta a tesztet és minden feladatot tökéletesen tudott.

3 hónappal később...

9 alkalom óta zajlik már a Kis Zseni, álljuk a sarat, Marci is, én is... néha nem könnyű motiválni a gyereket, aki ovi után tök fáradt már, és alig várja hazaérjen játszani. De ebből nem engedek. Rájöttem már, hogy az élet nem csak a jó dolgokról szól, és ha igazán életképes szeretnél lenni, néha a nehezebb irányba is feszíteni kell magad, szóval ebben nincs bocsánat, minden alkalommal ott vagyunk. Már abakuszoznak és talán mostanában látom, hogy kezdenek szárazabb, kevésbé játszós dolgokat is csinálni.

Munkák. Per pillanat nincsen már az a dömping, ami 2023 előtt volt, meg kell elégednem kicsit kevesebbel egyelőre. A nagy ügyfelem elveszítése hagyott űrt, ami viszont szerencse, hogy már nem kell házra gyűjtenem, szóval az álmaimat emiatt már nem kell feladnom. Kifestegettem már Marci szobáját, a burkolatcseréket leszámítva nagyjából az ő szobája áll a "legkészebb" állapotban. Már csak a függönyöket kell levágni, meg képeket szerenék a falra, és az ő birodalma igazi kis gyerekbirodalom lesz, ami életem legnagyobb küldetése volt, hogy legyen gyerekszobája.

Aztán persze ahogyan nő, majd tudjuk neki tinédzseresíteni. Többi helyiség egyikét sem mondanám még, hogy közelít a készhez, de egyáltalán nem bánom, mindig van változás, és én ezt nagyon élvezem. Mivel megérkezett a tavasz, végre kezdődnek kint a dolgok. Hétvégén például málnát ültettünk.

Sport/életmód. Én magam nem hiszem, hogy belecsaptam a lecsóba. 4 hete futok már heti kétszer. Ez talán a legjobb érzés nekem. Ezenkívül 57,7 kg-ról elkezdtem diétázni is (illetve tisztábban étkezni), de persze csak finoman, a mai napon pontban 55 kg-ot mutatott a mérleg. Teszek az egészségemért, ez egyik idei fogadalmam is volt.

Nem írok mostanában sokszor. Kevesebb online, több offline. Nem szántam mostanában sok időt írásra, talán nincs úgy szükségem belsőleg, vagy talán csak másra csoportosítom az időt, de már napok óta bennem volt most valamiért, hogy szeretnék egy kis memót írni későbbre, hogy vissza tudjak emlékezni, milyen volt ez az időszak.

Nagy vívódási pontom már lassan 5 éve a gyereknevelés. Talán ebben kapom a legtöbb kritikát vagy megértést. Kitől így, kitől úgy. Általában a hasonló élethelyzetben lévő emberektől az utóbbit. Marci 5 éves korára két álláspontig is eljutottam. Egyik, hogy nem lehet tökéletesen csinálni, a másik, hogy csináld úgy, ahogy szíved diktálja. Rendkívül sokat fejlődtem türelem területén, és az egó kérdésben is mióta ő van nekem. Abban az egyben biztos vagyok, hogy jó szívű és okos a gyermekem, tök nincsenek azok a démonjai, mint nekem voltak. Azt továbbra is látom, hogy később érik, mint a többiek, bizonyos dolgokat kb félév csúszással (vagy valamit még több) fejlődik meg, mint a többiek, de mindenben beér mindenkit előbb-utóbb. Például nagy fejlődést látok most az önkiszolgálásban. Összepakol maga után, szépen öltözik egyedül, fürdésnél megmossa magát, egyedül fogat most (persze még mindig szeretek a végén kicsit utána sikálni, de már néha ezt is elhagyjuk). Szociálisan látom, hogy még el van maradva a korosztályához, tehát még sokszor játszik egyedül. Persze ez köszönhető annak is, hogy matematikailag irtózatosan magas szinten van, és azt hiszem nem tudják a többiek lekövetni a gondolkodását az oviban, illetve nincs nagyon másnak ilyen jellegű érdeklődési köre. Igénye lenne már barátokra, emaitt néha szomorú is, már hallottam tőle olyat, hogy szeretett volna játszani valakivel, és ő nem akart vele. Bízom benne talál ő is majd egy olyan barátot mint annak idején én első osztályban.

Környezetünk. Árpádföld/Cinkota határa. Egy olyan családi házas részen lakunk, ahol még sok minden hiányzik infrastrukturálisan, így nagyobb távolságokat kell megtennünk napi szinten. Pl oviba is még a régi helyre megyünk, ugyanígy Lidl-be is. A jó hír, hogy az új óvodát megnyitották, és ha igaz szeptembertől Marcika is oda fog járni. Ezenfelül másik jó hír, hogy az új óvodához közel épül egy (szóbeszéd szerint) Lidl, ami azt jelenti, hogy 1 km-en belül két nagyon fontos komplexum is lesz, és sokkal kevesebbet fogunk ingázni. Néha még eszembe jut (főleg mikor arra járok), hogy mennyire szerettem Ómátyásföldön lakni, sőt kifejezetten hiányzik az érzés. De már itt is jó, s bízom benne, itt is lesznek majd ismerősök, mint a régi helyen.

Nagyjából ennyi nagyvonalakban. Aztán ha lesz időm, kedvem, energiám, írok még.

Jó érzések vs. rossz érzések.

Ez egy elmélkedős poszt, szubjektív, és nem tartalmaz egyetemes igazságokat...

Mostanában van némi időm foglalkozni saját magammal és kicsit elmélyedni a múlt történéseiben, megérteni saját cselekedeteim, reakcióim, gondolataim, felismerve mi is benne a fejlődés. Mindig empatikus embernek gondoltam magamat, teljesen "anti" nárcisztikus jegyekkel. Az egyik vezető dolog, amit utálok, és végtelenségig megbocsájthatatlannak érzem, amikor idő megy el úgy, hogy nincs benne megélés, és ebből nagyon sok volt sajnos az elmúlt években, meglehetősen fel is gyorsult az idő, és csak azt veszem néha észre, hogy már megint eltelt egy év, és nem érzem a változást, és ha már nem valósultak meg az álmaim, akkor később már nem lesz értelme, mert így éltem le az életem nagy részét, ahogy most vagyok. De ez egy felszín, nem ez a lényeg, ezek csak vágyak.

Akkor is végbe megy a fejlődés, amikor "csak élünk", mikor nem vagyok tudatos "időszakomban", ugyanis ezek nagy része a személyiségnek olyan fejlődése, ami mindig halad, akkor is, amikor ösztönösen lépünk ki, engedjük meg, hogy például a dolgok ne úgy történjenek, ahogy "akartuk". 

Mostanában jöttem rá arra is, hogy jó dolgok igenis csakis akkor történhetnek, ha 1. először mutatkozik rá egy igény bennünk, 2. ha az utunk része, ugyanis ebben az esetben most már több ízben megfigyeltem, hogy ilyenkor jön egy lehetőség, olyan lehetőség, amire egyébként nagyjából semmi esély nem volt, hogy megtörténjen, és ha ez mellé még egy jó érzés is csatlakozik, akkor az 100%, hogy lehet benne bízni. Éppen egy ilyenben vagyok benne most, és a lelkem jó érzéseket él meg. De abszolút tudok mondani olyant is, ami nem volt az utam és akár mennyire is küszködtem egyszerűen nem bírt megvalósulni, és pontosan tudom, hogy az elejétől kezdve feszültség, és rossz érzések társultak mellé, miközben meg a materiális énem azt mondta, hogy ez a jó út, így kell csinálni. Megnyugtató és feloldozó az a tény, hogy hibázhatsz, de az út adott, persze le lehet térni róla, de azért nehéz, és ha tudsz bizonyos jelekből olvasni, akkor talán előre meg tudsz nyugodni. Most egy ilyet érzek, aztán később lehet hogy hülyének fogom érezni magam ezek miatt a gondolatok miatt, de ha nem, és a bizonyosság csak megerősödik, akkor aláhúzhatom, hogy ez felismertem valamit, ami persze kérdés, hogy egyáltalán fontos-e, hogy felismerésre kerüljön. 

Leírom a négy legfontosabb felismerésemet, ami az elmúlt időszakban megérett bennem:

Azt már mindenképpen teljes valómmal megtapasztaltam, hogy az élet magasabb szintjén nagyobb az elfogadás, sőt már elég rég óta ezt az egyik kulcsnak tituláltam, ugyanis amint őszinte elfogadásra kerül az adott történés/élethelyzet/személy, a lelkem megnyugszik, ez a nyugalom ad egy szívből jövő jó érzést, mert egyébként nincs mindennel dolgom, és nem kell más életét/személyt/témát megoldanom. Ha valaki tanácsot kér, szívesen adok, de nem haragszom érte akkor sem, ha nem követi és akkor sem, ha nem hallgatja meg, vagy nem fogadja be, nincs vele dolgom, és persze nem is állíthatom, hogy az én látásmódom a tökéletes. Az elfogadás energiát ad vissza úgy, hogy nem veszi el.

A másik fontos, amit már érintgettem, a szívből jövő jó érzés, ha valami mellé társul, és ennek inverze, ha rossz érzés társul mellé. Szerintem ez az, amire azt mondják, hallgass a szívedre, nagyon képletes, de szerintem erre gondolnak, mikor valami mellé magas rezgésszám társul, és egy pillanat alatt felrepít.

Harmadik, amit szintén említettem, az idő. A minőségi idő, az átgondolt idő. És itt most egy konkrét példát is mondok, a gyerekemet, és a vele eltöltött idő. Bevallom volt olyan időszak, mikor ez munka volt számomra, ergó fárasztott. Most is fáraszt, de másként, mert valami ahogy telik az idő változik, a tudatos megélés, az értékek, élmények konstruálása felé visz. Hogy a gyermekem megélhesse, hogy mennyire szeretik, és az ő valója már önmagában egy boldogság forrás, hogy végtelen büszke vagyok rá, ha ő boldog, akkor én az életem egyik végső célját elértem. 

Negyedik legfontosabb felismerésem, a család fontossága, hogy függetlenül attól, hogy ki benne milyen "személyiség" nem számít, a figyelem számít, a kapcsolat számít, itt is tudni, hogy az idő lejár, az élet elmúlik, az emberi kapcsolatok egyszer véget érnek (...vagy nem, de ez egy másik kérdéskör).

Kuszák a gondolataim, de most is inkább magamnak jegyzeteltem, és talán majd egyszer ki tudok hámozni belőle egy összedolgozottabb gondolatkört. 

Ilyen magas rezgésszámmal...

...már nagyon régen léteztem. Elképesztő színtű inspirációt nyertem. Ma gyakorlati értelemben elkezdtük a munkát az új ügyfelemmel. Még csak előkészítések és a megfelelő nyomda/kreatív team összerakása, de akikkel ma beszéltem, mindenkinél éreztem, hogy jó érzés társul mellé, és egyet már megtanultam, ha az ember tisztán a jó érzést érzi, akkor biztosan csakis jó dolog történhet. Kivétel nélkül mindegyik jó ember, ez a non plusz ultra. Most egy csapat épül és van beleszólásom javaslati szinten, ilyet még sohasem éltem meg. Egyrészt felelősség, másrészt meg teljesen új aspektusból közelít meg mindent, mert olyan dolgokat is figyelembe kell vegyek, amiket eddig nem, hiszen felelősséggel tartozom bizonyos szinten (tehetségi/megbízhatósági/minőségi szinten mindenképpen). 

Illetve visszanyertem azt az érzést, ahol a pénz másodlagos és jót akarok csinálni és eszköz is van a kezemben.

Szeretnék...

...jelen lenni
...zongorázni
...főzni, sütni
...megismerni önmagam
...a materián felülkerekedni
...mély és őszinte beszélgetéseket
...nevetni
...szeretni
...könnyed lenni
...megvalósítani
...jó lenni
...nyújtani a kezem
...bizalmat árasztani
...érzékenynek lenni
...nyugalmat, biztonságot
...olvasni
...futni és gondolkodni, jógázni
...önmagammal bűntudat nélkül időt tölteni
...megismerni a világot.

és ha ebből bármelyik NEM valósul meg, akkor is boldognak lenni.

Egy gondolat

Egy ráeszmélés történt bennem, ahogyan egy WMN történetet olvastam... Zakatolnak az évek. Az életem központi fájdalma volt a párválasztás, ami több mint 10 év szenvedést okozott nekem, és valahogy mindig az volt bennem, hogy a fiatalságom nagy része egy szenvedés. Most így hirtelenséggel esett le, hogy lassan ez, az akkor brutális intervallumnak tűnő távolság, már csak egy töredék az életemben. Hiszen már több mint fele idő óta Zsoltival vagyok, 4-5 éve már családtervezésben voltunk. Ezenfelül a cikket olvasva szintén rájöttem, hogy nem vagyok egyedül, sokunk hasonlót él/élt át. Aztán most más problémák vannak, mint akkor. Szisztémák, logisztikák gyerek kapcsán (meg nekünk a ház kérdés, ami már sehogy nem bír lecsengeni). Ebből a távlatból a 20-as éveim szenvedései is megszépülnek, vagyis egy percig nem vágyom vissza, de már nem látom annyira tragédiának az egészet. Egy folyamat, amit szerencsés, akinek nem kell átélnie, de vannak akik rosszabbat élnek túl át... és mindenből tanul az ember, illetve nem felejt, és megtanul értékelni. Így már nem látom a "tragédiát" tragédiának, pusztán csak egy fejezetnek, ami már elmúlt. Most így jó, minden normális, és ez az érzés egyensúly érzetet ad, ami nálam egyben boldogság érzés is...

Marci mindeközben 3 éves lett. (csak még nem beszéltem róla)

Igencsak telik az idő. A fiam 3 éves (áprilisban), és ennek megfelelően nagyon cserfes, nagydumás gyerek lett. Hála a jó égnek, kicsit féltem, hogy engem és a zárkózott dolgaimat örökli, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem olyan gátlásos személyiség. Voltunk neurológián vele, hogy most már öntsük hivatalos szintekre ezt a hypotónia témát és ennek súlyosságát, vagy a jövőre vonatkozóan mire kell számítanunk. És itt is csupa jót mondtak. Már nagyrészt elnőtte ennek tüneteit, de azt mondta legkésőbb 6-7 éves korára minden ezzel kapcsolatos dolog meg fog szűnni. Ami nagyon jó lenne neki, az a sport, de ezt én is így gondolom és ettől függetlenül is szeretném majd. Ez alkati hypotóna, és szülőktől öröklött, semmi több, olyan tulajdonság, mint mondjuk a szőke haj.

Egyébként telnek a napok, nagyon sok dolgon pörgünk, így az energiák maximálisan terheltek. Webshop elindult és pár hete egy hét alatt 5 rendelés érkezett. Persze előtte másfél hétig semmi, na de akkor is, ez szerintem ennyi idő után eredménynek tekinthető. Aztán nyomjuk majd még jobban. Most már Zsolti is beszállt, csinálja amit kell. Sok energiát visz el, illetve az én szemléletem abszolút nagyvállalatiba csapott át, tehát szeretném komoly léptékben vinni, és komolyabb közönséggel megismertetni. Instán már 1400 követő van. Most persze szabi következik, de utána újult erővel új terméket szeretnék felhelyezni a termékpalettára, mégpedig esküvős termékeket. Már két helyről kértem az árajánlatot nyomdailag. 

Pályázat leadást kezdem megemészteni. Ma kicsit optimistább vagyok, mint tegnap. Persze nagyjából már mindegy a hozzáállásom, mert már a leadások és a boríték felnyitása is megtörtént. Már csak annyi a dolgunk, hogy várjuk az eredményt, és ha netán nem sikerült (ami eléggé esélyes), akkor pozitívan tekinteni rá, hogy esetleg lesz majd új parcella újra és addigra több pénzünk lesz, plusz az építőipar is csendesebbé válik. Beszéltem az építési vállalkozónkkal (immár 3x kb mióta ez a projekt évek óta vonul), és mindig rájövök, hogy a legjobbat választottuk, ismét sok kézzelfogható információval látott el. 

Ma egyedül vagyok munkaidőben itthon, de ez az utolsó ilyen nap, mert a héten indul Marcinak a nyári szünet, ami egy hónap. Na az lesz még egy logisztika, de az első két hét megoldott elvileg, mert egyrészt nyaralunk, utána meg apóka is szabin van. Majd utána lesz két erős hét, de arra még nem is akarok gondolni, mert ott (ha mindketten dolgozunk) az nagyon hardcore és hosszú. Én ezekben a napokban totál hulla vagyok, azok a napok énidő nélküliek és este 11-ig mennek folyamatos darálóban.

Kezdek magamra találni az Insta világában.

Abszolúte inspirációs és üzleti vonalon teszem ezt a kijelentést, mert igazából ezen dolgozom most már egy ideje. És akkor egy kis közbe ékelt helyzetjelentés: lassan 200 termék feltöltve a webshopomba teljesen használat kész állapotban. Ez volt az idei tervem most már egy ideje egyébként, úgy látszik ez pipa (még pár hiányzik, de keddig dolgozom még rajta). Eredeti tervem, hogy 300 termékkel lehet indulni, de aztán ezt kicsit módosítottam, hogy kevesebbel is mehet, viszont azt sem szeretném, hogy ha valaki szeretne valamit, akkor ne találja meg, mert kevés a választék. Ez sokkal-sokkal nagyobb munka, mint amire én első körben gondoltam, de dolgozom és menni fog. Egyébként ez az igazi kihívás az életemben, mert itt most tök újat teszek le az asztalra, olyat, amit még nem csináltam, gyakorlatilag szinte újra kezdem a karrierem (csak már technikai, és tapasztalati háttérrel kreatívok szempontjából). Totálisan kettőség fut bennem, hogy sikerül vagy nem. A termékekben hiszek, tudom, hogy ugyanazt a minőséget hozom, mint a hasonló nemzetközi verzió. A kérdésem csak, hogy leszek-e elég ügyes és bátor a promóhoz, jó döntéseket fogok-e hozni. De érzem, hogy minden nap egyszer ki fog fizetődni, és majd egyszer a valódi stabilitást ez fogja hozni.

2021-es év.
Gondoltam kicsit beszélek erről az évről, hogy mit is hozott, mit értem el és mit nem. Első és leges legfontosabb a család és a gyermekem. Ez áll mindenek felett. Marci fejlődése szerencsére teljesen behozta a korosztályát. Gyönyörűen beszél, ragoz, kifejezi magát. Egyre-egyre értelmesebb minden gondolata, megmozdulása. Logikusan gondolkodik, játszik. Továbbra is mindent megeszik. Imád játszóterezni, motorozni, mindig jókedvű. Jókat alszik, és lekopogom az éjszakáink 99%-ban tökéletesek. Zsoltival a kapcsolatunk szépen áll vissza a kiegyensúlyozott irányába.

Az év egyik eredménye látványban, hogy lett egy autónk, illetve, hogy készül a webshop. Az autó nekem nem volt betervezve, de sajnos a régi kis szeretett járgányuk (egyébként soha nem hagyott cserben minket) már kezdett rozsdásodni, illetve ezek a 300 km-es utak már nem voltak igazán biztonságosak vele. Illetve még az utolsó pillanatban itt a kocsi áremelkedések előtt szalonból szerintem nagyon jó áron sikerült hozzájutnunk. A telek és a ház projekt áll sajnos. És ez az évem bukópontja. Ez nem miattunk van így, továbbra is várjuk, hogy hirdessék a mi telkünket. Folyamatosan vannak hirdetések, de pl per pillanat társasházi telkeket. De egyébként mindegy is, mert a közművesítés csak akkor fog elkezdődni, amikor az összes telek elkelt. Szóval még ez mindenképpen pause. Viszont addig is gyűjtünk, így a végére anyagilag talán nem lesz olyan feszülős a téma.

Orvosi dolgok. Ez az év nem erről szólt. A fogszabi a lenti fogsoron továbbra is fent van, egyébként nagyjából nem történt idén semmi. Kissé gyomorfájósabb lettem mint eddig voltam, de ezt egyelőre felfogom az idő múlásának és a stressznek.

2022.
Szeretném, hogy a dolgok ugyanúgy folytatódjanak, mint idén. Legyen több nyugalom és az év első felében legyen meg a telek. Ha ezek megtörténnek boldog leszek. Marci remélem oviéretté cseperedik jövőre és folytathatja pályafutását szeptembertől oviban. Szeretném, hogy elinduljon a webshop, nem várok még sikereket anyagilag, ellenben várom a tapasztalatokat a folyamatok és reklámozás tekintetében.

Szeretnék utazni a családdal. Ha isten is úgy akarja nyáron megyünk Litvániába, ez lesz a mi nyaralásunk, szeretnék egy hét kiszakadást majd.

Hát így. Nagyon boldog karácsonyi készülődést mindenkinek és nagyon sikeres évet kívánok.

Éld meg!

Bárhol is tartasz, bármi is ér az életben. Nagyjából érzem, hogy hogyan fognak összeérni a szálaim, és milyen lesz, mikor elérem a céljaimat, de nagyon sokat gondolok rá mostanában, hogy nem ez a lényeg, vagyis nem ez a "fő" lényeg, hanem míg eljutsz odáig, annak mindennapi minősége is, hogy azért ne szakadj szét, hogy legyen mindig benne megújulás, levegő, és hogy összességében élvezetes legyen ez az út, és ha a végére érsz (már ha egyáltalán van ilyen) az eredmény csak pont legyen az i-n. Egyébként nekem ez hibám, képes vagyok arra, hogy széthajtsam magam, és ha már ez megtörténik, akkor sem kompenzálom vissza, mert "úgymond" nem érdemlem meg. Már a jóga önmagában egy napi kompenzáció lett egyébként a stressz hatásokra, de egyre többet gondolok rá, hogy el kellene kezdenem meditálni is.

Egyébként a jóga hatásának tudom be egy tulajdonságom megváltozását is. Mégpedig, hogy egyre elfogadóbb vagyok más emberek olyan nézeteivel is, amivel nem értek egyet (ezt mostanában figyelgetem magamon utólag helyzetekben). Nyugalom ült rám és már fejben sem érzek ítéleteket. Ez már egy eredmény, de közel sem ez a vége, lehet még fokozni és az egyensúlyhoz még közelebb kerülni. Okos balanszot kell felállítani a saját elvárásokkal (mert az elvárások fontosak az eredmény eléréséhez, de nem mindenek felett, néha egy-két botlás benne kell legyen).

Halad-gat-gat-gatok

Kimondhatjuk lassan, hogy már 3 hete jógázom napi szinten, és ha jól gondolom 3. hónapja futogatok így hétvégénként (egyszer vagy kétszer, ahogy esik), és kezdem érezni, hogy jobban van a testem és egyébként érdekes módon az elmém is. Hétvégén futottam meg először újra azt a kört, amit itt a 16. kerületben anno heti szinten szoktam. Szuper érzés, és az egész jóga is kezd sokkal több lenni, mint aminek indult, ugyanis kezdenek jönni benne a sikerek. Ilyen kézzel fogható pl a Bakasana, ami számomra egy lehetetlen póznak tűnt pár hete. Persze most sem tudom ilyen szépen megtartani, és úgy egyáltalán kb 5-6 másodpercig tudom tartani, de a nulláról indultam. Jobb a közérzetem, jobban tudok testileg/lelkileg lazítani. Vannak lelki szomorúságaim, de úgy érzem, hogy megint megtalált a tudatos "jelenlét". És közben rájöttem, hogy a napomnak van még egy pontja, ami tök üres és nem használom semmire, ezt pedig a gyerek altatási (kb) egy óra. Ekkor lehetne átgondolni, lezárni a napot, kicsit még meditálgatni, lazulni, tudatosan tervezni. Szóval ma már megpróbálom ezt az időt is hasznosan eltölteni.

Még mindig...

Nem gyógyul a fiam, így antibiotikum kúrát kapott mától. Nagyon sajnálom szegényemet. Megint hazamentek apjával, mint múlt héten. És ismét rettenetesen hiányzik.

Elvileg a héten nekem beindul egy nagyobb projekt a fő ügyfélnél, szóval rákészülök mentálisan is, mert szeretném, hogy nagyon jól sikerüljön. 

Hétvégén mindkét nap futottam, illetve minden nap jógázom, amikor nem futok. Nagyon sokat ad és már elkezdtem érezni, hogy könnyebben mennek a pózok. Visszatölt, de kell is, mert egyébként totálba a végét járom, és Zsolti is. Valahogy őt is fel kéne tölteni, nagyon igyekszem kitalálni hogyan. Első körben jó volna, ha Marci meggyógyulna, mert minden téren aggódunk érte.

Hétvégén ha szerencsénk lesz, akkor kicsit kimozdulhatunk uncsitesóékhoz, meg talán a balcsira is, de ez még több dolog függvénye.

A boldog élethez...

 ...NEM kell okosnak lenni. Sőt semmi jelentőssége nincs annak, hogy okos vagy-e, erre jöttem ma rá. Én azt hittem minél okosabb vagy, annál jobban tudod kamatoztatni pénzzé, álommegvalósítássá a tudásod, de egyre inkább azt veszem észre nem így van. Elég szívvel élni, hálásnak lenni és persze így csinálni, amit szeretsz csinálni, és az ügyfeleid, környezeted előbb-utóbb tükröt mutat, pontosan azt kapod, amit másoknak adsz.

Tudom, hogy ezek nem világmegváltó gondolatok, de néha nem árt emlékezni.

Ma érkezik haza kicsi fiam, rettenetesen hiányzik már, annyira, hogy most rá gondoltam és könnyek szaladtak a szemembe.

Hétfő - avagy megint egy húzós hét

Múlt héten egy kicsit több időm volt foglalkozni magammal, meg a dolgaimmal, mert most Marci rendesen ment bölcsibe, illetve munkáim most eléggé beálltak a nyári menetrendre. Nagyon fontosnak tartom az ilyen időszakokat, hogy az ember tudjon kicsit magával foglalkozni, meg úgy egyáltalán meghallja a belső hangot, illetve ilyenkor mindig olyan szép a környezetem is, van idő a takarításra, mosásra, vasalásra, rendrakásra.

A gondolataim jelentős része foglalkozik természetesen a jövő építéssel, ennek nyomán meg is tanultam egy fogalmat, ami rám teljesen jellemző, ez pedig a kontorolfreak. De egyébként ezzel együtt azt is tudom, hogy fejlesztem benne tudatosan magamat, hogy ez ne legyen domináns, és sok esetben tudatosítom magamban az elfogadás fontosságát. A héten rájöttem arra is, hogy Zsoltival szemben is elkövettem egy hibát, ugyanis teljesen automatikusan magamból indultam ki, ami rohadt nagy hiba. Én extra eset vagyok, mármint van egy két olyan tulajdonságom, ami nagyon jó, képes vagyok nagyon koncentráltan figyelni, sok dolgot észben tartani, helyzetekben előre gondolkodni, illetve mikor már semmi energiám, akkor is képes vagyok összeszorított foggal még előszedni magamból, így mondhatni elég nagy a teherbírásom. Na ebben vagyunk nagyon különbözőek, és ezt tudatosítanom kell magamban, mert hiba ugyanazt elvárni tőle, mint magamtól... ez meddő konfliktus forrás. Ez nem leszólás, hiszen ennek felismerése abban segít, hogy megkímél felesleges konfliktushelyzetektől és feszültségektől. Egyszerűen csak különbözőek vagyunk. Valamiben ő jobb, valamiben én, és így áll össze az egész, így tudunk működni.

Most ismét egy nehezített felállás következik, ha Marci beteg lesz, mert most a mi szitterünk, Dorothy munkába állt, és magunk között kell majd megoldani. És mai nap alapján lehet beteg lesz Marci (kezdődő tüneteket észleltem, de ma még ment bölcsibe). Eljött az idő, hogy bejelentkeztem Marcival kivizsgálásra orr-fül-gégészetre, mert az elmúlt hónapban szinte állandósult szájlégzése van. Hiába gyógyul meg látszólag a betegségéből, mégsem áll vissza. Itt vagy valamilyen rejtett probléma van, vagy allergia, vagy nem tudom, de indokoltnak érzem utána menni + egy extra hallásvizsgálatot készíteni, amit a pedagógiai szakszolgálaton javasoltak, hogy ha van egy eredmény, az is információ, mert ugye beszédfejlődésben nem mindegy.

Szóval rakom össze a hetet fejben, miközben haladunk a hó vége felé és ugye ilyenkor vélhetően több munka is lesz (kell is, mert nem túl erős a hónap eddig).

Marci a hétvégén megint mintha ugrás szerűen fejlődött volna, szépen gyarapodnak a szavai, mondókákból részleteket is szépen próbál utánozni, de persze még mindig nem két irányú a kommunikáció, ezek inkább próbálgatások és ha sikerül ő is nagyon tud örülni magának. Nagyon édes volt reggel, énekeltem neki Bogyó és Gabóca főcímét, és annál a résznél mikor mondom "kisüt a napocska" kimutatott az ablakon az égre. Azt hiszem lassan ezeket a dalokat is figyeli és megérti, ahogyan amúgy a meséket is. Azt érzem közel az idő, hogy este kezdhetjük az esti mesélést.

Na mára így indulásnak ennyi, remélem megbírkózunk a héttel és nem lesz olyan durva, mint ami benne van a pakliban.

Én már úgy veszem érszre...

 ...ebben az országban mindenki az ellenzéket támogatja lassan. Sajnálom. :(

Nekem ilyenkor mindig 2008/2009 jut eszembe, miért volt az jó? Nem éltünk utána jobban? Egyébként folyamatosan hazugságokat olvasok az ellenzéki médiában, és ezt sokan elhiszik, mert nem néznek utána.

Ja igen, és az is zavar, hogy nekem kínosan (már-már hülyének) kell éreznem magam, mert elhiszem, hogy Orbán kínai vakcinát kapott. Nonszensz.

Henry Ford: "Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz."

Ez a mai motivációm. Amúgy én mindig is eszerint éltem. És egyébként tényleg az ember azt tudja elérni, amit gondol saját magáról, ezért is ezt nagyon fontos missziómnak tartom, hogy majd egyszer Marcinak is tovább adjam és hogy majd higgyen saját magában, és persze mi is hinni fogunk benne a háttérben.

