2019. január 7., hétfő

Fontos, de mégsem

Furcsa ember vagyok. Most, hogy Zsolti megkérte a kezem, már nem is tűnik annyira sürgősnek ez az egész. Feltettem instasztorira és nagyon sok embertől kaptam gratulációt, amire pl nem is számítottam, ekkor esett le, hogy valójában ez nem is nekem fontos, hanem a társadalomban elfogadott fontos mérföldkő, mert egyébként mi eddig is ugyanúgy szerettük egymást, és igazából ez nem változtatott semmin, de annyira semmin, hogy nincs is kedvünk intézni a dolgokat. Ettől független szombaton elmentünk gyűrűket próbálgatni és meg is rendeltük a karikagyűrűt. Nekem nem voltak igazán nagy kívánságaim, mert ebben nagyon a klasszikus tetszik, tehát kövecskék, meg több színű arany, ilyen csiszolás, olyan mintázat nekem nem tetszik, ráadásul ezek szerintem mindig egy adott korszakhoz tartoznak, aztán jön mindig egy divat váltás. Így csak annyiban tértünk el a teljesen klassziktól, hogy nem domború a felülete, hanem szögletesebb, és bár először sima hagyományos aranyat szerettünk volna, de mikor felpróbáltuk egyszerűen idegennek tűnt és nem szépnek. Aztán így én kíváncsiságból felpróbáltam egy vörös arany verziót és csodák csodájára sokkal sokkal jobban magaménak éreztem, de végül aztán mikor már a bürokráciát kezdtük intézni, megpillantottam egy érdekes verziót, ami sem nem volt sárga arany, se nem volt fehér arany, és egy számomra nagyon gyönyörű köztes árnyalat volt. Megkérdeztem, ez milyen ötvözet, vagy ez mi? Ekkor mondta a csaj, hogy ez tulajdonképpen fehérarany, csak a ródium mentes változata. Elvileg Ródiummal vonják be, amitől lesz a fehér aranynak valójában fehér hatása. Na és ebbe a verzióba mindketten egyöntetűen és egyből beleszerettünk, majdnem csak azt kell mondjam, nagyon ritka mikor mindketten ennyire határozottan és egyértelműen voksolunk valamire. Szóval az utolsó pillanatban meglett. Egyetlen baj csak, hogy a fehér arany eredeti sárgás színe változó minden szériánál. Így pl mondta a csaj, hogy elképzelhető, ha nagyon kicsit világosabb lesz vagy éppen picit sárgább, de még így is azt mondom, hogy bármelyik irányba is megy nekünk tetszeni fog, sokkal jobban mint a hagyományos nagyon sárga vagy éppen vörös arany.
Egyelőre ebben a témában ennyi. Én nagyon szeretem Zsoltit, igazából ez sokkal fontosabb számomra, mint ez az egész procedúra, illetve szeretem a gyűrűt, mint szimbolikus eszközt, szép hagyománynak tartom, szóval én biztosan hordani fogom. Előző hordott gyűrűimet leadtam egyébként, azok múltam egy részéhez tartoztak, ugyanis egy előző kapcsolatomban kaptam a partneremtől mindkettőt, szóval így szép ennek a szimbolikája.

Aztán előre nézünk, nagyon izgalmas lesz ez az év. Materiálisan nincsenek nagy vágyaim, alapozzuk a jövőt, családilag viszont most már a babaprojekt előtérbe erősen.

2 megjegyzés:

Erika írta...

Nem KELL azonnal nagy esküvőt tervezni. Pedig ez az elvárás. Eljegyzés után 1évvel már esküvőnek KELL lennie. Nekünk 2éves jegyesség volt. Abból majdnem 1év esküvő szervezés.
Én azt veszem ki az írásodból,hogy nem akarsz nagy esküvőt. Csak a nagyon szűk családi kört. És szerintem pont ez illik hozzád.
Még 1x Gratulálok. A baba jön amikor akar. Ha előbb jön mint az esküvő,az sem baj.

Kata írta...

Köszönjük szépen :) :*

Ami tuti, hogy két körös lesz az esküvő, első körben csak szinte papírozunk, aztán majd lesz egy megálmodott esküvő is, de ahhoz még kell az idő, most képtelenek lennénk megszervezni, az tuti.