Oscar 2016

Hát el sem hiszem, ez egy olyan év, ahol szinte az összes Oscar jelölt filmet láttam (vagy amit nem, azt is ismerem), ahol magyar film is díjazott lett, ahol végre Leonardo DiCaprio is kapott szobrot, és szinte az összes díjjal egyetértek, szerintem ilyen még nem volt nekem :)

Magyar Oscar meg hihetetlen, komoly érdem nagyon durván!

Szökőnap van.

No stopping

Februárt is sikerült 50 km fölé hozni. Az elmúlt egy évben egyetlen hét sem telt el edzés nélkül (első ilyen év). Büszke vagyok rá.

Péntek, 9:30-as páciens

A heti terápiám nagyon érdekes volt. Központi témánk a halál. Először is elmeséltem dokimnak, hogy milyen post gondolataim voltak a hipnózis után, illetve miket éreztem utána. Hogy apám jelent meg, és ebből arra következtetek, hogy ez valójában regressziós hipnózis lehetett. És ekkor kérdezte pszichológusom, hogy milyen a viszonyom a halállal? Élből válaszoltam, hogy azt hiszem jóban vagyunk. Hipochonder* a betegségem után voltam, de ahogy az idő múlik, azt hiszem az is elmúlt, illetve elmeséltem, hogy faterom halálára tulajdonképpen én már fel voltam készülve, éveken át tudtam, hogy be fog következni, mivel láttam, ahogyan szép lassan leépül. Ez már akkor is megviselt. Akkoriban rengeteg időt együtt töltöttünk, szinte végig ketten voltunk otthon, és mindig bennem volt a félelem, ha ő meghal, ne én legyek ott egyedül, és persze amitől igazán félsz, az bekövetkezik, mikor rosszul lett egyedül én voltam otthon, és hívtam az ügyeletes doktort, aki azt mondta, hogy semmi gond nem lesz... na én aznap láttam apámat utoljára. Barátságban voltam apámmal, sosem haragudtam rá. Az egyetlen dolog, amiért mégis nehezteltem, azaz alkohol, de jó és őszinte ember volt, és ezt tőle örököltem. Csak gyenge volt. Na ez volt az a szó, ami szöget ütött pszichológusomban. Miért, gyenge és erős emberek vannak? Hát erre kicsit vártam a válasszal, ugyanis akkor esett le, hogy én tulajdonképpen sokszor kategorizálok így - erős akaratú ember, gyenge ember stb - mi több, ez alapján tisztelek, avagy nem embereket. De tudtam, hogy rossz válasz lenne, ha azt mondanám igen. És valahol rájöttem, hogy a gyengeség és az erő tulajdonképpen mindenkiben benne van, mert valójában az akarat nem tulajdonság, hanem egy életszemlélet, egy megfogalmazott célkitűzés alapján, mindenkibe benne van, csak valaki jobban küzd a céljáért, mert több rá az igénye, valaki kevésbé, mert inkább kényelmesebb. Ezt követően anyámra tértünk át, mert őt is érinti az alkohol. Rá is neheztelek emiatt, és őt is "gyengének" tartom. Ekkor jött a kérdés, miért iszik anyukám? A válaszom, hogy szerintem belesodródott, és nem tudja abbahagyni. Ez bullshit. Van oka. És ez a házi feladatom, hogy ezt átgondoljam. Nem lesz könnyű.

Aztán kicsit visszatértünk a hipnózishoz. Ugyanis saját észrevételem alapján mivel faterom volt jelen, így egészen pontosan bekategorizálható az időpont, amikorra visszarepültem. Olyan 20-21 éves korom környéke, mikor Simivel szakítottunk. És erről eszembe is jutott, hogy mostanában főleg a mostani elszakadás után nagyon sokszor álmodtam Simivel. Kérdezte dokim, hogy milyen kontextusban, és meséltem, hogy mindig intim kapcsolati kontextusban. Ekkor esett le nekem és a dokimnak azt hiszem egyszerre valami. Az összefüggés, a hipnózis az álmaim és a mostani valóságom között. Ugyanaz az életszituáció. A szakítás utáni szenvedés. Ami az életemben csak akkor és most volt/van. Ugyanazt a fájdalmat élem át, ugyanaz a feldolgozási folyamat zajlik fejben, és ez annyira erős, hogy a tudatalattim folyamatosan vetíti ki. Ennek megértése jó dolog, de nem tudom, hogy vezet-e valahová.

Következő alkalom ismét hipnózis lesz, várom már.

*Hipochonderré válásnak általában van egy kiváltó oka, mint pl. egy közvetlen családtag hirtelen elvesztése, vagy súlyos megbetegedése, vagy saját betegség, nem született dolog.

Miért fáj?

Túlságosan érzékeny vagyok szociálisan mások iránt. Főleg a szegénység érint meg, és szinte fájdalommal tölt el. Ma reggel elmentem bevásárolni, és egy idős néni állt előttem a sorban, konkrétan emlékszem mit vásárolt. Pár szem krumpli, pár fej vöröshagyma, egy fonott kalács. 384 Ft-ot fizetett. Tudtam, hogy az ebédjét és a mai napi menüjét látom a futószalagon, és kurvára fáj, fáj hogy miután végigdolgozta az életét ez jut neki... segítenék, de azt is tudom, hogy a világ problémáit nem tudom megoldani, és nem jelent megoldást, ha egyszer segítenék. Utálom ezt, és ugyanez az érzés kap el, mikor hazamegyek Simontornyára, valahol fájdalommal tölt el, és nem akarom! Pontosan tudom milyen átélni a szegénységet, mert nekem sem volt mindig ilyen "jó". Miután felköltöztem Pestre, súlyos anyagi problémákkal küszködtem egy fos albérletben, és egy relatíve szemét főnökkel, aki vagy kifizetett, vagy nem. Volt olyan, hogy nem tudtam a telefon számlámat fizetni és ugyanakkor még BKV-n is megbasztak, mert lejárt a bérletem, szóval tudom miről beszélünk, átéltem. Csak fáj. Az empátia, mint adottság nem minden szempontból ajándék, a dolgok túlságosan mélyre mennek. Szeretnék felszínesebb lenni.

A nyugodt elme / út a boldogsághoz

Eszembe jutott, hogy van egy könyvem buddhizmus témakörben. Még évekkel ezelőtt vettem, és ma rájöttem, hogy eljött a nap, amikorra valójában szántam magamnak. Úgyhogy elkezdtem olvasni. Ugyanis azt hiszem megtaláltam a célt, amit hetek óta keresek. Mikor egy másik személy elveszítése miatt boldogtalan vagy, képes vagy mindent elfelejteni, amit eddig valaha is tanultál, illetve tudtál. Le kell menni a felszín alá, ahol a valódi értékek vannak. És bár emocionálisan vannak sebek, mégis szeretni kell. Jól érzem magam, és nem azért mert elfelejtettem a szenvedéseimet, és lerendeztem a magánéleti fájdalmam, hiszen még mindig visszatér az űr, a hiány, hanem mert már el tudom viselni, és már másról is szól az életem, és ilyenkor elindul valami.

Feedback

Mostanában sokszor keresem az életem értelmét, és ma reggel kézzel fogható bizonyítékot kaptam hozzá, aztán rájössz az önsajnálatod közepette, hogy az élet mégis szép! Szeretném ide másolni, hogy este mit írt nekem az egyik kolléganő ügyféloldalról, akinek belépőjegyet terveztem:

"Szerettem volna adni 2 meghívót a holnapi zárt körű vetítésre, no nem azért, mert eladnám a filmet neked, csak azért, hogy lásd, nézd meg. :)"...

Mondanom sem kell mennyire jól esik, mivel én egyáltalán nem számítotam rá, és valahogy úgy érzi az ember ilyenkor, hogy tökre megéri csinálni mindent. És én már ennek is nagyon örültem, erre ma reggel Nikó írt nekem pár sort beköszönésképp, ami mindent betetőzött:

"[ 2016. február 24. 8:04 ]: Van egy erzes bennem
[ 2016. február 24. 8:04 ]: Jo reggelt
[ 2016. február 24. 8:04 ]: Nagyon szeretlek
[ 2016. február 24. 8:04 ]: mindig de most valahogy rad gondoltam es ezt erzem"

És ilyenkor nem tudsz mit mondani. Csak azt, hogy boldog vagy. És tudod, hogy valamit mégis jól csinálsz... főleg, mert te is ezt érzed!

Egyébként hallottam Geszti Pétertől egy megfogó gondolatot:
"Minden hiábavaló, ezért törekedjetek rendületlenül. (Buddha)
Az élet nem azért van, hogy a dolgok sikerüljenek, s a föld, hogy halhatatlanok legyünk, tőlünk függ, rajtunk áll, miattunk jön össze vagy nem..."

Elgondolkodtató. Tökre értem.
És egy saját gondolat a végére, bár nem olyan bölcs, mint buddha, de friss tanulság: akkor fejlődsz legjobban, mikor szarban vagy!

800 méteres sprint

Vannak napok, mikor le akarod küzdeni saját magad, 4'55"-el, közel egy kilométeren át.

Tisztázzuk... akkor most túl alacsony, vagy túl magas a mércém?!?

És az a durva, hogy komolyan el kell gondolkodnom, hogy hogyis vagyunk ezzel? Mondták már nekem, "Kata nálad túl magasan van a mérce, nem lesz ennek jó vége", de szembesültem olyannal is pszichológusomnál, hogy rettenetesen alacsonyan van a mércém, ezért szinte nem is vagyok potenciális nő, akiért érdemes harcolni. Szóval? Lehet válogatni (a megfelelő nézőpontból?). Én meg csak egyszerűen meg vagyok keveredve és fogalmam sincs. Egyet tudok csak, hogy számomra mitől tűnik igazán férfiasnak egy férfi. Merthogy ezt számomra egyáltalán nem külső jegyek határozzák meg, mint széles váll, magas testalkat, markáns arc stb, nálam sokkal inkább attól férfi egy férfi, ha egy nőt nővé tud tenni. Klasszikus példák lebegnek előttem, szóval valószínű nem járhatok nagyon messze az igazságtól, van is egy példám, most Valentin napkor Gergő beállított hozzám, hogy menjünk futni, és hozott nekem egy Merci csokit, meg egy Powerade-et, és annyit bökött csak oda, boldog Valentint, tudom, hogy neked fontosak ezek az "ünnepek", teljesen zavarba jöttem, és abban a pillanatban nem is arra gondoltam, hogy húúú milyen jó lesz "bezabálni" a csokit, hanem hogy Gergő igazi férfi, és ez belülről jön, és én boldog voltam, pedig "csak barátok" vagyunk, de én mégis nőnek éreztem magam, és büszke voltam. Ezeket a szerepeket valaha így élték és jó volt nőnek lenni. Ma már szerintem annyira el vannak mosva a határok, hogy lassan nem is releváns, hogy nő vagy-e vagy férfi, megkülönböztetés maximum csak a fizetésben és a testi erőben jelenik meg, de a lényegről generációról generációra fokozatosan kezdünk megfelejtkezni. Örülök, hogy nem a mai tinédzser korosztályba tartozom, hallok néha történeteket a mai szlengekről, meg hogy hogy bánnak a mai tinédzser fiúk a lányokkal, hogy a vécében kúrnak a buliban, majd utána egymás nevét sem tudják, hogy a fiatalok 60%-a HPV-s, hogy a kapcsolataikat fészbúkon élik, a nők már a szelfiken azt sem tudják hogy tekerjék ki a testüket, felülnézetből, csücsörítve, mell kidobva. Ma már a 13 évesekről néha azt hiszem, hogy 10 évvel idősebbek. El fog múlni... a figyelem, a férfiasság, a nőiesség. Őszintén remélem, ha egyszer lesz családom, valamiképpen még tovább tudom adni, mit jelent ez, és hogy a valódi értékeket nem kívül kell keresni, és a szavak nem számítanak, csakis a tettek.

Zene

Mincike illegáliskodik

Az én életemben mindig is fontos momentum volt. No persze nem annyira, hogy rajongjak DJ-k vagy előadók iránt, hanem pl szeretek zenét hallgatni, akár munkához, akár csak úgy. Inspirál, kikapcsol. Mai napon pont egy ezzel kapcsolatos probléma jött elő, mégpedig hogy emberekhez is társítok zenéket. A felejtési stádiumomban egy olyan szakaszhoz érkeztem, mikor elindult bennem a tagadás, azaz nem akarok rá gondolni semmilyen formában, mert azzal csak mindig tépek egyet a sebemen. Így nem csekkolom se FB-n, se instán, se skype-on. Először nehéz volt megállni, de aztán mostmár egyre könnyebb, viszont amikor meghallok egy zenét, amit vele kötöttem össze (és sajnos tök sok van a mainstream stílusban), akkor jön a menekülés, azonnal kikapcsolni. Ez nem jó így, de egyelőre ez van, még mindig jobb, minthogy végig szenvedni, és belesodródni az önsajnálatba. Gondolom eljön majd az a fázis, mikor már nem fog zavarni. Egyébként tudom, hogy már örökre az övé lesz az a néhány zene, de majd egyszercsak nem fog fájdalmat okozni, mikor meghallom.

Egyébként így vagyok illatokkal is. Nyomot hagynak, nem is gondolná az ember, hogy kikhez milyen illatok kötnek, melyeket sosem felejtek el. Az életben amúgy meg nem mindig csak jó dolgok történnek, és így teljes egész. Aztán talán egy idő után megszépülnek az emlékek.

Tegnap beültünk Nikóval. Egyszercsak a semmiből mondta nekem, hogy meséljem el neki az életpályám, hogyan és honnan indultam, és hogyan jutottam el idáig. Teljesen meglepett ezzel a kérdéssel, mert valójában 100 éve ismerjük egymást, de pontosan nem tudja honnan indultam. Valahol nagyon jól esett, hogy érdekli. Aztán elmeséltem neki elég részletesen a középiskolától kezdve, majd végül azt mondta, hogy ő felnéz rám, ez is nagyon jól esett. Motiváló néha úgy beszélgetni, ami nem csak napi aktualitásról szól, és jó hogy tanulunk egymástól.

Önfeláldozás

Ez egyik igen nyilvánvaló, és totál a mindennapjaimban visszatérő sémám. Nagy geci ez a séma, mert ez egy kedves dologba bujtatott önszopatás. Ugyanis legtöbbször van egy mellékterméke, ez pedig a "düh". Ugyanis ez a séma valójában egy megfelelési kényszerből indul (ami gondolom gyermekkorból származik). A legtöbb kórházi ápoló is szenved benne a túlzott szociálissággal. De ezek az emberek sosem boldogok a végén. Valljuk be, az ember önző lénynek született. Vannak egészséges határok (amiket azért illik tartani), de alapvetően mégis önzőek vagyunk, és az önfeláldozás is inkább csak egy játszma, melyben így akarunk köszönetet, figyelmet, vagy visszaigazolást kicsikarni.
A megoldásom nagyon egyszerű, meghúztam a határvonalat, ami nem más, mint a családom és a barátaim. Senki másért nem vagyok hajlandó feláldozni magam, és nem is várom másoktól sem.

Ha mégis belesétálnék, a "düh" a jutalmam :)

Hipnózis

A hipnotizálás számomra mindig is egy izgalmas, és misztikus dolognak tűnt, egész életemben vágytam rá, hogy kipróbálhassam. Egyébként megjegyezném, hogy sokkal jobban túl van misztifikálva a köztudatban, mint amilyen a valóságban. Ugyanis tulajdonképpen a hipnotikus állapot egy és ugyanaz az alfa állapottal. Én nem tudom hogy olyankor mi történik az agyban, de valahogy egy réteggel mélyebbre tudunk jutni állítólag, meg ugye a kreatív részét is meg lehet nyitni, na meg akik hisznek a telepátiában és hasonló misztikus dolgokban (én hiszek), azok ugye ebben a tudat állapotban tudnak kibontakozni. Ma vetettem fel ezt a témát dilidokimnál, és hát nem is kellett több, mondta, hogy ha van kedvem, csinálhatjuk. Attól fostam, hogy majd én nem fogok tudni ilyen állapotba kerülni, de azóta rájöttem, hogy bárki képes, mert nem kell olyan nagy trouvaille-ra gondolni, csak egyszerűen lassabb lesz a pulzusod, de egyébként tudatodnál vagy. Semmi olyat nem lehet kiszedni belőled, amit nem akarsz elmondani. És most azon gondolkodom közben, hogy érdemes lenne elkezdenem néha meditálni vagy relaxálni, mert valójában teljesen jól hat az ember idegrendszerére.

Na de, hogy az én személyes hipnotikus élményemről meséljek kicsit, először is úgy zajlik, hogy le kell lazulni, ehhez segít a doki, hogy mire figyeljek, figyeljem a hangokat a szobában, a kinti hangokat, majd a testem lazítsam le, ehhez végig mondja, hogy figyeljem a lélegzetem, milyen mikor beszívom, kifújom, figyeljem a hőmérsékletét, figyeljem a testem lazulását, hogy a kezeim nehezednek stb stb. aztán egyszercsak mondja, hogy képjelzek el egy virágot. Kérdezi milyennek látom? Mondtam mint a gyermek rajzokon, szírmai vannak. Milyen a színe? Rózsaszín. Milyen a közepe? sárga. Milyen sárga? okker sárga. Milyen a tapintása? Puha. Menjek tovább, milyen a szára? mint egy tulipánnak. Van levele? Még nincs, mostmár van, olyan mint egy tulipánnak. Van gyökere? Nincs, vágott virág. Mondja dokim, ha szeretném tegyem vízbe. Mondtam beletettem. Most menjek bele a közepébe. Mit látsz/érzel? Vizes nedves érzés, kicsit hideg, de kellemes. jöjjek ki belőle. Milyennek látom? Ugyanolyannak (de tudom, hogy ott volt egy gondolatom, amit nem mondtam, egy pillanatra mosolygott a virág. Aztán váltottunk helyszínt. Képzeljek el egy rétet. Mit látok. Először egy repce rét ugrott be, aztán egy sima "semmi extra" rét. Mondta a dokim válasszak, hol vagyok? A "semmi extra rét" állandósult. Látok valamit a távolban? Nem semmit, csak a rét. Ha körbenézel semmi? De megláttam a házunkat (simontornyait), és rájöttem, hogy a kertünkben vagyok. Mondta, hogy induljak el valamerre, merre megyek? Felfelé, távolodva  háztól a szőlőbe. Mit látok? Hogy gazos. És egyedül vagy? Abban a pillanatban beugrott a kerítésen egy macska. Chucky, rájöttem, de aztán ő távozott is, de jelen van körülöttem, ez nyilvánvaló. És végülis ennyi, ezután visszaéberített a dokim. persze ez sokkal hosszadalmasabb volt, csak a lényeges lépéseket emeltem ki.

Konklúzió? A virág én vagyok, a víz érzéseket jelent, hogy nincs gyökere, azt is egyéni izlésre bízom, ki mit gondol róla, én szimplán úgy értékelem, ahogyan a vágott virág létét, eltávolítva van a gyökerektől. A virág tulajdonságai én vagyok. Hogy vízbe tettem, gondoskodtam magamról.

A kertünk is önmagáért beszél, ami érdekes, és utólag derült ki, hogy a házban csak apám volt jelen a gondolataim szerint, anyám+tesóm sehol. Ezt még nem tudom hova tenni. A repce rét és csupasz rét közötti választás azt jelenti, hogy úgy értékelem magamban, hogy nem érdemeltem meg a szebbet, a kopárabbat választottam, ez sem véletlen...

Innentől minden második héten hipnózis terápiával folytatjuk, mert ez érdekes, és számomra kevésbé manipulálható, aztán meglátjuk.

Mikor az illúzió áttér valósággá...

Valentin napi 5. év Facebookon :)

...na akkor érkeztél meg a felejtési stádium legutolsó szakaszába (sztem ez a szakasz sokáig eltart). Azt hiszem ma érzek hasonlókat. Látom a hibákat, hogy hol csúszott el, és mi csúszott el, persze gondolok még rá, sőt igazából álmodok vele többször, de ez már a feldolgozási szakasz. Már akár meg sem változtatnám (azért ez még nem igaz teljesen), de belenyugodtam. És onnan tudom, hogy tényleg ebben a stádiumban vagyok, hogy jönnek az ötletek. Elkezdtem ismét a jövőmön agyalni, hogy hogyan lehetne tovább lépni, és most már tudom a fókusz erősen egy irányba fordítani anélkül, hogy vissza ugranának a gondolataim a nyomoromra. Most egy nagy dologba szeretnénk Lacussal beleugorni. Én magamban már hiszek ilyen téren, és nagyon reménykedem, hogy Lacus se fog az első akadálynál megfutamodni, kicsit félek ettől, mert tényleg nagy dologra készülünk, sok felelősség. Valójában ezért is szeretném, ha nem egyedül kellene végigcsinálni. Most a magánéleti kérdés sajnos teljesen félre lesz téve egy jó ideig, sőt most néha kicsit úgy is látom, hogy amikor volt lehetőség, akkor kurvára nem jutott a dolog semeddig, szóval most nem szeretnék több időt pazarolni. Rettenetesen sok idő és energia ment el a kukába, miközben pedig kellene (fel)építeni a jövőt, hogy nyugdíjasan ne egy szálloda portásaként kelljen dolgoznom, hanem a seggemet süttethessem a Bahamákon.

Szóval első lépés a kutatás, informálódós. Itt a bajom, hogy teljesen funkcionális analfabéta vagyok. Olvasgatom a kiírásokat, csak éppen egy részét meg sem értettem, úgyhogy hét elején erre szánunk időt, hogy együtt meg tudjuk érteni az összes részletet.

Egyébként ma futó napom van. Még előtte vagyok, de hálisten ma nem esik az eső.
Ja igen, és a Valentin nap kapja  be.. :D

szerk.: és ugyanezen a napon Nikóval 5 éves friendek vagyunk FB-n :)

33

Éves vagyok. Ma. Életem legszomorúbb szülinapja, és eddig éve is. Nincs vigaszom, igazából elfelejteném az egészet. Csak múljon el. És így is lesz. Barátaimnak nagyon hálás vagyok, mert nem felejtettek el, de egyébként belül csak közönyt érzek, és azt hogy sajnálom, hogy nem tudom megélni. Mélypont nap van.

Outdoor workout again

Kata visszatért! 

Úton

Kezd tudatosulni bennem, milyen szörnyen nehéz dolgot csinálok végig. És egyre biztosabban tudom, hogy a neheze megvan már. Innentől kezdve ismét rájöttem, hogy nem létezik lehetetlen számomra, ami a mentális akaraterő kategóriához köthető. Sokkal jobban vagyok, mint egy hete, ám ha visszagondolok, esküszöm még a gyomromba is beleszúr a hányinger érzés, annyira intenzív volt, tehát hátra nézni nem tudok már, viszont sajnos még előre sem. Azaz nézek én, csak nem látok semmit, nincs semmilyen látkép, vagy ötlet, vagy terv. Vegetáció, rendeződés, ez jellemző a napjaimra. Lassan tisztul, lassan múlik a fájdalom, de azért még fáj, de őszintén érzem, hogy vagyok annyira erős, hogy bármit kibírok, meg amúgy bárki kibír bármit, csak félünk és a félelem eltorzítja a nagyságokat (lásd "Alíz csodaországban").

Egyébként dolgozom hétvégén. Nem bánom. Visszatért a régi rend. Nekem úgy látszik még mindig kicsit erről kell szóljon az életem. Megpróbáltam ezt megváltoztatni, egyelőre úgy látszik nem megy. Talán legközelebb, vagy talán ha majd elérem az életem célját. Viszont az idő nekem játszik, minden egyes nap. Amitől kicsit félek idén, hogy nem fogom tudni megélni ezt az évet, mert folyamatos sürgetés lesz, no meg dorid élet.

Aztán jön a szülinapom, (szintén) félek tőle, és idén nem ünneplem, inkább sebeket gyógyítok, de jövőre akárhogy is lesz, duplán fogok ünnepelni! Ezt megfogadom!

Terápia #nemtudomhányadik

Nagyon bírom a terapeutám. Azt hiszem ma fordult a dolog, végre nem hátra felé nézünk, hanem elkezdte az igazi terápiát, elkezdett építeni. Iszom minden szavát. Először is rájöttem, hogy hatalmas káosz van a fejemben a kapcsolatokról, az igazi emberi értékekről, a kapcsolatokban előforduló jogokról, és elvárható kötelességekről. Én ezt az egészet egy teljes alárendelődésként tekintettem az utóbbi időben, valószínüleg a párkapcsolati kudarcaim miatt és mert nem tanultam meg, nem voltak gyermekkori valódi kötődéseim, amik a példát mutathatták volna. Egyáltalán nem baj, mert ami előny most, hogy tudom mit csinálok, értem a folyamatot, és az elhangzott alapvetéseket. Ehhez van is házifeladatom. Össze kell foglalnom, mi a minimum elvárásom egy kapcsolatban a szívem mélyén. Illetve most rengeteget jegyzetelt Tomi, szerintem azért mert most sok olyan dolog elhangzott, amiből ő már tud építeni. Az előző 3 alkalmam sem ment persze a kukába, de ott volt egy nagyon erős túlélési terápia szerintem, mikor inkább az együttérzésen volt a hangsúly. Egyébként plusz erőt ad, hogy már érzem az erőm. Továbbra is ez még nem azt jelenti, hogy jól vagyok, boldog meg aztán pláne nem, csak azt hiszem elmúlt a sokk, és elkezdődött az elfogadás, és a belenyugvási szakasz (már ha létezik ilyen tudományos síkon).

Már második éjszaka nem riadtam fel...

...és azt hiszem már nincs az a szorongató érzés sem, azt hiszem haladunk. Viszont nem szeretek egyedül lenni a gondolataimmal. Szerintem most olyan vagyok mint egy kullancs szegény barátaimnál. De már lassan oda jutottam, hogy humorizálok saját magam kínlódásán.

Voltam ma Gergőnél hajazni, mert ugye ahogy Chanel mondotta volt: "Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!" Sok leugrott a hosszból, sztem kb. 10 centi. Így:

Gondoltam egy nagyot...

...és beneveztem az idei félmaratonra :)
Azért ez azt hiszem bátorság, így február 1-én!

"örökké nem eshet..."

Felkelek éjszaka és félek, szorongok, feszült vagyok. Nem tudom megfogalmazni a feszültségem okát, de arra gondolok, hogy én élem át a szenvedést, de nem nekem kellene, igazságtalan. És közben fáj a szemem és a szemöldököm a tegnapi korrekciós tetoválás miatt... nagyon hiányzott ez a plusz fájdalom. Panni (a tetováló), megjegyezte sovány vagyok. Hát mit mondhatnék erre, jelenleg nem tudok változtatni rajta, hiszen étvágyam az nincs. Egyelőre azon dolgozom, hogy az élet funkcióim működjenek, és tolom magamba a vitaminokat, mert ilyen lelki állapotban az immunrendszerre is nagyon kell vigyázni, mert nem funkcionál rendesen. 52 km-t futottam ebben a hónapban. Ez pont a fele annak, amit nyáron szoktam, és pont 52 km-el több, mint amit eddig a többi januárban.

Nézem az ingatlan piacot. De annyira be van durvulva, hogy már néha ott is csak a szart látom, egyre szarabbat akarnak adni egyre drágábbért, ez ám az igazi lehúzás. 15 millió alatt nincs (tégla) ingatlan szinte, mi a határ? Meddig akarják még tolni az árakat?

Még mindig.

Telnek a napok. Szerencsére a sportról nem felejtkeztem meg, bármennyire is rosszul érzem magam. Ma megyek a szemöldök és a szemhéj tetkómat korrekciózni. Nagyon jól sikerült egyébként mind a kettő. Teljesen természetes lett, és ma elvileg a szemöldökbe ahol hiányoznak szálak, oda behúz pár 3D-set, hogy úgy tűnjön sehol sem hiányos. De valójában engem ez nem érdekel, mint ahogy valójában semmi nem érdekel. Tegnap történt egy felismerés bennem a legrosszabb forgatókönyvre (egy instagram fotó alapján), ami úgy tűnik bekövetkezett, úgy éreztem ki szeretnék futni a világból, de nem baj, így kellett lennie, most mélyen vagyok még, de előbb-utóbb ki fogok jönni, én biztosan nem maradok langyos fosban, mert nem demokratikusan eldöntötték helyettem, nekem ha tetszik, ha nem végig kell csinálnom, mert nincs választási lehetőségem. Szinte minden nap úgy érzem, hogy ma van a mélypont, de valójában egy hullámvasúton vagyok, jobb és rosszabb váltakozik. Mindentől félek a szívem mélyén, és még mindig nem fogytak el a könnyeim. Hálás vagyok a barátaimnak, akik felismerték, hogy esendő vagyok, és nagyon vigyáznak a szavaikra, hogy ne bántsanak, és mellettem állnak, mert azt hiszem tényleg szeretnek. De valahol ez mégis olyan, mint a halál... egyedül kell végigcsinálnod. Az összes démonoddal meg kell küzdeni, és folyamatosan jelen van a legszemetebb démon, a remény... mert ő hal meg utoljára, nem igaz?

Egyébként sok tulajdonságot megtanultam a szeretetről, és emiatt nem mondhatom, hogy kárba veszett idő volt. Megtanultam, hogy nem szégyen szeretni, nem szégyen vállalni. A szeretet önmagában nem fáj, sőt a legmagasabb szintre emel, mikor tiszta és kétoldalú. A fájdalom akkor van, ha nem találja meg a másik pólust. Szintén most tanultam meg, hogy folymatosan változik a mértéke és a minősége, mikor már azt hiszed nincsen, vissza tud térni, nem egy elkönyvelt állapot. Hogy szeretetet adni-e jobb vagy kapni, ez egy hülye kérdés, a lelki biztonságot az adja, ha kapod, de nekem adni is ugyanolyan, sőt igazából ha bennem van, akkor belőlem árad folyamatosan, akkor is ha nem akarom, mert az emóció egy magasabb rendű erő szerencsére, különben már kihaltunk volna mi emberek, mert mi mégis rejteni akarjuk és megszüntetni, hogy ne érhessen sérülés, de századjára is az a konklúzióm, hogy a fájdalom is jobb mint a közöny, amikor semmi nem történik érzelmileg, csak létezel és minden csupán valami féle rutin. Aztán tévedhetek persze, ez csak egy szubjektív látásmód, mindenki úgy ítél, ahogy él, vagy ami a személyes hite, én nem mondom meg senkinek mi a jó.

A remény. A legnagyobb és legálságosabb démon. Néha persze a győzelem előfutára és ez benne a legkiálhatatlanabb, olyan mint Júdás, elárul, megvezet, és mint egy parazita, kiirthatatlan. Néha hálás vagy neki, néha gyűlölöd, de mindig csak utólag tudod megmondani, mit érzel iránta. És csak a kritikus időszakban bukkan fel, mikor kétségek kerülgetnek.

Megtörtem, engem egy olyan ember dobott el, a lehető legméltatlanabb formában, aki reményt adott az életbe vetett hitembe, és akibe minden porcikámmal hittem. Vállalom az éréseimet, minden körülmények között, aztán majd egyszercsak elmúlnak, vagy ki tudja napról-napra múlik, és egyszer majd csak elfogy, hogy aztán új érzések léphessenek helyébe.

Méltóság. Van az a szint, mikor elveszíted? Van. Egy szerelem elveszítése pont ilyen. Nem lehet méltó módon távozni belőle, vagy ha megteszed, akkor az visszafolytásokkal történhet, ami pont az egészséges működés ellentéte. Az egészséges működésben az ember megéli és kifejezi az érzéseit. Méltóságban elsétálni azt hisszük bármit is számít, mert erre tanított meg a társadalom minket, de én ebben is mást hiszek, vannak olyan helyzetek az életben, amelyek elve nem méltóak, mint amikor egy betegségben szenvedsz és az megfoszt az emberi mivoltodtól, vagy mikor az történik mint velem, elveszíted azt, akit a legjobban szeretsz...

Kedves életképeim a napokból

(Chucky azt hiszi én vagyok az anyja... és egyébként nem téved)

(Nikóval az Ötkertben)

Amikor már azt hiszed nincs lejjebb...

...kiderül, hogy van. Összetörtnek érzem magam (érzelmi depriváció), közönyt érzek (bizalmatlanság), kudarcot (kudarcra ítéltség), unalmat, igénytelenséget, magányt (elhagyatottság-instabilitás), és rettenetes fájdalmat (érzelmi depriváció). És lassan azt érzem, már nincs kihez fordulni (társas izoláció-elidegenedettség), már a barátaimat sem akarom traktálni a fájdalmaskodásommal és az önsajnálatommal (Könyörtelen mércék-hiperkritikusság).

Tökéletesen aktívak a sémáim. De legalább tudom, hogy mi történik velem, csak valahogy túl kéne élni.

Jobb és rosszabb napok

Úgy látom ezek fognak váltakozni a következő időszakban. Ma egy rosszabb van, szinte beledöglök.

Elszakadási útmutató

Létezik a szakításra egy irtózatosan nagy félremagyarázó hasonlat. Ez pedig a következő: amikor szakítasz olyan, mint amikor meghal egy hozzátartozód. Bár a logikát értem, de nem igaz. Rettenetesen félre visz ez a hasonlat. Egy barátommal beszélgettem ma erről a témáról, mert ugye sajnos nálam aktuális a témakör, de nem stimmel az elmélet, és meg is van helyette a teljesen pontos hasonlat, ami viszont szerintem minden szempontból alátámasztható és logikus. A szakítás olyan, mint egy káros szenvedélyről leszokni. Ezt most csak az tudja átélni, aki már túl van egy ilyenen, és megvan hozzá az élettapasztalat. Ugyanis ha nagyon mélyen belegondolunk a párkapcsolat is egy addikció, egy függőségi viszony. Persze ez a szó elsőre pejoratív értelmet asszociál, hiszen gondolom mindenki a társfüggőségre gondol elsőre, de én nem arra gondolok. A lényeg az, hogy már átéltem egy káros szenvedélyről való leszokást, tudom a tüneteket, ismerem a folyamatot. Így azt hiszem, képes vagyok leracionalizálni azt a folyamatot, ami most bennem zajlik, ezt az elengedési folyamatot. Első és legfontosabb szempont, hogy az idő 100%-os gyógyulást hoz, ami tök szép kilátás, még a nőgyógyászati műtétemnél is csak 95% volt a százalékos sikerarány. A második az, hogy a legrosszabb része a felfogás időszak, amikor még Te magad sem hiszed el, hogy képes vagy egy életre lemondani a káros szenvedélyedről (esetünkben egy személyről). Tudom, hogy ez a része az első időben csak részlegesen megy, tehát nem is haragudhatok magamra, ha nem sikerül tisztán abszolválni. Aztán jön a következő szakasz elég gyorsan, amikor még iszonyú sokszor eszedbe jut, és vigyáznod kell, hogy ne jöjjön gyengébb pillanat, mert mindent el lehet rontani vele. Ebben a szakaszban fontos a lelki erő, és az hogy valóban tovább akarj lépni. Egyébként egy szakításnál nyilván lelki értelemben más érzéseket élünk át, én most maga a működési mechanizmust hasonlítom csak. És mivel én mondtam már le káros szenvedélyről tudom a saját sarokpontjaimat. Tudom, hogy két hónapnál már jóval könnyebb, és tudom hogy egy évnél már nyoma sincs a szenvedésnek, sőt igazából akkor már nem gondolok rá. Most a köztes időszakot kell könnyebbé tenni, főleg az első szakaszt. Erre mondom, hogy azt kell csinálni, ami örömet okoz, egyébként tök gáz, hogy 32 évesen osztom erről az észt, és ha ezt tudtam volna gyerekkoromban, valószínű nem lennék rá büszke, mert nem úgy képzeltem, hogy ilyen témák lesznek aktuálisak az életemben, dehát ez olyan, mint a betegség, nem kívánságműsor, és könnyebb ha el tudod fogadni a létezését. Ami nekem a legnehezebb része bevallom, az elengedés. Őszintén kimondani, hogy nincs értelme tovább csinálni és következő lépésként előre nézni. Ilyenkor az agyaddal felül kell írni az emocionális énedet. Azt az oldalt, amely ugyanolyan erővel bír, mint a racionális éned. Szóval ez egy nagyon kemény harc. És fontos még, hogy pozitívan nézz előre, ne kudarcot láss, hanem lehetőséget. No, hát kurva nehéz, nekem ezzel még nem is sikerült megküzdenem, egyelőre a sémáim "örülhetnek", mert kaptak egy szép kis visszaigazolást, erősödhetnek. Szóval azt hiszem itt tartok a folyamatban. De legalább elindultam, és én már felfelé megyek. Ilyenkor jó, ha az embernek jó munkája van, vagy jó életcéljai. Ennyi, és nem elfelejteni: kell sírni, ha kell sírni!!!

Sémák

1. Biztonságos kötődés
Elhagyatottság-instabilitás
Bizalmatlanság-abúzus
Érzelmi depriváció
Csökkentértékűség-szégyen
Társas izoláció-elidegenedettség

2. Autonómia, kompetencia, én-azonosság
Dependencia-inkompetencia
Sérülékenység-veszélyeztetettség
Kudarcra ítéltség

3.Reális keretek és önkontroll
nincs ilyen sémám

4. Jogos igények és érzelmek kifejezésének szabadsága*
Önfeláldozás

5. Spontaneitás és játék*
Könyörtelen mércék-hiperkritikusság

*feltételes sémák.

ORAL-B PRO 6000 Fogkefe

Új eszköz inda hausz. Fúúú basszus rettentően imádom az ilyen kütyüket, és a hozzá tartozó bluetooth app, szóval fantasztikus. Előző fogkefém kibírt több mint 10 évet, majd végül a kapcsolója romlott el, de nem is bánom, mert most így válthattam egy újabb modellre. Tök jó, feldobta a napomat, és innentől végre a fogmosásaimat is statisztikázhatom :D

ORAL-B PRO 6000 D36.545.5X

Szeretet

Verseny

Folyamatosan versenyben vagyok az idővel. Az egyik legfontosabb dolog a világon, és ugyanakkor a legnagyobb ajándék is, ha valakinek sok van belőle. Nekem általában nagyon kevés, és rohadt gyorsan megy. Ám most mégis még gyorsítanék egy kicsit rajta. Nem sokáig, csak úgy egy fél évet. Úgy érzem néha összeroppanok ebben a helyzetben, amiben élek. Nagyon hiányzik már egy otthon. Nagyon hiányzik már, hogy magam alakíthassam a környezetet, amiben élek, és ne ezt a kolesz feelinget kelljen nap mint nap átélnem/elviselnem. Nehezen megy, és azt hiszem az idő múlásával ez egyre csak rosszabb lesz. Önálló, felnőtt nő vagyok, szükségem volna már a levegőre, azt érzem, hogy ezek a momentumok folyamatosan fojtogatnak. Ebben az évben minden munkával töltött pillanatom ez járja át, mikor már úgy érzem nincs erő, az adja a motivációt a kitartáshoz, hogy már csak egy kicsi hiányzik.

2015

Elhatároztam már évekkel ezelőtt, hogy nem írok évösszesítőt, mert olyan gyermeteg dolognak tartom, de valamiért most mégis ez jutott eszembe. Bár végülis tudom miért, mert meghatározó évem volt, és bár érzelmileg nagyon szélsőséges, de mégis jó. Úgy érzem, hogy nem a "lineárisan kiegyensúlyzott, ám közepes" a jó, hanem amikor az ember valódi érzelmeket érez, ekkor él. És velem ez történt ebben az évben, azt hiszem ez a jó megfogalmazás, ebben az évben éltem. Mondhatom globálisan munka szempontból, hogy életem eddigi csúcspontja, olyan sikereim voltak, amit 2016-ban elég nehéz lesz megfejelni, de azért őszintén bízom benne, hogy még felfelé visz az út, hiszen az akarás bennem van. Olyan brandeken dolgoztam mint MOL, UPC, Bud Airport, Nestlé, Spar, Oney majd végül zárásként pici Huawei. 3 különböző ügynökségnek dolgozom be, és ugye a saját ügyfelem, és ezek mellett sok kicsi, és végül lett szerződésem egy fordító irodával kisebb DTP munkákra (kicsi de folyamatos=stabilitás). Szóval engem ez büszkeséggel tölt el, és az önbizalmam azt hiszem szakmai téren elérte végre az egészséges szintet. Sőt kimondom, azt hiszem elégedett vagyok, nem elszállt, de elégedett. Legfontosabb tapasztalatom, hogy a szakmai alázatnak mindig meg kell lennie. Gergő mondott nekem egy okosságot. 3 dolog kell a sikeres munkához: megbízhatóság, elvárható színvonal, határidők tartása. Ha az egyik hiányzik, már nem a tiéd a munka. Nekem mindig az első a munka, a magánéletem felett is, és bevallom ez nem teher, szeretek dolgozni, szeretem a munkám mi több úgy érzem komfortzónám.
Aztán a sport. Idén nagyjából 700 km-t futottam, ez az ediggi 500 km-es átlagomat jól meg is fejelte. Első olyan tél, hogy egyetlen hónapra sem hagytam abba, sőt még a téli fagyos hónapokban is igyekszem tartani a heti 2 edzés napot, mégha edzőteremben is. Lefutottam idén a második félmaratonomat, és testileg teljesen fittnek éreztem magam egész évben. Azt hiszem komolyabb betegségről nem is tudok beszámolni hálisten.
Aztán szerelem. Jól utolért :) Bepótoltam pár évet azt hiszem az életemből. Az év első felében ért el azt hiszem életemben másodszor azaz igazán vak szerelem, amikor nem látsz el kettőig, és racionálisan nem vagy képes döntéseket hozni. Szerelem első látásra. Tart még. Hogy mi lesz a vége nem tudom azóta sem, mert nem egy standard helyzetbe csöppentem, de optimizmusom van. Úgy jött az életembe, mint derült égből a villámcsapás. Volt egy meeting, ahol besétált az ajtón mint kolléga, akivel együtt fogunk dolgozni. Azt hittem sosem állna szóba velem, picinek éreztem magam, és kevésnek hozzá, de aztán ő nyitott felém, először barátilag, aztán nem tudom mi történt, egyszercsak megváltozott az egész. Olyan, mintha a férfi alteregóm lenne, vagy a másik oldalam. Az egész életszemléletünk nagyon nagyon hasonló, az értékrendünk, még a múltunk is. Mindketten nagyon durván toljuk a munkát, mindkettőnknek van saját cége, és tök hasonló kondíciókkal dolgozunk, és persze a kémia, mint egy mágnes, imádom. Na de nem is áradozom tovább, mert igazából csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni. Nem tudom mi lesz, de azt tudom, hogy ennyire számomra tökéletes személy még megközelítőileg sem volt az életemben. És ami a leges legfontosabb, hogy a szürke életemnek színt adott, valódi mosoly van az arcomon és a szívem szeretet járja át. Így érzek és értékelem, mert sok évet töltöttem ezek nélkül. Ha elveszítem, akkor is elmondhatom hogy sokat adott, mert megismertem az emocionális oldalam.
És végül a pszichológus, mint záró akkord. Nem azért járok hozzá mert betegnek érzem magam. Egyáltalán nem érzem magam se depressziósnak, se pánikbetegnek, semmi ilyesmi. Ezt magamért teszem. Hogy képes legyek egy egészséges kapcsolatot fenntartani, hogy úgy tudjak adni, hogy közben kapjak is. Sok sebesüléssel indult az életem, amiről senki sem tehet, egyszerűen csak így alakult, nem is szeretnék hibást keresni, mert nem is ez számít, hanem az, hogy megszűnjenek a blokkjaim és végre egy átlagos életem lehessen.

Mit várok 2016-tól? Nagyon sokat. Támasztottam maga elé üzleti tervet is, és magánéletben is sokat szeretnék, és persze erre az évre tervezem eddigi életem legnagyobb dobását. Szóval van miért dolgozni, és ma kezdem is a munkát. Szóval Minden jót erre az évre, ezt kívánom magamnak és mindenki másnak is, aki ezt olvassa :)

Bizalmi kérdés?

Sokat beszéltem a bizalomról eddig az évek folyamán, de csak most jöttem rá, hogy miért. Mert azt hiszem kórosan bizalmatlan ember vagyok. És ha valaki elnyeri a bizalmam, majd visszaél vele, azt utána akaratlan eltaszítom (örökre?), mert lezárok. Bezárom magam érzelmileg, és ezt nem tudom irányítani. Kérdés, meg tudok valaha újra nyílni? És ha olyan emberről beszélünk, aki valójában úgy vesztette el a bizalmam, hogy még igazán azelőtt meg sem "nyerte", akkor sikerülhet? Minden jel arra utal, hogy nem, de szeretnék hinni benne, hogy én is változom, és egyszer már valami nem kiszámíthatóan, és szarul sül el.

Terápia 2.

Megtörtént a második alkalom. Nehéz róla beszélni, igazából semmi "extra" dolog nem történt, gyermekkor volt a téma. Szeretem-e a nevem, betegségek, bölcsi, ovi, gyermekkori barátok, és persze a szülők. Volt házifeladatom. Rajzolnom kellett boldogság grafikont az életemről. Dilidokim mondta, két szempontból sem látott még SOHA ilyent. Egyrészt hogy nem a nullától kezdődik az érzelmi állapotom ábrázolása, hanem előtte, ami tökéletes ábrázolás, hiszen létezik a prenatális szakasz, születés előtt, de még soha SENKI nem ábrázolta, másrészt, hogy a gyermekkorom kb 35%-os boldogságra helyeztem, ami megint csak atipikus, mert általában mindenki a "boldog gyermekkornak" ábrázolja elsőre, majd persze kijön, hogy nem is volt olyan boldog, de én mégis iszonyatosan alacsony szintre helyeztem már elsőre...

Következő téma, betegségek. Gyermekkori betegség, felnőttkori betegség, ami ugye nekem volt egy elég komoly. Megkérdezte a doki, hogy kivel csináltam végig, mondtam hogy azt hiszem nagyjából egyedül, de azért persze barátok is velem voltak. És ki járt velem dokihoz? Mondtam senki, én egyedül... Végig csináltam egyedül egy majdnem rákos betegséget?! Mondta, hogy ez nagyon durva! Mondtam, hogy anyukámnak kb a 3. hónap után mondtam el, hogy egyáltalán beteg vagyok...

Beszéltünk a migrénről (amiben szenvedek egyébként), volt egy állításom a fejfájás típusomról, hogy szerintem cluster. Dokim mondta, hogy ő is szenved migrénben, és rengeteg típusa van. Voltam-e fejfájás klinikán? Mondtam nem, nem tudom miért. Mondta, hogy a cluster az a legdurvább és kevesebb mint 1%-nak van, és általában férfiaknak. Mondtam tudom, de a neten ahogyan olvastam, erre passzolnak a tüneteim. Erre ő, hogy szoktam verni a fejem a falnak, mikor fáj? Mondtam nem. Erre ő, szerinte migrénes vagyok, és ha úgy van, akkor szülés után jó esélyekkel meg is szűnhet. De ő nem szakorvos, ezt ki kell vizsgáltatni. Mikor jött elő először? És mikortól rendszeres, ezek voltak a következő kérdések, és hogy van e kiváltó ok...

Aztán valahogyan véletlen eljutottunk addig, hogy én mennyire különbözöm a családomtól. Doki kérdezte, miért érzem ezt? Mondtam egy példát. Hogy pl higiéniában. Mondta pszihomókus, hogy ezt bontsam ki konkrétan. Erre mondta, hogy pl már 7-8 évesen én takarítottam otthon rendszeresen, mert szégyelltem, hogy nincs soha tisztaság. Erre a doki mondta, hogy volt-e még olyan felnőtt munka amit én végeztem. Mondtam erre, hogy minden reggel fél 6-kor keltem, és 6-ra mentem a boltba bevásárolni magamnak és a tesómnak (iskola napokon). Erre mondta, és ezenkívül volt még valami? Mondtam, hogy hát megtanultam füvet nyírni, és szoktam is néha, tudok szépen nyírni, fater megtanította, hogyan kell. Erre mondta a dilidokim, hogy szerintem ez-e a feladata egy 8 éves gyereknek? Itt egy pillanatra elakadt a szavam. Tartott egy kis szünetet, és mondta, hogy ennek a jelenségnek van neve: parentifikáció. Most nem írom le ennek kihatásait, mert egyelőre csak azt tudom, amit netről olvastam. Dokim megkérdezte, hogy érzek-e dühöt szülőm felé? Mondtam, hogy igen. De egyből folytattam, hogy a dühöm az alkoholizmusuknak szól (mert ugye mindkét szülőmet érinti). A dokim folytatta, nemcsak. Elvették tőlem, ami egy gyereknek jár, a gyermekkort...

Nem bontottam ki részletesen a témákat, de hasonlóan zajlik, most csak a lényeges pontokat emeltem ki, nem biztos, hogy teljesen élethűen. Egyébként most bűntudatom van, hogy ezeket leírtam, viszont ez is én vagyok.

Terápia

Elkezdtem. Kettős érzelmek zajlanak bennem. Mármint nem a terápiával kapcsolatban, hanem úgy en bloc a lelkivilágomban. Nem tudom, hogy mi fog történni, ez okozza. Rájöttem (vagyis ezt eddig is tudtam), szeretem a kiszámítható dolgokat, és most nem látom, hogy mi lesz, viszont ami biztos, nincs bennem félelem. Az első alkalom nagyon gyorsan elment. Először is teljesen más, mint ahogy filmekben látjuk, nemcsak én beszélek magamról, hanem a pszichológus is felvázol dolgokat, magyaráz el működéseket, és nem fekszem egy ágyon, hanem ülünk szemtől szemben. És nemcsak ő kérdez és magázódunk, hanem teljesen mellérendelten én is kérdezhetek akár róla is. Egyelőre azt hiszem addig jutottunk, hogy tipizáltuk a problémát, mivel periodikusan visszatérő problémám van, így ez bíztató, mert jól kezelhető legalábbis így értelmeztem. Kaptam házifeladatokat. Egy boldogság grafikont kell készítenem az életemről és egy több száz kérdésből álló teszt. Ez a teszt blokkokra van osztva 10-20 kérdésenként, és teljesen jól láthatóan minden csoport egy bizonyos problémakörre mutat, gondolom ebből majd jól lehet látni a problémám természetét. Várom már a következő alkalmat,várom, hogy merre indulunk el. De egy biztos, mikor kiléptem az ajtón, úgy éreztem, hogy jó az irány, és már sokkal előbb meg kellett volna tennem.

Drága?! Igen, éves szinten szemmel jól látható összeg lesz, és úgy tűnik (persze ez még csak az általam kikényszerített sacc) egy/másfél év a várható idő intervallum.

Havasi Symphonic - 2015. december 5.

Nagyon nagy élményben volt részem. Tegnap voltam életem első havasi koncertjén. Brutálisan nagy volumenű volt a komoly zene és a populáris között félúton, egy teljesen sajátos stílusban. Havasi nekem olykor kicsit giccsesnek tűnik, de ugyanakkor meg nagyon egzakt, és egy nagyon egyedi látásmód. Olyan volt, mintha belekerültünk volna a fejébe ezzel az audió-vizuális élménnyel. És nem mellesleg egyik kulturális vágyam teljesült is. Az álmok valóra válnak, ha hiszünk benne, és ha teszünk érte. Azt hiszem ez az egyik legfontosabb, amire ráébredtem. Én az utóbbi években tulajdonképpen nem teszek mást, mint sorról sorra megvalósítom az álmaimat. Jó érzés. Talán nagyképűnek hangzik, de így van.

