Zs szülei segítségével új családtagot köszönthetünk ismét. Fel sem fogom, a kuncsorgásoknak, üzletekből cuccolásoknak, soha véget nem érő vonatozásoknak ezennel vége. Életünk kényelmesebbé válik. El sem hiszem, 34 évesen már olyan régóta tömegközlekedem, hogy még idő kell az átszellemüléshez. Tegnap hazaugrottunk érte, és persze én is teszteltem már. Ugye 17 évesen készült a jogsim, aztán napi szinten használtam kb 22-23 éves koromig, de aztán volt egy nagy szünet, mikor csak ha hazamentem, akkor vezettem, szóval ennek a tesztelésnek ilyen szempontból volt létjogosultsága :D
Zs-vel azon poénkodtunk, hogy most váltunk magyar kispolgárokká. Hálás vagyok... végtelenül.
De hogy ennél kicsit kulturálisabb dologról is beszámoljak, ami szintén lelkileg sokat ad, megjelent a pszichológusom párjának posztumusz könyve. 1000 oldal, lebilincselő. Sosem ismertem őt, nem is lett volna módom, mert mire pszichológushoz kezdtem járni, ő már nagyon beteg volt. Minden porcikámmal elismerem a tudását és a műveltségét, nagy embernek tartottam. A könyv kicsit biográfia is, meg pszichológiai is egyben. Úgyhogy most volt pár olyan este, mikor teáztam és olvastam, Zs meg csinálta a blogjait, meg a saját dolgait, nagyon jó érzés volt, azt hiszem ilyenkor belső békét érzek és talán ez lehet érzésben a legtökéletesebb érzés, ami megtörténhet. Én azt kívánom soha ne érjen véget, amit érzünk egymás iránt Zs-vel és maradjon meg örökre ez a harmónia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése