2019. március 19., kedd

34.hét

Múlthét hétfő este voltunk nődokinál. Hát nem sikerült túl jól ez a szeánsz, ugyanis a cukor állapotom miatt egyből kaptam diabetológiára beutalót, illetve még egy értéknövekedést észrevett a dokim, ami pedig az epepangás labori tünete. És erre van is utaló külső tünetem is, a viszketés, szóval emiatt is újabb kivizsgálás következik (ez majd gasztroenterológia). Ezenkívül aktív lett a herpeszem, gondolom a legyengült immun miatt, így arra is végre készült egy vérvételes teszt, ennek eredménye csak péntek körül várható, szóval ezt még izgatottan várjuk, mert kb ezen múlik, hogy császáros leszek-e. Amennyiben igen, akkor április 20-tól lehet készülni, ott már bármelyik nap jó a dokinak, sőt azt mondta, hogy akár kivárhatjuk a végét is, hogy magától induljon a szülés. Az én jelenlegi döntésem, hogy az első időpontnál indulhat a dolog (tekintve az extráimat).

Következő nődoki időpont egyébként két hét múlva lesz, és a 4. labor is.

Viszont jártam diabetológián, ahol végül pár dolog tisztába került. Először is nem 160-as, hanem 180-as diétát javasolnak, ami meglehetősen megengedő diéta, sőőőőt igazából nekem szinte több, mint amit egy nap normálban elfogyasztok. Eleve a 6x eszel, ami nálam késő este már kicsit sok. Ettől független a cél ugyanaz, hogy az étkezés után egy órával mért érték ne legyen 7-nél nagyobb. Amennyiben fölé megy, akkor sajnos inzulinra van szükség. Egyébként ez az állapot 36. hétig változik rossz irányba, utána már nem érinti a babát és visszaáll feltehetőleg a régi állapot. Addigis hetente kell ellenőrizni az állapotot (így minden hétfőn reggel fél 7-re megyek vérvételre a kistarcsai kórházba), plusz itthon is szúrópróbaszerűen méregetnem kell magam.

A terhes diabétesz egyébként egy jósló állapot az idős kori cukorbetegségre nézve. A diabetológus nő azt mondta, hogy biztosan lesz öregségi cukorbetegség, de a jó hír, hogy szülés után egyelőre minden valószínüség szerint visszaáll, és egy jó táplálkozási morállal + sporttal ez kitolható 70-80 éves korig is.

Egyébként kilóim bestagnáltak, ma reggel is 67,8 kg voltam, ami a baba növekedése miatt érdekes, mert szinte heti 300-500 grammal elvileg most már lineáris lenne a hízás, de mivel nekem most stagnál, így valszeg ez most nálam fogyásnak felel meg.

Azért a héten is történtek jó dolgok is. Gyakorlatilag készen vagyunk babuci dolgaival. Megtörténtek a nagymosások, a kórházi pakkom összeállítása. Már csak összesen egy normális hálóing hiányzik a készletből (mert én alapba pizsis vagyok, de ide most gombolós hálóing kell állítólag).



Megnyugtató, hogy készen vannak a dolgok. A hétvégén még ablakot pucolunk, meg ha belefér még a kocsit, de egyébként babucika most már akkor érkezik, amikor csak megrendelte neki a sors (persze maradjon még végig, ha van rá mód).

És a hét híre így a végére, megszültük a nevet. Kovács Martin ő, alias Marci baba :)

2 megjegyzés:

Dorothy írta...

Marciiiiii... 😍El sem hiszem, hogy végre megszuletett a neve, és hogy vegulis ez lett... Gratulálok Nektek, klasszul hangzik 🤩

Kata írta...

Hihi, koszi! En is nagyon orulok, hogy ez lett a vegso 😘😍