A koncert végén volt egy életre szóló pillanatom, mikor valahogy apukámra gondoltam, aki már nincs közöttünk, és valamiért úgy éreztem, hogy abban a pillanatban mégis velem van, ezután minden egyes szerettemre gondoltam, azt érzem ezen a világon ez a leges legfontosabb. Ezek a pillanatok leírhatatlanul katartikus pillanatok, és ami még nagyon fontos nekem, hogy mindezt a legrégebbi, gyermekkori barátnőmmel, Zsuzsival éltem át, akivel eltétel nélküli és őszinte a barátságunk. Na csak ennyit akartam hozzáfűzni, de valójában nincs mit magyarázni, ha valaki ismeri, önmagáért beszél.

Mini cooper

Ő egyik óriási vágyam. Álmodozni jó, és kell is, mert előre visz. Talán jövőre :)

December 1.

A tél első napja, és egyben az első nap, mikor úgy érzem, hogy képes vagyok az újrakezdésre. Az utóbbi hetekben úgy éreztem, hogy az én életemnek egészen egyszerűen nincs értelme. Még labilis az érzés, és félek, hogy még lesznek ingások, de végre érzem magamban a képességet. És most szisztematikusan és lassan fogok végig menni, és minden ponton rendbe teszem az életem. Ehhez meghoztam egy nagy döntést, pszichológus segítségét fogom kérni. Igazából ma délelőtt fogom leegyeztetni az első időpontot. Úgy érzem, hogy a családi helyzetem hiánya miatt szükségem van egy olyan emberre, aki képes úgy rám koncentrálni, aki észre veszi azt is, amit én nem, illetve átsegít azon a bizonyos gáton, ami periodikusan visszatér az életembe. Továbbá két ponton is nyertem visszaigazolást ennek a magánéleti válságnak köszönhetően, ugyanis nagyon erős tükröt állított elém. Az első és legfontosabb, hogy a barátaim rettenetesen erős alapot adnak, már nemcsak mondom, hanem érzem is, igazán mélyen, nagyon erős támaszt nyújtottak nekem, és már-már szerintem sírhatnékuk volt a nyöszörgésemtől, mégis mindig türelemmel és odaadással segítettek, és pozitívan, ami a legfontosabb. Amire külön büszke vagyok, hogy nekem az átlaghoz képest több ilyen igazi barát van, és egyikük sem illúzió, valódi barátok. A másik amire rettenetesen büszke vagyok, azt munka területen élem meg. Nemcsak a letett valódi eredményeimre gondolok, hanem a fejlődésre, amit személyiségben sikerült az elmúlt majdnem két évben elérnem. Eljutottam odáig, hogy ki merem mondani, hogy JÓ VAGYOK abban, amit csinálok. Ez a dolog hitet ad arra, hogy az ember bármely területen képes a fejlődésre. Bár minél kifejlettebb a személyiség, annál nehezebb, de meg tud történni! Dolgozni kell érte.

Mindig barátok.

"Ott kezdődik az élet, ahol véget ér a félelem."

Ez a mai mottóm. Ma sokkal jobb hangulatra ébredtem. Azt hiszem, hogy elértem a mélypontot. Bármi is vár rám, most nem félek.

A póz :)

Összetörve

Azt hiszem egy hete elszakadt nálam valami. Azóta folyamatosan rossz passzban vagyok. Azóta nem érzem, hogy feljebb kerülnék. Sőt! Igazából egyre mélyebben vagyok. Iszonyatosan antiszociális vagyok, és a barátaimat szerintem már kikészítem a kesergésemmel. Ki kell ebből lépnem valahogyan, csak nem tudom, hogyan. Elvesztettem az objektivitásom, minden amit hirtelen gondolok, utána később rájövök, hogy hülyeség. Nem tudom mikor éreztem magam utoljára így. Elvesztettem a hitem, és bélyeget tettem magamra, hogy ennyi vagyok. Engem nem lehet szeretni. Akinek odaadtam "mindenem" és a bizalmam, összetört. Haldoklik a lelkem, agónia.

Hazugság.

Az emberben egy genetikusan kódolt tulajdonság.

Iphone 6S inda háusz

Nagyon vártam már, és imádom :)

Félemeid elől nincs menekvés!

Folyamatosan vívódom. Rájöttem egy nagy igazságra. Kikerülhetetlen ez a törvényszerűeség az életben. A félelmeid mindig szembejönnek veled. Egészen addig, míg nem tudod legyőzni őket. Egyszerűen nincsen más út. Hiába adod fel többször is, akkor is újra megtalál. Szóval el kell határozni, és megtalálni a megoldást. Azt hiszem egy ilyen szituáció van most velem (ismét), nem jöttem még rá a kulcsra, vagyis már elkezdődött a megértési a szakasz, és azt hiszem arra épül, hogy erősítenem kell az egómat, de ugyanakkor az önzetlenségnek is meg kell maradnia. A szituáció alapja egy másik embert átsegíteni egy bizonyos élethelyzeten, aminek érintőlegesen te is (azaz én) részese vagy. Nem akarsz beleavatkozni, de mégis szükség van rád, a te erődre, a te mentális stabilitásodra. Ami abban az esetben egyszerű, ha van ilyened :D. Nekem nagyon erőltetnem kell magam, és iszonyatosan nagy lelki erőket kell megmozgatnom magamban, viszont nem hátrálhatok ki, mert nincs értelme annak az élethelyzetnek, mert nem old meg semmit, ráadásul az én szempontomból egy kudarc élményt generálna. Szóval tanulok folyamatosan. Mai konklúzióm, hogy tulajdonképpen az erő bennem van, de ugyanakkor a személyiségem alap defektjeiből kiindulva ötszörösen kell erőltetnem a hitet. És azt hiszem mikor gyengülök, akkor kellene valami stabil ponthoz nyúlni, valamilyen racionális stabil ponthoz. Most már van 3-4 ilyen pont, amit meg tudok fogni szerencsére. Egyébként nagyon durva mikor ennyire racionálisan és objektívan látod magad kiemelkedve a helyzetből. Egyébként ez a másik kulcs. Ezt most magamnak jegyeztem le, mert tudom, hogy ebben a szituációban szükségem lesz még saját "bölcs" gondolataimra, úgyhogy most saját magamnak adtam tulajdonképpen tanácsot a jövőre nézve :)

Harmadik TOMS cipőm

El se hiszem, hogy megszereztem :)

Már majdnem úgy volt, hogy hátsó utakon Amcsiból megrendelem Angliába és onnan elhozzák nekem... mert Toms nem szállít Magyarországra. Úgyhogy széles volt a mosolyom tegnap.

"Tiszteld a pénzt, Ő is tisztelni fog téged."

Mindennap tanul az ember. Én mostanában sokat, ráadásul többnyire magamról. Van egy oldalam, amit tökéletesen ismerek, ez pedig a racionális énem. Pontosan ismerem, milyen logika alapján hozok döntéseket, honnan jövök, merre tartok, mennyit és miért dolgozom. Tudom, mik a céljaim, milyen úton érjem el, de milyen lehet az emocionális énem? Van ilyen? Elmúlt 10 évemben stabilan állíthatom, hogy olyan 80/20% arányban a racionális énem vezetett, és közben észre sem vettem, hogy az emocionális oldalam nemcsak háttérbe szorult, hanem konkrétan nem is ismerem. 32 évesen, mikor azt hiszed, hogy pontos képet tudsz leírni magadról egyszercsak beüt egy ilyen, hogy olyan reakciók és dolgok jönnek mélyről, amik létezéséről nem is tudtál, akkor egy kicsit meglepődsz. Először is felül kell bírálnod az egész képedet, amit magadról hittél, és újra kell értékelned az egészet. És ahogy egyre több emóció tör fel, egyre inkább érzed át, hogy fordul az arány és kezdi átvenni az irányítást. Pontosan ezt érzem. Így tehát ha összegeznem kell, ismeretlen területen vagyok, ismeretlen erők irányítanak, és félsz is, de ugyanakkor tudod is, hogy ez így van rendben. A héten támasztottam egy objektív arányt ració/emóció arányban, és jelen pillanatban 60/40 az arány, még a ració irányít, bár már érzi, hogy nem kimondott és erős a hatalma. Egyébként feltételezem az ideális arány az 50/50 lehet, de azt is feltételezem, hogy nagyon kevés embernél lehet ez az arány. Ez is embertípus függő, vannak a megalkuvó típusok, az álmodozó típusok, a materiális típusok és még ki tudja milyenek. Egy bizonyos, a két legfelsőbb erő mégis a szeretet és a félelem, ez a két érzés irányítja a raciót is és az emóciót is. Nem tudom lehet-e szabályozni melyik érzésből kapjunk többet, ezt sajnos úgy érzem, hogy körülmény függő is, és nem mindig vagyunk rá hatással (sőt néha semmilyen szinten sem). Ezért kicsit azt is gondolom, hogy esetemben a ració azért tudott ilyen elképesztő hatalmat kapni, mert az emócióm folyamatos kudarcokat produkált a ració sikereivel szemben. Most érzem először, hogy van esély megtalálni az egyensúlyt.

30. Wizz Air Budapest Félmaraton

Done, with Gergő.

(13 km)

NIKE, Y U NO DO IT?!

Szakmailag.

Sose szállj el magadtól, mert nem csak felfelé visz az út.

Készülünk a félmaratonra!

Gergővel nyomjuk ismét a futást ezerrel. Idén ismét élvezetből futok. Ezt betudtam az 5 kiló mínuszomnak tavaly ősz óta, valószínű a zsírpárnák visszafogtak, most egyszercsak azt vettem észre, hogy alig vagyunk még túl a hó felén, de nekem már több mint 60 lefutott kilométerem van... szerintem a száz mindenképpen meglesz, több nem is kell, ha ez és a következő hónap is így alakul, simán meglesz a félmaraton.

Kaptam ma Gergőtől egy bluetooth-os pulzusmérőt ajándékba, így most már óra nélkül össze tudom szinkronizálni a telómat és a mérőt, és a Nike app mutatja a pulzusomat futás közben! Nagyon boldog vagyok, óriási örömöt szerzett ezzel :)

Egyébként a helyzet változatlan, kicsit beállt a droidélet. Iszonyat munka mennyiséget nyomok, de nem sírok, mert jobbnál jobb projektek találnak meg, egy ismerősöm mondta: "szopatnak, és te még élvezed is", pontosan ez a helyzet :)
Bár a következő héten szeretnék túllenni, mert van két leadásom, amitől kicsit fosok, egyik ismét egy tender, másik meg egy logo, amivel nagyon nem szeretnék csalódást okozni. Supermarket kampány lassan a végéhez ér, úgyhogy itt az ideje, hogy feltegyek egy képet a nők lapja megjelenésről (mamánál találtam Nők lapjában). Nem életem layoutja, de csak mert vannak ugye bizonyos korlátok, és összességében mégis sikersztori nekem, ügyfél elsőre szerette.

Tendert nyertünk

az én kreatívommal :)
Eddig 3/3!

Ismét vasárnapi meló

Én meg alig tudtam felkelni, és csak húzom az időt. nincs kedvem/erőm dolgozni, pedig muszáj, mert holnap két határidőm is van. De közeleg a július, közeleg a pihenés. Csak nem tudom elég motiváció-e hazamenni a fosba "pihenni" :/

Kibaszott perfekcionista vagyok mostanában. Onnan jöttem rá, hogy csinálom ezt a supermarketes anyagot, és látom mikor az ügynökség is hozzátesz valamit (pl egy anyagot küldtek, amiből termékeket kell majd kivennem, de már a kampány arculatommal csinálták), hibákat látok. Embereknél, akiket kurva jónak hittem, és felmagasztaltam azt látom, hogy kevesebbel is elégedettek, én meg csalódom bennük. Nem tudom hová vezet ez az út, de eddig egyetlen dolog, amiben még nem csalódtam, az saját magam, úgyhogy persze így fog tovább menni.

A héten visszamondtam egy új melót. Nah ilyen sem történt, hogy valamit ne vállaljak el, de úgy érzetem az elmúlt tapasztalataim után, hogy nemcsak az lényeg, hogy elvállalj egy munkát, hanem az is, hogy felelősséggel tedd. Így a supermarket kampány után úgy érzem, kell egy szünet. Kicsit pihennem kell. Át kell gondolnom mit akarok és azt hogyan, így most nem jó.

Pofára estem...

Kétszer is. Tegnap futás közben. Nem tudom milyen koordinációs problémákkal küzdöttem tegnap, de sikerült először a semmiben egy óriásit esnem, majd később Nikóba beleakadva ismét. Emlékszem, az első botlásnak indult, aztán már nem tudtam megakadályozni az esést, nem lett bajom, inkább csak ijedség, ahogy szupermen pózban fekszem a betonon. Alig volt égő. Aztán meg találkoztunk Nikóval és relatíve gyors sebességben végignyomtuk a Margitkört (külön, mert Nikó gyorsabb sebességben), aztán a végén összetalálkozva megbeszéltük sprinteljünk egyet, de ez nagyon szerencsétlenül jött össze, mert végül egymás mellett futottunk, és nekem nem jutott beton, csak a murva, és kezdtem megcsúszni rajta, és lassítottam, fel akartam lépni a betonra, és ahogy felléptem, elértem valahogy Nikó lábát, erre összeakadtunk, és én csak kicsit térdeltem be, de Nikó hatalmasat esett. Hát ez így jött össze. Úgy definiálom én vagyok a hibás, bár ha nem lépek fel, én akkor is estem volna... így meg mindketten.

Szóval Nikóval öregasszony korunkban lesz miről beszélni a Fény utcai piacon :)

És a kávé mellé üzenném a kérdést egy illetőnek, mikor találkozunk? :D

3. kampány

Idén kicsit erős évem van melóban. Most készítem a 3. kampányom, és még csak az év felénél tartunk. Júliusban fog indulni nagy márkának készül, nagy kampány lesz, ez most eddig a legnagyobb. Úgyhogy fáradt vagyok. úgy volt, hogy csak a kulcs vizuált csinálom én, de aztán úgy belelendültünk, hogy az egészet én tolom végül, a videón és a sorsjegyen kívül. Nem firtatnám milyen napjaim voltak a héten... olyan is volt, hogy éjfélkor végeztem és reggel 4-kor keltem. Elég sok holtpont volt, és nagyjából mindenkit irigyeltem, aki kicsit lazábban él. Viszont ez mindenképpen szükséges volt referenciának, mert hogy őszinte legyek bár a pénz is motivált, de első sorban a referencia értékén volt a hangsúly. Következő hét is még zúzós lesz, aztán elvileg júliustól indul az egyik legismertebb supermarketben.

Ezzel együtt lelkileg kicsit megint túllőttem a célon. Volt motivációm, de mára már csak megint a futás maradt. Ma 6.20 perc/km-el végigfutottam 8,3 km-t. utólag láttam csak, hogy mit műveltem, ez közel egy másodperccel jobb idő, mint az átlagom. Ma még pihenek, aztán hétfőtől ismét indul a zúzda, és még ha minden igaz reggel 10-re megyek egy logo projektet átbeszélni valahova a belvárosba (mert ugye nem vagyok még elég terhelt).

Nagyjából ennyi, aztán meg szeretnék pihenni. Valahol.

ERŐ

Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek látszom.

Nike evolution

Szerintem ilyen a jó brand evolúció... persze ezzel most nem mondtam egy nagyon nagyot, csak véletlen találtam egy szemléletes gif-et.
(és "pipa" megáll ma már mindenféle szövegi támogatás nélkül)

TOMS

Új szerelem :) A fekete már megvan. Még egy kell... de vajon melyik? Nem tudok dönteni.

"Eccerélünk"

Mostanában vannak olyan napok az életemben, mikor valahogy minden szabállyal szembe megyek és pár órán át "azt csinálok, amit akarok". Tegnapi estém is ilyen volt. Azt hiszem régebben ez a tipusú nyitottság egyáltalán nem volt meg bennem, de mióta valahogy magamtól rákaptam erre óriási (stressz, szorongás) oldásokat tesz az életemben. Tegnap esti találkozóm egy sima pastázós vacsorának indult, de jött egy nem várt pillanat, mikor már leadtam a rendelelésem, egy huszárvágással mondtam a pincérnek, változtatnék, KAGYLÓT kérek. Ezt én magam sem értettem, és nincs is rá magyarázat. Mikor legutóbb kagylót ettem, óriási undorral egyetlen falatot is alig tudtam lenyelni és most mégis. És mi a durva? Ízlett bakker. nem ez lesz a kedvenc kajám, de megettem és jól esett. Az este további része is szürreálisan alakult, örülök, hogy engedtem a pillanatnak.

Ezúton viszont szeretném megragadni a lehetőséget, és kicsit szégyellve magam (mert elkéstem), utólag is szeretnék boldog szülinapot kívánni Huginak, fater húgának (remélem olvasol még, és eljut hozzád az üzenet). Ez úton is sok puszit küldök!

11év - Célfotó

Nem vagyok elégedett.

Sosem vagyok elégedett. Most, ha belefeszülök se jut eszembe, hol olvastam ezzel kapcsolatban egy idézetet (ami egyébként nem is illik ide), de azért leírom valahogy: az elégedettséggel összefügg az agilitás, ily módon az "elégedettség hátráltat az ambíciókban" (nem pontos az idézet).

Na de én nem csak ambíciókban nem vagyok elégedett, hanem úgy általában. Nem érzem magam elég okosnak, műveltnek, nem érzem magam elég profinak, nem szeretem már az albérletes életemet sem. Kevésnek tartom az érzelmi életem, és ezek miatt úgy érzem lemaradok valamiről (mindenről?). Nem tudom mások hogy csinálják, mások is küzdenek ilyen problémákkal? Ezeket én okozom magamnak? Vagy ez csak azért van, mert szar helyre születtem?

Nem találom a válaszokat (ha releváns egyáltalán), de egyébként ahhoz is erő kell, hogy a kérdést felvállaljam saját magam előtt. 

11év 11km - Futóverseny

Sikerült ismét "bealakítanunk"... utolsóként rajtolnunk, mivel mikor kell vizet keresnünk "méggyorsanfutáselőtt"? Persze, hogy rajtoláskor. Így végig "sereghajtók" voltunk, de végül abszolváltuk, megvan az 5. érem :)

Internet Profi - SEO/AdWords oktatás

Ez a SEO előadás arra jó volt, hogy eltöltötem egy napot munka nélkül, mert az ott hallottak nagy részét eddig is tudtam. Úgyhogy inkább ez amolyan összefoglaló volt, bár volt egy borzalmas előadó, akit inkább nem illetnék jelzővel. Nekem legjobban mégis a "parasztvakítás" része tetszett, amikor a google marketing igazgató (aki egyébként tényleg jó prezentőr) felvázolt pár érdekes statisztikát, meg egy kis jövő képet, hogy milyen irányba fejleszt a google pl.
A statisztikákkal engem mindig meg lehet fogni, úgyhogy fel is jegyeztem. Mondjuk nem kellett sokat jegyzetelnem a nap folyamán, mert túl sok fontos infó tényleg nem hangzott el, az egész nap olyan volt inkább, mint egy Google önpromó. Viszont jó volt az ingyen kávé :D

A konklúzió viszont az, lassan ismét el kell kezdenem tovább fejleszteni magam, mert be fog következni az elkerülhetetlen... túlságosan digitális világot élünk (amit persze imádok),  úgyhogy a mobil fejlesztés lassan előrébb kerül, mint bármi egyéb (nesze neked reklámszakma). A google legalábbis már előrébb vette mobilra a fejlesztést, mint desktopra. Természetesen Magyarország szokás szerint ebben is szépen le van maradva, de itt már nem 10 éves különbségek vannak, csak 1-2 :D
Úgyhogy UX tanfolyam van kinézőbe... egyelőre még csak a fejemben.

Holnap futóverseny, nagyon durván rá vagyok már izgulva!

Fodrász körút

Köszönet szokás szerint Gergőnek! És úgy tűnik lassan annyira egoista vagyok, hogy egyfolytában magamat fotózom. :D

Új kiegészítő - hétvégi futáshoz

Kelemen Anna: Harminc nap a nép szolgálatában

A hétvégi olvasmányom. Igazából egy délutános könyv, de pontosan erre a célra is vettem. Nem értek egyet sok mindennel. Az ember sok szart hoz otthonról, de az nem ok rá, hogy az elbaszott jövője miatt hibáztassa a szüleit. Szerintem ez csúsztatás és kifejezetten nem fair dolog. Hogy mik mennek a felsőbb körökben, az meg megint arra bizonyíték, hogy nem erre földre kellett volna születnem, sehol nem érzem jól magam, se a vidéki nyomorban, se a pesti felszínen.

Gergőnek viszont szülinapja van, úgyhogy ezúton is Boldogot (bár ő ezt nem hiszem, hogy olvassa)! Ettől független holnap élőben is :)

Munka ünnepe

Én meg dolgoznék. Gáz? Gáz. :)

Hullámvölgy

Atom nagy hullámvölgyön vagyok túl. Asszem muszáj visszamennem a történet elejére, hogy érthető legyen. Szóval felkértek egy applikáció tervezésére, ami amúgy egyszerűen hangzik, de mivel nem területem, így kicsit eleve olyan, mintha kb szakácsnak hívtak volna az Onyx étterembe. Tudok főzni, de nem profin. Az egész történetbe úgy csúsztam bele, hogy jöttem haza BKV-n és közben hívtak telón, és hogy X összegért elvállalok 4-5 layout készítését? Mondom igen, de miről van szó? Még nem mondhatja el. Oké, akkor a levegőbe beszéltünk. Eltelt pár hét, akkor meg már azt vettem észre, hogy egyszercsak be vagyok hívva egy meeetingre, ahol tulajdonképpen a briefelés történik. Hibák: Ügyfél eleve dilettánsként kezelt bennünket, miközben jófejkedő stílusba csomagolta magát, én mivel nem területem az app készítés, eleve nem kellett volna elvállalnom, aztán végül startból lett egy 2 hetes csúszás a app váz tervezése miatt. Emiatt lett egy alaphangulat, egy olyan stílus, amitől kb kifordult a gyomrom (ügyfél és a mi teamünk között). Ez okozott bennem egy folyamatos szorongást, mert én személy szerint nem szerettem volna kapni a prosztó stílusból. Aztán megérkezett a várva-várt félelmem. Az volt a pillanat, mikor azonnal visszadobtam a projektet. Ez nem csak dac volt tőlem. Sokkal komplexebb. Először szakmai kudarcnak fogtam fel, aztán rájöttem, hogy nem az. Az lett volna a szakmai kudarc, ha erőltetem és létrehozunk egy szörnyszülöttet. Egy nap kellett, hogy talpra álljak utána, de már oké vagyok, vissza erősödtem és egy tapasztalatot sikerült begyűjtenem, ami úgy néz ki: nem vállalunk el munkát BKV-n pontos paraméterek nélkül, nem vállalunk el munkát, ami nem a szakterületünk, és egyáltalán nem kell minden munkát elvállalni, amit hoz az élet.

Most nyugodt vagyok ismét, ügyfelemmel elkészültünk a májusi kampányra, úgyhogy pár nap pihenő következik :)

Racioidealizmus

Ez vagyok én :)

Használhatatlan Buda.

Le van zárva minden fontosabb út (tudnék anyázni)... Oldd meg! Kösz! :/

Infografika / kedvenc műfaj

Ez egy olyan munkám volt, amit imádtam csinálni... és egyébként is imádom az infografikákat.

Post, kávé mellé

A mai napom teljesen szürreális, és tulajdonképpen bármi történt, minden végül jól sült el. Először is eltávolították a hátamból a varratokat, így mos már gyógyultnak minősítem magam. Hétvégétől az edzést is elkezdem. Egyébként végére értem a banki ügyeimnek is, és minden munkámmal úgy haladok, ahogyan kell.

Sokat gondolok mostanában rá, hogy egy folyamat játszódik le bennem. Úgy látszik ez is korral jár, és tényleg olyan dolgok kezdődnek 30 felett, amit fiatalabb koromban leginkább tök cikinek láttam. Egyszerűen kezdek sokkal konzervatívabb lenni, és nem csak lelkileg, hanem a környezetemet is kezdem átalakítani ilyenre (itt materiális környezetre gondolok). De a nagy változás nem ez, hanem hogy ezt kezdem is felvállalni, és nem igazán foglalkoztat, hogy más mit gondol erről. Mónival mostanában úgy érzem, hogy ez a folyamat közösen zajlik bennünk. És be kell vallanom, először nem hittem ennek az egésznek valódiságában, de most már beismerem. És ezért is nagyon szeretem őt, mert mindig együtt haladunk mentálisan, sosem zökkenünk ki egymás üteméből. Jó dolog.

Mostanában sírok filmeken.

És bánt ahogyan az egyik ügyfél indokolatlanul bunkón bánik velem. Pont ő, akit régebben mikor elkezdtem fotózni példaként követtem. Totál elismertem szellemi felsőbbrendűségét. Most meg azzal szembesülök, hogy igazságtalan és prosztó a stílusa. Ez ilyen teljesen illúzió foszlás, és nem ez az első mostanában. Tavaly ugyanígy elveszítettem egy gyermekkori példaképet, csak az volt a különbség, hogy ő szerelmem is volt. Úgy tűnik el az illúzió, mint a füst, elszáll és nincs többé, SOHA.

Szerencsére vannak emberek, akikkel az idő közelebb hoz, és van akitől az idő sem tud elszakítani. Hát ez ilyen egyszerű. És most az jutott eszembe, hogy a világon a legváltozóbb dolog valójában a legállandóbb: AZ IDŐ.

Schwarzenegger: Emlékmás

Sajnos mostanában nem mondhatnám, hogy sokat olvasom, ami eléggé zavar, mert szeretek olvasni, és egész életemben ez része is volt a mindennapjaimnak. Ma megvettem Schwartzi életrajzi könyvét, úgyhogy reményeim szerint belendülök ismét.

Alapvetően imádom a biográfiákat, könyvben is, filmben is. Ráadásul a sikeres emberek mérhetetlen inspirációval hatnak rám, jó látni, hogy ők hogy csinálták.

Apropó anyajegy...

...volt, nincs :)

Hitelek

Ez a témakör nagyon erősen foglalkoztat egy ideje, Moncsi barátnőmmel nap mint nap beszélünk róla, mind lakás, mind kocsi témakörben. Egész életemben hitel ellenes voltam, egy fiatalkori tapasztalatomból kifolyólag. Mikor felköltöztem Pestre és még nem volt normális állásom, volt egy pofára esés, mikor részletre vettem telefont, már nem is tudom milyent, meg hogy hány hónapra. Akkoriban nem kaptam otthonról támogatást, miközben még saját lábamra is alig tudtam állni, és hát nem tudtam fizetni a telefonszámlám, aztán egyirányúsították a telefonom, majd pár nap múlva kaptam az értesítőt, hogy ha nem fizetem ki a számlám, akkor egy összegben kell a telefont kifizetni. Nah, hát az egy nagyon nagy szorongó érzés volt. Akkor valahogyan (már nem emlékszem hogyan), kifizettem a számlát, és megfogadtam SOHA többé nem lesz hitelem. Tartom a fogadalmam.

Ha nem lett volna ez a tapasztalalat, szerintem már lenne lakáshitelem, vagy ilyesmi, de így kicsit megnehezítettem saját dolgom, de ugyanakkor Mónit is meg tudom érteni, ki azt mondja, hogy nincsen más esély legtöbb embernek. Csak hát ára van, mert utána akár 20 évig sem vagy szabad. Könyvelőm mesélte tegnap, hogy ők belecsúsztak a devizahiteles ház dologba, és hát konkrétan elvitte a bank. De ezt megelőzően egy éven keresztül kb aludni se tudott, akkora volt a nyomás. Hogy miért? Mert nem csak az volt a tét, hogy elveszítik a házat, hanem hogy adósok is maradnak. Igen nagy felelősség. Felelősség úgy felvenni hitelt, hogy közben tudod, hogy a bank nem ad biztosítékot kb semeddig, van úgy hogy esetleg 5 évre mondd valami fixet, de utána semmit, és benne van a pakliban, hogy az öt év fixét utána leveri rajtad. Szimplán a lekötött kamatozás is havi szinten változik akár egész százalékokat... a bank, ami a megbízhatóságot kellene tükrözze, számomra pont a bizonytalanságot, a kockázatot tükrözi.

Persze akkor mit vegyünk alapul? Hát maximum azt, hogy stabilizálódik a gazdaság, vagy legalábbis ez az illúzió. De mi a biztosíték? Semmi, mivel már átéltem egy válságot, ahol kb 2 hónap alatt éltem meg egy multi cégnél, hogy lefeleleződött a cég, így nem hiszem, hogy ezekre gazdasági mutatókra sokat építhetek, mert addig tényleg nincsen baj, míg minden szépen megy, akkor van baj, ha beüt valami. De akkor mi a teendő? Türelem, megalkuvás, várás, álmodozás. És mégis szerencsésnek érzem magam, mert szabad vagyok és talán a lehetőségeimre már nem is kell sokat várni, csak győzzem addig is le a megalomániát és hogy mellettem mindenkinek van már mindene (még ha hitelekkel is).

Bank

Az utóbbi napokban sok időm elment a banki ügyek intézésére, főleg, mert mai nappal elhagytam eddigi kedvenc bankom egy sokkal igénytelenebb bankért, akinek az online felülete egy kicsit sem ügyfélbarát. Mindezt tisztán racionális okokból tettem, ami a kondíciókat jelenti egészen pontosan. Bevallom rossz érzésem van, szeretem a magas minőségű, igényes dolgokat, és most úgy érzem, hogy kicsit a tömegkultúrához léptem visszább, de persze Zsuzsi barátnőm mondott nekem egy olyan gondolatot, hogy ezek nem kőbevésett dolgok, ha nem leszek maradéktalanul elégedett, az én döntésem, bármikor visszaléphetek.

Megszokások embere vagyok, ez megint csak bebizonyosult, minden változás kicsit a lelkemből is elvesz, pedig a lelki világom nem szeretném pusztítani, bőven elég amit már lepusztított belőle az élet. Kezdek a témától elkanyarodni, de egyébként mostanában érzem, hogy szűkül le azon emberek köre, akikben megbízom, és elfogadom a véleményét, illetve akiket valóban barátnak tekintek, és már nem elég a szó, a tetteken múlik. Nincs igazán szükségem a lelketlen emberekre, sem egoistákra, akik csak lehúznak, csak ugye el kell jutni addig, míg beismeri az ember.
Egyébként ezek a gondolataim nem panasz és kiábrándultság, csak valahogy témába vágott :D

Reggel voltam könyvelőnél. Jó volt, mindig kapok tőle megerősítést, meg tanácsokat, amelyek mögött mindig úgy érzem, hogy tapasztalat áll, nem pusztán elvi elképzelések. Hatnak rám. Ma reggel is.

Szilikon

Öregedésem első jeleként megjelent az első szilikonos arc szérum a készletemben... ez most egy termék ajánló post lesz.

Mostanában kezd zavarni a homlokomon megjelenő rácok, melyek amúgy a tök felesleges homlok ráncolásom következményei, de most sikerült egy olyan termékhez jutnom, ami már szinte 2 nap a alatt rendbe vágta. Szegény termék különböző fórumokon kapott hideget/meleget, mivel nagyon sok összetevőt tartalmaz, köztük szilikont is, de nálam teljesen egyértelműen SEMMI allergikus tünet, semmi mellékhatás, csak a simult ráncok és szerintem 5 év mínusz :D

Clinique Smart Custom-Repair Serum