Bár van egy újfajta kurjongatása, amikor panaszkodik. Nem sír, csak kurjong... olyankor tudom, hogy nincs jó kedve, vagy már fáradt. Védőnő továbbra is figyeli mibe tudna belekötni, kérdezget, hogy ezt vagy azt csinál-e, és teszteli. Persze Marci olyankor nem akarja csinálni, mikor ő itt van (pl hogy nyúl-e tárgyakért), így én most már ilyenkor videókat mutogatok neki, ugyanis rühellem, hogy folyamatosan a fogyatékokat keresi.
Sport. Már nagyon közel vagyok. Mivel semmit nem fogytam már mióta beállt a szülés utáni (sőt szerintem híztam), így az önbizalmam természetesen nulla alatt van, illetve nem érzem jól magam testileg, nem tetszenek a megereszkedett dolgok magamon. Úgyhogy tegnap megvettem már az új futós melltartót is (mert előzőt nagyon bőven kinőttem), meg speckó futós zoknit is. Nagyon készülök. Ez most életem egyik fő projektje, hogyan tudom helyre hozni magam testileg. Most még mindig nyugtatom magam, hogy még nem szabad diétázni, nem szabad sportolni, mert a szopiztatás bánja. Ezt nem tudtam egyébként, hogy ennyire fontos lesz számomra. Mikor a kánikulába kicsit kevesebb a tejem, és felmerül a tápszer, akkor nagyon beszorongok, mert nagyon nem akarom (ezért semmi kockázatot nem vállalok még sporttal). Hiszek az anyatej immunerősítő hatásában, és hiszek abban a kötelékben, ami ilyenkor anya és gyermek között van. Nem véletlen, hogy mikor fel vannak zaklatva vagy sírnak így egyből le tudnak nyugodni (vagy sokszor el is alszanak). Csak hát nehéz. Nekem a munka közben 2 óránként szünetet tartani, illetve ugye a folyamatos időhöz való kötés. A hozzátáplálálás nagy megkönnyebbülés lesz minden téren. 4-5. hónapnál kezdjük. Fogalmam sincs még hogyan. Néha azt érzem, hogy nem vagyok egy ősanya típus. Mikor itt volt pl Dorothy láttam, ahogy ösztönösen szakszerűen fogja meg babócát, nekem ezt meg konkrétan netről kellett kinéznem, hogyan kell. Ugyanígy a fürdetés. Visszatérve nagyon várom már a futást, minden nap az esti sétánál gondolok rá, hogy hogyan fogom, és hogy már mennyire mennék. Most valahogy mindenképpen a sportot érzem fontosabbnak, mint a diétát, mert nem a fogyás a lényeg csak, hanem a visszafeszesítés, meg hogy visszatérjen az erőm, a kondícióm, hogy újra vitális legyek és ha még fogyok is, az csak jó.
Árnyoldalak. Nem tudom, hogy eleget van-e hangsúlyozva, de a szülésnek van még egy olyan árnyoldala, amit valamiért nagyon titkolnak az emberek, ez pedig a párkapcsolat háttérbe szorulása. Kiigazítva saját magam, hallani persze, hogy ilyenkor a gyerek az első és a kapcsolat néha kicsit kileng, csak valahogy sosem hallom konkretizálva, hogy mi is teszi ezt, és hogy mi a megoldás. Nálunk leginkább az megy a kapcsolatunk rovására, ha Marci nyűgös, vagy éppen valami miatt nehezen kezelhető (vagy pl ha az esti altatás nem akar eredményt hozni). Olyankor fogy a türelem és néha elhangzanak olyan mondatok, amik rombolnak. Tudom, hogy rombolnak. Pl Zsolti olyat mond babára, ami nekem fáj. Tudom, hogy nem a babának szól, és tudom, hogy nem is fedi a valóságot, csak ilyenkor belemar a szívembe, én meg egyből reagálva szóvá teszem és egy feszült helyzetben máris ott a felesleges konfliktus. Na ezeket jó lenne valahogy kezelni, hogy ne merüljenek fel, mert nem szeretném az elhidegülést, és ez pl nehéz mert nemcsak az én fejemmel dolgozom ilyenkor, hanem Zsoltién is, és neki úgy átadni az infót, nem mindig tudom, mint saját magamnak. Nincs időm ezeken a szitukon eleget gondolkodni, így még a megoldások is csak ösztönszerűen zajlanak, ami tudom, hogy kevés.
Jövő. Minden postomban szinte érintőlegesen utalok, hogy jövőbeli tervünk házba költözni. Igen, ez hatalmas cél, és rettenetesen sok munka nekem, úgyis mondhatnám, hogy vagy 10 000 layout :D. Jelenleg egyedül keresek és ha majd Zs GYED-et fog kapni, akkor is csak egy alapfizetésnek felel meg, amiből nem lehet spórolni (hozzátenném így is hálás vagyok neki, hogy vállalta ezt a fordított felállást, szóval ez semmiképpen nem szemrehányás), szóval jelen pillanatban a hátamon van minden felelősség, ami sokszor nagyon sok belső feszültséget okoz. Főleg mikor harcolok közben határidővel, időhiánnyal (egyébként emiatt mindenből törekszem a legrövidebb útra, egyszerűsítésre). Sokat kell teljesítenem, és a színvonalam nem csökkenhet. Őszintén? Ember legyen a talpán aki ezt így viszi. Iszonyú nehéz. Sokszor vagyok a képességeim határán. Ezt sosem fogja nekem megköszönni senki, csak én tudom mit vittem végig, sokszor és sokan kérdezik, hogyan tudom ezt így kivitelezni. Hát úgy, hogy jelenleg feláldozom magam, saját életem nincs. Max egy héten 2 óra szombatonként, mikor szolizom és vásárolok. Ennyi, bízom benne, hogy ez most a kritikus időszak (idő szempontjából mindenképpen), és majd helyére kerülnek a dolgok.