Marci ma nagyon ügyes volt. Azt hiszem kezdünk talán közeledni a beszédhez. Ugyanis ma olyat csinált, amit még soha. Reggel ültünk az ágyban, közeledett a cicus, én mondtam neki, itt a cica, erre ő mintha megpróbálta volna úgy formálni a száját, hogy kimondja, de csak annyi jött ki "isz". Aztán mondtam neki, "cica", utána ő "isza", és ez nagyon sokszor elmondogattuk váltogatva, hogy én mondtam, aztán ő. Úgy éreztem, hogy akarja kimondani, és tudta a jelentését is, de még mindig visszatartja valami. Egyébként brutál a szövegértés durranása, már-már ki merem jelenteni, hogy érti az ember folyóbeszédét, legalábbis ami őt érinti. Illetve sok dologból sok mindent ért, egy-egy dolgot (ami nem szokott része lenni az életnek) azt nem. Most már nagyon sok testrészét képes megmutatni pl, ismeri otthon a helyiségek neveit, tudunk neki egyszerűbb két lépéseses "utasításokat" adni (pl. csavard rá a tetejét és dobd ki a szemétbe). Ezekből is gondolom, hogy már közel vagyunk, egyre inkább két irányú a kommunikáció, de azért fellélegzés lenne, ha ténylegesen megindulna.

Más! rendeltem egy szőnyeget a nappaliba, és ezennel a habtapiktól végérvényesen búcsút fogunk venni és visszaáll a régi, kulturált nappali (dohányzóasztal is visszakerül). Ugyanis a gyerek a legkevesebb esetben játszik pont a szőnyeg közepén, illetve a bukós, csúszó-mászó korszak végleg lejárt már nála. 
Ezt a szőnyeget rendeltem, remélem mihamarabb megérkezik:

Példakép most

Mindig vannak példaképeim, ez jellemzően úgy érzem változásban van időnként. Most egy ideje már Blaskó Niki az ACG reklámügynökség tulajdonosa. Nem csak a szakmai dolgai miatt, hanem úgy globálisan. Nagyjából úgy csinálja, ahogyan én csak szeretném egy tökéletesebb világban. Vannak dolgok, amit másként gondolok, de számomra ő kivitelezi azt, amit én nem tudok.

Végül bevezették a 16. kerületbe...

 ...azt az építési szabályt, hogy egy besorolást leszámítva sehol nem lehet ikerházat építeni. Gyanítottuk, hogy ez bekövetkezik, és már fent is van a jogszabály, januártól hatályba kerül. Így akkor 3 opció maradt:

1. Abba az egy körzetbe építkezünk, ahol meghagyták ezt az opciót
2. Nem ikerházat építünk (ami évekkel tolja el a projektet... akár 5 év is szerintem)
3. Elköltözünk a kerületből

Lehet válogatni majd, egyelőre ragaszkodnék az elsőhöz.

Running sunday

Már másodszor futottunk Gergővel. Nagyon jól esett, jó lenne minél többször. Ami nagyon jó volt, hogy egyáltalán nem kellett erőlködnöm most másodszorra, bár igazán előszörre se. A futás titka, hogy ne legyen rajtad szinte semmi súlyfelesleg. Aztán estére jó szarul lettem, belázasodtam (sztem a fogorvosnál szedtem össze valami vírust, remélem nem Covidot). Ma már jobban érzem magam, de ma is végig lázcsillapítózom, meg egész nap pihentem eddig nagyjából.

Covid egyre durvább törekvéseket kényszerít ki, megint kezd belém állni a félelem, remélem nem hat el megint a pénzügyi szolgáltatókig, mert akkor megint meg fognak csappanni a munkáim.

Fogszabályzóm kezdem megszokni, már 5. napja van fent, és a fájdalom is csökkent. A harapásemelővel nem vagyok kibékülve egyedül, de összességében elviselhető. Még nem látszik látványosan semmi változás.

Error a szervezetben

Diétáztam egy nagyon hosszút. Tulajdonképpen tavaly decembertől szinte a nyár végéig, kisebb-nagyobb lazulásokkal közben, de az alapokat betartva. Úgy alakult, hogy az utolsó hetekben egyre többet adtam fel belőle, és meg is érkezett a szervezetem jelzése, visszajött a bőrgyógy bajom, ami már nagyon régóta nem kínoz egyáltalán. Át kell gondolnom. Elképesztő mértékben érzem, hogy minden mindennel összefügg, és marhára érződik a tiszta étkezésnek a pozitív hatása. Úgyhogy vissza kell állnom, a testemnek jobb lesz úgy. Szerencsére a rengeteg zöldség elfogyasztása (pl saláta formátumban) egyáltalán nem esik nehezemre, viszont a nutellás palacsintától megfosztani magamat már annál inkább :)

37 éves lettem, mire kezdem felismerni a testem jeleit és persze egyből komolyan venni. Kéne megint a sport is. Össze kell most már szednem magam lassan.

Ez betalált