2012. augusztus 13., hétfő

Döntés

Minden döntésünk befolyásolja jövőnket, azaz egy összefüggésspirált indít el, mely véglegesen változtathat kellemes és kellemetlen irányban.

...Azt hiszem ezért nem szeretek nagy döntéseket hozni, főleg úgy, hogy olyan helyzetből kell ezt tennem, amit alapvetően szerettem. Viszont most válasz út elé kerültem és hoztam egy végleges döntést. Elköltözöm. Azt már felfogtam, hogy egyébként is új korszak kezdődött el az életemben a főiskola befejeztével és az új suli megkezdésével, viszont nagyon úgy tűnik azt is fel kell fognom, hogy lakás szempontjából is új élet kezdődik. Mivel ez is albérlet lesz, így sajnos nagyon úgy tűnik nem ez életem végső állomása, viszont szívből remélem, hogy kellemes lesz és nyugalmas. Az már biztos, hogy - mivel csak egy lakótársam lesz, aki hasonló beállítottságú mint én - könnyebb lesz az egyetértés, illetve bizonyos dolgokban talán könnyebben tudunk majd egymásnak segíteni mint az eddigiekben...

Más! Megjött a futócipőm, végre! Természetesen otthon már fel is avattam (beletettem már kábé 20 km-t). Tényleg egészen más. A talpamnál és a térdemen érzem elsődlegesen, és mostmár kicsit sajnálom, hogy 4,5 hónapig speciális cipő nélkül nyomtam.

Nincsenek megjegyzések: