2021. május 11., kedd

Futáááás

Futottam Gergővel előző hétvégén. Nagyon jól esik, még ha nehéz is. Valahogy még ki kell találnom, hogy mikor lehetne többször, mert hétközben teljesen offon vagyok egyelőre (délelőtt munka, délután ahogy lehet megyek én is gyerekért és indulás kültéri programra, aztán altatás procedúra). Hétvégén viszont most fixen beálltunk a minden második héten hazamenésre. Alapvetően azt látom, hogy itt vannak rések. Ha ügyes vagyok akkor heti kétszeri futást ide be lehetne ékelni. Megpróbálom. A testemnek nagyon kéne, mert látszik a tónusokon. 

Amúgy minden oké. Marci nagyon szépen mondja az apa szót is, papa szót is (ezek, főleg utóbbi új, az apát mondta, de most felsűrűsödött). Illetve nagyon sok hangutánzót, pl hamm (ami ebben a korban szintén szónak számít). Illetve szinte tökéletesen ért mindent. Bármit megcsinál, amit kérsz tőle, viszont kültéren nehéz irányítani még. Sokszor kell kérlelni irányváltoztatásra, és van úgy, hogy még úgy sem sikerül. Ebben szerintem szintén nagy szórás van, inkább úgy látom korosztálynál, hogy ahol megy a beszéd, ott irányíthatóbbak már.

Étkezés, mászókára mászó képesség nagyon sokat ügyesedett az utóbbi időben (valahol szerintem össze is függ), illetve mióta motorozik látom az értelmi dolgokban az ugrást. Azért tényleg sokat jelent, hogy megérti, amit mondunk neki.

Telek téma lehet idén sorra kerül. Most úgy tűnik veszegetik a telkeket. Berajzoltam a kinézettet (vagyis kettőt, hátha az egyik nem jön össze esetleg), illetve hogy most melyikek vannak értékesítés alatt. Aztán persze meglátjuk:

Nincsenek megjegyzések: