Elfogadás 1.

Nikó és én, kajatali

A napokban sok melón pörgök egyszerre, illetve most végre megint sikeres időszakom van hálisten. Sokat dolgozom, de nagyon élvezem. Ad egy kis löketet a jövőre nézve, illetve a szakmai önbizalmamnak is jót tesz. Ráadásul csinálom a mindennapi edzéseimet is súlyzóval, meg ugye a heti 3-szori futást és ez most ki tudott bennem alakítani egy bizonyos egyensúly állapotot. Egyébként ugye 2 hete edzek karra napi szinten, és tegnap észrevételeztem az első változásokat. Nem is értem miért nem kezdtem előbb, hiszen annyira szépen tud állni egy nőnek, ha a karján vannak tónusok.

Egyébként ismételten van felfedezésem, amit pszichológusom gyorsan bele is helyezett keretekbe (elméletbe). Pont ő kapcsán jöttem rá egy nagy alapvetésre. "Mindenki magából indul ki!" Ezt a mondást tudom mindenki ismeri, de azt hiszem mégsem gondolja át úgy igazán. Pedig nagyon sok történésre megoldást ad. Mikor éppen tanácsot adsz valakinek (akár egy élethelyzetre), vagy mikor csak egyszerűen egy szituációt felismersz, magadat látod, és hogy benned mi zajlik. Véleményem szerint itt van mindig egy csúszás, mert azt hisszük, hogy ami nekünk jó, az másnak is, vagy ahogy mi reagálunk, úgy reagál más is, vagy amit mi érzünk ilyenkor, azt érzi a másik is. Nem. És ezt a változót legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk, pszichológusom szerint, ezt hívják heuréka elméletnek (megjegyzés: ehhez kapcsolódik még az algoritmus elmélet). Mikor a saját gondolkodásod alapján számítasz ki pl embereket. Csak egy dologgal nem számolsz ilyenkor, az egyéni változókkal. Egyébként ezt kicsit más szóval általánosításnak/előítéletnek is hívnám, és azt hiszem erre nagy a hajlam mindenkiben, ráadásként erre az általánosításra a saját magunk tulajdonságai/viselkedése alapján tesszük a következtetést. Egyébként, hogy miért fontos ez? Alapvetően semmiért, számomra ad egy fajta megértést, megérteni másokat. Én már nagyon régen rájöttem, hogy az a fajta ember vagyok, aki úgy tudja feldolgozni a körülötte forgó életet, ha megérti, ez a megértés ad egy bizonyos nyugalmat, majd később az elfogadást. Ebben az évben két szót tanultam (saját magamtól), és mindkettőt rohadt fontosnak tartom, az egyik az "elfogadás" a másik a "törődés". Az elfogadás az alapja, hogy olyan emberi kapcsolatot alakíts ki és tarts fenn, amelyben nincsenek sérelmek, düh. Egyfajta nyugalmi állapot.

Innen folytatom még majd ezt a gondolatot, de most mennem kell!